Felnőni?

Mi köze van a témának Malájziához? Halvány lila gőzöm sincs, de legalább írok valamit, amit úgy érzek most írnom kell, vagy inkább írni tudok. Először is a világ egyik legjobb dalát hallgatom, ami egy örökzöld mindenki számára: Cat Steven - Wild World. Persze, mindenki számára más a világ legjobbja, de ismerjük el, ez tényleg egy jó kis dal. :)

Az utóbbi hetek szürke hétköznapjai fárasztóak voltak. Minden reggel 6-kor kelek, iskolába indulok, ahol olyan szélszőséges szabályokat kell elviselnem, amit valószínűleg nem sok európai diák viselne el csöndben... (én sem... de muszáj).
Iskola után van 1-2 órám enni, zuhanyozni, lecsekkolni az e-maileket esetleg pihenni egy kicsit, majd rögtön indulunk a családi üzletbe, ahol a testvéremmel közösen hamburgereket árulunk és persze a munka nagy részét én csinálom idősebb testvérként... Ott dekkolunk egészen 23-24-ig, majd hulla fáradtan, miután elpakoltunk és kitisztítottunk mindent, hazaindulunk. Hulla fáradtan lezuhanyzom majd ágyba zuhanok.
Mondhatni dolgozó nő lettem... Fárasztó, idegesítő de mind ennek ellenére, valahol élvezem... valahol...
Nem elég, hogy úgymond dolgozom, még "gyerekeim is vannak", ami alatt azt értem, hogy van 1 abnormális 15 (agyilag 8) éves húgom, egy hiperaktív, elkényesztetett, piszkos 7 éves szörnyen idegesítő öcsém, egy baromi aranyos, de állandóan figyelmet követelő 1 éves húgom és néha még egy kb. 2 éves minden rosszban sántikáló, zseni unokaöcsém... (nagyon okos baba, és nagyon jól tudja mikor csinál rosszat, és szeret rosszat csinálni, de am cuki).
Tehát ha újraolvassátok az előbbi napjaim menetét, képzeljétek bele ezeket a gyerekeket... velem... amikor lenne időm pihenni = nincs időm rá, amikor nincs időm pihenni = + még gyerekekre is vigyáznom is kell. (na meg ha nem akarok csótányokkal fürdeni meg hangyákkal aludni, még takarítanom is kell...)
Szóval egy dolgozó 3-4 gyerekes anyuka lettem, és ebben az évben fogom csak betölteni a 18. születésnapomat. Yuppííí!

A helyzet, hogy akármennyire is szívás a dolog, én tényleg egészen élvezem. Először is, tudom, hogyha 17-18 évesen képes vagyok ezt csinálni akkor majd később is menni fog valahogy... KÉSŐBB!
Másodszor is, nem olyan rossz ez, csak hozzáállás kérdése. A 7 éves öcsémen kívül a gyerekeket is szeretni tudom... főleg a két babára gondolok... azokra vigyázok a legtöbbet, és akármilyen idegesítőek is, amikor 2 órája sírnak, fulladoznak és gőzöm sincs mi bajuk de azért sem hagyják abba, amikor látom őket felnőni, látom az első lépéseiket, amiket tőlem tanultak, az első szavaikat, a hihetetlen édes és vicces mosolyukat, nagyon jó kisembereket látok bennünk és akármilyen idegesítő is, jó érzés a részt venni ebben...
A 7 évesről no comment, sajnos már menthetetlenül félrenevelt kölyök és nehéz elviselni...
Otthon az igazi családomban összesen egy unokaöcsém van, pár évvel fiatalabb nálam, de mindig is idegesítő, elkényesztetett egy kocka gyerek volt, és szűk családon belül kisp*csnek neveztük őt apukámmal, meg nővéremmel... (valószínűleg anyu is így gondolta csak nem volt szive így nevezni, nem tudom... )
Na a lényeg ebben az, ha ő egy kisp*cs volt, akkor minek neveznénk az itteni öcsémet?!
Igen... valószínűleg pont annak, amire gondoltok...

A munka. Nem egy álom munka hamburgert árulni, de valószínűleg nincs olyan, hogy álommunka. Gondolj bele, akármilyen munkát vállalsz, talán akár amit kicsi korod óta szerettél volna, de 15-25 év után, akármekkora álom is volt az, unalmassá válik! Unalmassá és fárasztóvá.
Sose gondoltam volna, hogy majd 17 évesen hamburgert fogok árulni, malájul, Malájzia 6. legnagyobb (írtó pici) városának a gettó negyedében. És mégis...
Nem valami álom munka és még csak nem is magam választottam, de egészen megszerettem. Fárasztó, unalmas, büdös, nem jövedelmező, de csinálom és ez benne a jó. Ha már csinálom, csináljam jól és élvezzem. Eddig sikerült...

Minden este fáradt vagyok, öregebbnek érzem magam 20 évvel, mint ami igazából vagyok ééés mégis élek. Meg vagyok. Élvezem amim van... Ebből az következik, hogy nem lesz azért annyira könyörtelen a felnőtt élet, mint amennyire annak látszik, és ennek örülök.

De azért ha visszatekintek, szeretem az idióta, szemtelen, szerencsétlen, "csocsobajnok" (álmaimban), lázadó, rendetlen, lusta, kihívó (malájziához képest biztos) hülyegyereket, aki voltam és természetesen még mindig vagyok.
És ha a munka, gyerekek és felmosóvödör vagy a zene, pasik, pletykázás, minden rosszban sántikálás (huhh ez elég szolídra sikerült, nem?) közül kell választanom, egyelőre a másodikból kérnék többet ha lehet... még sok sok ideig... fokozatosan megfűszerezve egy jogsival, és egyre több függetlenséggel... időőőőőővel.....

Ha valaki felteszi most nekem a kérdést... Szeretnél már felnőni?
A válaszom egyszerő: NEM! Nem - nem - nem és nem. Van még időm, és ki akarom élvezni.

----

Sajnos malájziában a számunkra fiatalnak lenni életképet nem ismerik, vagy akik igen, azok jól titkolják és nehéz őket megtalálni (nem lehetetlen, csak nehéz)...
Viszont pont most fogom befejezni a hamburger árulást. Helyette kihasználom ezt a második félévet nyelvtanulásként.

Mostantól a heti programmom így néz ki:

Hétfő suli --> 20-22-ig lion dance
Kedd + Csütörtök --> 15-17-ig Kínai (mandarin) különóra
Szerda --> 15-17-ig Maláj különóra
Péntek --> meghatározatlan időben valami fajta sport (tollaslabda, teremfoci esetleg úszás)

Amúgy tegyük hozzá, amióta az új suliba járok, minden nap, biciklivel közlekedem oda vissza... nyuff-nyuff-nyuff...
És még így se sikerült leadnom pár (millllllió) felesleges kg-t...

Nah, ennyit a gondolataimról mostanság. Fáradt vagyok, megint és még mindig.
Későre jár, nem tudom mikor írok legközelebb, de megígérem ha sikerül odáig eljutnom, hogy írjak, legközelebb megpróbálok valami többet írni malájziáról, az utazásaimról, meg ilyenekről.

Jaja... majd elfelejtettem, az fentiekben említettem, hogy a 15 (agyilag 8) éves húgom abnormális. Na ehhez azért van (sok-sok) egy sztorim:

1-2 hónapja, Mira segített online jelentkezni egy szakközép iskolába Kuala Lumpurba a barátainak. Annyira unatkozott, és olyan jó humorban volt, hogy úgy gondolta ő is jelentkezik online a suliba, mert az milyen vicces... ha - ha - ha... -.-'
Pár napja lecsekkolta neten, hogy bejutott e a barátnője a suliba, és sajnos neki nem sikerült, de Mirának igen. Szzzíííííváááás!
Persze szüleinek fogalmuk sem volt arról, hogy ő jelentkezett akárhova is, de mostmár nem tagadhatta le, és ráadásul csak most cserélt iskolát, és nem mondhatta a szülei szemébe azt hogy csak viccből jelentkezett, úgyhogy anyukájának azt hazudta, hogy azért jelentkezett mert oda szeretne menni, na de persze ő nagyon de nagyon nem szeretne oda menni.
Apuka még mindig nem tud semmit, ami nagy nagy nagy baj, mert apuka a családfő. Ráadásul pont ma érkezett egy levél a suliból, minden regisztrálási adattal, űrlappal, tudnivalóval.
Eszméletlen hülyének, ostobának kell lenni ahhoz, hogy vki ilyet csináljon. Persze én csak röhögök rajta titokban, de ez inkább olyan szánalmas röhögés.
Mellesleg nem olyan vicces a dolog, mert ha neki oda kell mennie, én nem mehetek vele, viszont nem szeretnék egyedül lakni a családdal itt. Mármint az anyukával aki még angolul sem beszél, meg velem nem igazán kommunikál, meg az idegesítő öcsémmel és a babával... nagyon nem szeretném ezt...
Persze nem hiszem, hogy mira odamenne... sőt biztos vagyok benne.
Na de majd ha tudok vmi többet írok erről is. Ne aggódjatok.

Pussz mindenkinek... És ne akarjatok még felnőni (már akinek aktuális a dolog... vagy annak érzi)

Csáóó =)