WiFi

No hát... Long time no see :)

Emberek... pár napja hivatalosan lett wifi-m otthon!
Hihetetlen nem? :)
Majd mostantól elkezdek pótolgatni, hiszen bőven van mit!

Csáó =)

Hajajj

Sziasztok!

Hát jól le vagyok maradva a történésekkel az biztos.

Le kéne gépelnem egy Hari Raya ünneplést, az első közös együtt lógásokat, születésnapi partykat, együtt alvásokat, pénteki teremfocikat és a hétfői lion dance órákat, a mozizások, bowlingozások, egyetem látogatások, óriáshalak, templomok, monszun, motocross verseny és fájdalmas állatcsípés és a legkirályabb dolog a The All-American Rejects koncert Kuala Lumpurban pár haverral egy ottani halloween partyval és medencével megfűszerezve...

Hmm... nem lehetetlen ezt mind legépelni bepótolni és közben írni folyamatosan a történéseket... ááá dehogy :D :D

Na de majd igyekszem, valamikor... :)

Az biztos, hogy nem lesz olyan részletes, mint az eddigi bejegyzéseim.

Most viszont iskolában vagyok, úgyhogy megyek "tanulni"... =)

Üdv mindenkinek!

Hoppá

Emberek találtam netet a ház előtt, viszont itt meg áram nincsen, úgyhogy mindig lemerül a laptopom XD
De nem gáz... mostantól elkezdek pótolni :D:D
Nah csáó =)

Képek 2

--->

***

***

***

***

***

=)

Tábor utáni napok

Szerdán sajnos suliba kellett mennem. Vagyis dönthettem, hogy akarok e suliba menni vagy nem, de nem akartam állandóan lógni, úgyhogy azt mondtam, hogy ok. Suliban semmi érdekes nem történt. Hazaérkezve meg újra csak a hétköznapi unalomba csöppentem.
Csütörtökön Mira lusta volt suliba menni, úgyhogy reggel felébredve csak megkérdezte, hogy én akarok e menni vagy sem, de ekkor már persze nemet mondtam és folytattam édes álmaim. Délután viszont átjött hozzám Robin (német). Úgy volt, hogy csak egy kis időre jön át, de végül kb. 22-23-ig ottmaradt nálunk. Hülyültünk jó sokat, ami egész jól esett. Ami a másik hasznos dolog ebben, hogy anyuka megismerte őt, szóval tudhatja, hogy normális, jó fiú, nem pedig vmi vandál, így talán később jobban eleged vele valahova.
Pénteken semmi különös nem történt. Suli, majd shopping a családdal az egyik plázában, majd késő esti vacsora ott,s közben még apuka is visszaérkezett KL-ből.Hazaérkezve csak alvásra maradt energiám.
A szombat baromi jó napnak bizonyult. Először elmentünk a városba a családdal Baju Kurung-ot keresni Hari Raya-ra. Baju Kurung a női népviseleti ruhának a neve, Baju Malayu a férfi népviseleti ruhának, Hari Raya pedig 1 hónapos ünnep és egyben a böjtölés végét jelenti. Minden évben családonként ugyanolyan színű ruhát kell viselniük, de évenként változik a szín. Ebben az évben a mi családunknak lila színű ruhát kellett viselnie, aminek örültem, mert szeretem a lila színt. Sok órás keresgélés után, találtunk egy megfelelő ruhát, majd egy órás késéssel, de elindultunk a partra (TC). Az AFS-es diákok egy jó kis bbq-t rendeztek a parton, amire engem is meghívtak, én meg meghívtam Mirát. A fiúk ástak egy gödröt a homokban, majd megpróbáltak tüzet éleszteni, de nem jártak sok sikerrel. Fiúk alatt Mubarak-ot és Paul-t értem. Hogy ki az a Paul? Hát fogalmam sem volt róla. Tisztára úgy nézett ki mint egy fekete, kb. mint Mubarak, és az angolja is tök hibátlan volt, úgyhogy gondoltam lemaradtam valamilyen új AFS-es arcról. Ráadásul fekete vicceket mondtak Mobsy-vel (Mubarak) együtt. Amúgy viszonylag magas is, ami az itteni fiúkra nem jellemző, úgyhogy tényleg azt hittem, hogy nem ide valósi, de amint kiderült tévedtem. Annak ellenére, hogy helyi srác, öleléssel köszönt, mint általánosan az AFS-esek egymást. Beszélgettem vele egy kicsit, és kiderült, hogy helybéli, nálam egy évvel fiatalabb (idősebbnek néz ki nálam), és indiai, de amint a nevéből kiderül, keresztény. Jó arcnak tűnt, dumáltunk egy kicsit, összebarátkoztunk. A rossz hír az volt, hogy elkezdett esni az eső, viszont volt egy kis kuckónk a közelben, ahol igazából mindenféle roncsot és csónakot tároltak, ahol meghúzhattuk magunkat. A nehezebbik feladat az volt, hogy hogyan vigyük át az általam felélesztett tüzet a fedél alá. találtunk egy félbevágott hordó szerűséget, amit kirángattunk a menedék közepére, majd kézzel, homokkal és egyéb trükkökkel kikapartuk a széndarabkákat az üregből és áttettük a hordóba, majd egy kis idő mulva elkezdtünk sütögetni. Tiszta túlélő tábor... =D
Mivel megszomjaztunk, Robin, Mira, egy japán, lány cserediák, Aoi meg én, elmentünk a 10 percnyire lévő mekibe innivalóért. Megint megszívtuk, mivel eszméletlen hosszú volt a sor, de végülis elhülyültük az időt. Egy nő végigment a sorokon, előre elkérni a rendelést, hogy egy kicsit gyorsítsa a haladást. Mi már előre eldöntöttük, hogy veszünk 10 cola-t, 5 narancslevet és 5 sprite-ot, amit Robin el is mondott a nőnek. Miután átvettük a kis papírdarabkát, feltűnt, hogy be van karikázva 5 sült krumpli, ezért megkérdeztem a többieket, hogy miért, de persze ők sem tudták. Annyit mondtak, hogy biztos valami akció, vagy valami a hosszú várakozásért cserébe, úgyhogy nem foglalkoztam tovább ezzel a kérdéssel és nem olvastam végig a listát… Rosszul tettem.
30 perc után sorra is kerültünk, és másik 10 perc után ki is szolgáltak, aminek nagyon örültük, de vártuk az 5 spritot, ami nagyon nem akart megérkezni. Aztán 10 perc újabb várakozás után rászántam magam, hogy megnézzem a listát, és kiderült, hogy a nő félreértette Robint, és nem 5 sprite-ot, hanem 5 sült krumplit karikázott be. Nem volt se türelmünk se időnk ezzel foglalkozni, úgyhogy inkább visszasétáltunk 15 üdítővel és egy kis körettel a táborhelyünkre. Mire megérkeztünk, végre megszakíthattuk a böjtölést, és a husik is készen lettek, úgyhogy nekiláttunk zabálni. Nagyon finomra sikerült minden. =)
Végül páran megmártóztak a tengerben, zenét hallgattunk, táncolgattunk, majd gitároztak páran, beszélgettünk, majd hazamentünk…Mielőtt hazaindultunk volna, megpróbáltam megkeresni a papucsom, de egyszerűen nyoma veszett… Mivel apuka már úton volt, és nem igazán akart fizetni parkolójegyet 5 másodpercért, sietnünk kellett a kocsihoz, úgyhogy úgy döntöttem papucs nélkül távozom…
(Persze szóltam mindenkinek, ha megtalálják, hozzák el, és így is lett, úgyhogy már megvan a papucsom.)
Azért még megemlítenék valakit, egy fél indiai, fél kínai srác, a neve Shak, és fogalmam sincs milyen vallású. Egész helyes srác, csak túl alacsony... De ő is nagyon jó arcnak tűnt.
A lényeg, hogy mindannyian nagyon jól éreztük magunkat aznap este.

Következő nap, Paul felhívott, és már nem is tudom hogyan kezdődött a beszélgetés, de végül nagyjából két órát beszélgettünk, és onnantól kezdve majdnem minden nap. A jó ebben az, hogy ő hív engem, nem én őt, úgyhogy nekem olcsó, ő meg gazdag…Csak vicc, persze megkérdeztem, hogy nem túl drága mulatság e, ez neki, és ő mondta, hogy egyáltalán nem.

Az ez után következő 5 hétköznapon semmi különös nem történt. Iskola- otthon- böjt, iskola- különóra- kaja… ez a két verzió volt.

Egy időre ennyit rólam... De ezek már jajj de nagyon régen történtek... =S

Tábor

Szerencsére nem kellett korán kelni a tábor miatt, mivel a szülinapi party miatt elég későn feküdtem le. Volt bőven időm aludni, zuhanyozni, összepakolni…Bepattantunk a kocsiba és elvittek a megbeszélt találkahelyre, ott kiraktak és elhúztak =) . Végre nélkülük! Sokan már ott voltak, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. Három vagy négy kocsival mentünk le Sungai Lambing-ig, ahol én már voltam, ugyanis kiderült, hogy ez az a falu, ahol 2 héttel azelőtt voltunk (múzeum, bácsikánk boltja, fodrászat). Meglepődtem, amikor megérkeztünk, és észrevettem, hogy tudom, hogy hol vagyunk. A szállásunk teljesen megfelelő volt. A zuhanynál volt meleg víz <3, a wc-k közül meg választhattunk, hogy angol wc-t vagy malájt akarunk. (Nem volt nehéz döntés.) Egy rövid ideig ismerkedtünk a lakhelyünkkel, végig hülyülve, énekelve, majd elvittek minket ebédelni a faluba. Állítólag ott csinálják Pahang tartomány egyik legjobb tésztás kajáját. Tényleg nem volt rossz, de nekem jobban ízlik a budaörsi Auchan Thaiföldi éttermének a tésztája. Visszamentünk a szállóba, ahol volt kínai karaoke, amiből senki semmit sem értett, de jót röhögtünk rajta. Eszméletlen nyomiii! XDAmúgy ha már itt tartunk, felsorolom kik is voltak ott:

- Vicky (Ausztria)
- Leonie (Német)
- Saba (Német)
- Robin (Német)
- Anna (Olasz)
- Martina (Olasz)
- Mubarak (Nigéria, Hong Kong)
-Elise (Francia)
- Elise itteni maláj nővére, akinek túl bonyolult neve van
- Steven (Kína)
- Anita (Magyar)

Ami még fontos, hogy ugyebár még tart a ramadan, de a tábor ideje alatt senki sem böjtölt közülünk.

Mivel karaokezni nem tudtunk, tekintve a szerény kínai tudásunkra, inkább csak énekeltünk mindenféle dalokat a mikrofonba. Miután a dalokból is kifogytunk, inkább csak zenét hallgattunk a telefonokról, amiket persze a mikrofon elé tettünk, hogy hangosabban szóljanak. Vicky és Anna nagyon aktívak voltak, úgyhogy táncoltak nekünk, ha azt táncnak lehet nevezni… =D
Aztán Mubarak kitalálta, hogy játszunk egy játékot, aminek a lényege, hogy egy körben állunk, és valaki a kör közepében van, és az a valaki kiválaszt egy személyt, odamegy hozzá és azt mondja, hogy: nagyon-nagyon szeretlek, szerelmes vagyok beléd, és ha te is szeretsz, kérlek, mosolyogj nekem… a kiválasztott személynek pedig nem szabad nevetnie, és azt kell válaszolnia, hogy: én is szeretlek, de sajnálom, nem mosolyoghatok. Persze mind ezt angolul. Az első fél órában nagyon vicces volt, és csináltunk is pár videofelvételt a mosolyogni vágyó fejekről, de aztán elég unalmassá vált a játék.
A vacsora házilag készített kínai kaja volt, disznóhúsból. Azt viszont elfelejtették, hogy Mubarak és Elise tesója muszlimok és ők bizony nem esznek disznóhúst. Nekik hoztak a faluból csirkét, és ők jártak jobban, mivel a disznóhús, az ő szótárukban nagyjából ehetetlen disznózsírt jelentett.
Azt hiszem egy kis magyarázattal tartozom, hogy Malajziában, miért kínai karaoke és kínai kaja van. Ugyebár ahhoz, hogy afs-es diák legyél, elég nyitottnak kell lenned minden újdonságra. Na, most ez ugyanígy érvényes arra, ha nem diák vagy, hanem például szervező. A malájok nem ép nyitott emberek, semmilyen tekintetben sem, úgyhogy ők nem igazán vesznek részt ilyen programokban. A maláj AFS többnyire kínai, és néhány indiai tagból áll. Elvétve természetesen akadnak malájok is, mint például néhány „őrangyal”, de az ő feladatuk elég minimális. Tehát azok az emberek, akik szervezik nekünk a dolgokat, majdnem mindannyian kínaiak, így kínai programokat is szerveznek. A táborban kínai volt a karaoke, kínai volt a kaja, és megtanultam pár kínai szót is, Steven-nek köszönhetően, mivel ő meg nem tud angolul. A közösségi programok, amiket kipróbálhatunk a következőek: részt venni kínai operában, megtanulni az Oroszlán táncot, ami szintén egy hagyományos kínai tánc, és ha tudunk játszani valami hangszeren, akkor csatlakozni az itteni kórushoz vagy ilyesmihez. Persze örülök, hogy megismerhetem a kínai kultúrát is, de azért nem tartom túl jónak azt, hogy Malajziában semmi olyan programot nem találnak ki,ami a Maláj kultúrához kapcsolódik.

Vacsi után lezuhanyoztunk, átöltöztünk pizsamába, majd természetesen csöndben összegyűltünk a közös teremben, miután a felnőttek elaludtak. Beszélgettünk még pár órát, és végre úgy tudtunk beszélgetni, mint ahogy általánosan szoktunk, tabuk nélkül. Nem kellett vigyázni, hogy hoppá, mit fognak gondolni rólam, ha ezt és ezt mondom, vagy megsértem e őket ezzel vagy sem, mivel itt mindenki nyitott és „normális” volt. Nekem nagyon tetszett Mubarak egy monológja a vallását tekintve. Ha visszagondoltak arra, amiket írtam, láthatjátok, hogy bár Mubarak muszlim, hozzáér és megölel lányokat. Megkérdeztem tőle, hogy akkor ez most hogy is van, és elmagyarázta, hogy ő hívő, nem vallásos, és csak azért, mert régen valaki kitalálta, hogy nem érhetnek egymáshoz ellenkező nemű emberek, ő nem fogja ezt követni. A vallása amúgy is azt mondja, hogy szexuális úton nem érintkezhet nőkkel, házasság előtt, nem azt, hogy nem érhet hozzájuk. Persze, kíváncsi voltam, úgyhogy megkérdeztem, hogy ez mondjuk azt jelenti, hogy még sohasem csókolózott, és ő csak nevetett, hogy: hogy a francba ne csókolózott volna? Mondta, hogy természetesen már volt pár barátnője ezelőtt, de nem feküdt le egyikkel sem. Ez érthető. Tehát ő nem imádkozik ötször egy nap, nem jár állandóan templomba, nem öltözködik hagyományos ruhákba, hozzáér sőt sok minden mást is csinál lányokkal, ha ramadan van, böjtöl, nem eszik disznóhúst, és ünnepli a vallásos ünnepeket, de az ostoba hagyományokat nem követi. Ő azt állítja, hogy a vallásnak haladnia kell a korral, mert a vallás lényege nem az, hogy őrizgessük a réges-régen emberek által kitalált hagyományokat, hanem az, hogy higgyünk az istenünkben. A vallásosság megkövetel pár szabályt, de dönthetünk úgy, hogy ezeket megszegjük. Például Mubarak minden évben böjtöl egy hónapot, de dönthet úgy, mint például a tábor idején, hogy megszakítja a böjtölést, és nem igazán foglalkozik azzal, hogy most bűntudatot kéne éreznie vagy sem. Viszont nem eszik disznóhúst és ezt be is tartja, mivel ő így döntött. Ez a fajta felfogás sokkal közelebb áll hozzám, és sokkal szimpatikusabb is, és ami az egészben a legviccesebb, hogy annak ellenére, hogy Mira azt mondja ő nem modern, és ő minden ostoba, őrült babonában és hagyományban hisz, és betűről betűre követi a vallást, ha kérdezek valamit, hogy miért van így, miért csinálja azt amit csinál, nem tud válaszolni rá, viszont ha Mubarakot kérdezem a muszlim vallásról, annak ellenére, hogy sokkal modernebb és nyitottabb felfogású, ő mindenre tud válaszolni. Most ezek után csak egyszerűen egy kérdést tudnék feltenni:

Ki az igazán jó hívő/vallásos ember: az, aki nem követi a szabályzatot, de tudja mi miért van, és mit miért tesz, és tényleg hisz az istenében, vagy az, akinek konkrétan hangyaleheletnyi fogalma sincs arról, hogy miben hisz, vagy nem hisz, de mindent szabályszerűen követ, mert így tanították/nevelték?

Mindenki döntse el maga.

Ja, és még egy érdekesség, hogy annak ellenére, hogy Mubarak muszlim, hisz az ufókban. =D

Na szóval egy jó kis beszélgetés után, mindenki megéhezett, de szerencsére pont abban a teremben tárolták a másnapi (vagyis aznapi) reggelit. Toast kenyér, mogyoróvaj krém, kókusz lekvár, kakaó, nescaffee és még egy csomó minden. Főleg a mogyoró krém és a kókusz lekvár fogyott a toast kenyérrel együtt… ;)Végül jó későn ágyba zuhantunk.

Hajnali 4-5 körül már kelni is kellett, mennünk kellett a Rainbow (szivárvány) vízeséshez. Ez a vízesés arról híres, hogy reggel/délelőtt, ha valaki a vízesésnél tartózkodik, mindenfelé szivárványt lát. A másik érdekesség benne, hogy nem alakítottak ki hozzá semmilyen mesterséges környezetet, meghagyták teljes eredeti valójában. Mivel a dzsungelben található ez a hely, természetesen nem könnyű megközelíteni. Először is felpattantunk egy dzsipre, aminek nyitott volt a hátulja, és padok voltak benne, majd egy gyors indulással belevágtunk a túrába. Az indulás gyors volt, mint ahogy az út is, mivel a sofőr nem sajnálta taposni a gázt, amit mi persze élveztünk. Mubarak készített is egy negyedórás videofelvételt arról, ahogy száguldunk és sikítozunk… =D És közben még arra is vigyázni kellett, hogy ne csapjon pofán valami bambuszféle, mert az elég éles és fájdalmas tud lenni… XD
Az utat nagyon élveztük, de mint mindennek, ennek is vége lett. Egy folyó partjánál leparkoltunk, kezünkbe adtak egy-egy botot, papucsot vettünk és végül elindultunk. Figyelmeztettek minket, hogy a folyóban sok pióca él, úgyhogy legyünk óvatosak. Ezzel a hírrel nem igazán nyugtattak meg, de bátran én is átgázoltam a folyón, mint ahogy mindenki. Szerencsénkre egyikünk se találkozott piócával, amit szinte el sem akartak nekünk hinni, mivel eddig akárhány csoporttal jöttek, mindig voltak áldozatok. Az egy órás dzsungelséta alatt sok mindennel találkoztam, pl.: hüvelykujjnyi méretű hangyákkal, és mutatóujjnyi nagyságú darázsfélékkel is, és persze a kéttenyérnyi méretű félelmetes lepkékről nem is beszélve… sőt még egy kígyót is láttunk, de nyugi, épp elég messze volt. Madárcsicsergés helyett majomüvöltéseket hallottunk. Nem volt egyszerű a terep, volt ahol csak kötél segítségével tudtunk le/felmenni. Egy óra kutyagolás után megérkeztünk a várva várt vízeséshez. Gyönyörű látvány volt az biztos. A víz szitálva zúdult le a magasból, egy kisebb tóba, tele sziklákkal. Először csak lepihentünk a sziklákon, a tóparton, megfigyelve a környezetet. Meglepetésünkre nem csak halakat és kisebb rákokat, hanem igazi, óriási teknősöket is láttunk. Teljesen más érzés természetes környezetükben, szabadon látni ezeket az állatokat, nem pedig egy boltban, aquariumban, vagy állatkertben. A pihenő után úgy döntöttünk kipróbáljuk milyen teknősökkel úszkálni a vízesés alatt, hideg vízben, úgyhogy nekivetkőztünk és elindultunk először csak óvatosan a partmentén. Elértünk a vízesés alá majd miután már úgy is csurom vizesek voltunk, bemerültünk a vízbe. Szivárványt nem igazán láttunk, mivel sajnos felhős, de természetesen nagyon meleg napunk volt. A pancsolás után kiültünk száradni és enni egy kis bögrés levest.
A visszaút hosszú volt és fárasztó, de persze élveztük azt is, mint ahogy mindent, ha együtt vagyunk. A dzsippel egy másik útvonalat választottunk hazafele, hosszabb volt és kevésbé buckás, de annál gyorsabban tudtunk száguldani. Itt is nyugodtabbak voltunk, mint hajnalban, de azt hiszem ez érthető.

A délután nem volt olyan energetikus, mint előző nap, de persze elöttük az időt, mint mindig.
Ez az este kicsit hosszabb alvást igényelt, ez azt jelenti, hogy aludtunk nagyjából 3 órát.
Egy újabb hajnali keléssel elindultunk hegyet mászni hajnali 4-kor. Azért volt szükséges hajnalban indulni, mert napfelkeltét mentünk nézni, a baj annyi volt, hogy 2 órás meredek és fárasztó hegymászás után, felhős volt az ég, szóval napfelkeltét nem láttunk. De se baj, mindenki élvezte az utat két haldoklás közben… =)

Délután már indultunk is vissza, de most együtt busszal, ami az elején érdekes, majd fárasztó és unalmas volt. Természetesen itt is megbámultak, leszólítottak minket, de ehhez már hozzászokhattunk. Megérkezve Kuantanba mindenki hívta a családját, és hazaindultunk. Ez azt jelentette számomra, hogy attól a pillanattól kezdve újra koplalnom kell.

Csáó

Kimaradt a szülinap előtt

Sziasztok!

Most a suli könyvtárában lopom a tanárok internetét, úgyhogy pótlok egy keveset :)

Közben küldtem sms-t az afs-es őrangyalomnak, aki hajlandó volt másnap válaszolni nekem, majd miután én rögtön válaszoltam, ő egy héttel később sem válaszolt. Erre megint írtam neki, hogy tényleg kéne beszélgetni, úgyhogy találkozzunk. Ez már nem volt olyan aranyosan megfogalmazva. Pár nappal később hajlandó volt felhívni, és azt mondani, hogy elvisz vacsorázni. Szerencsésen pont szeptember 2.-át választotta ki (elfelejtette, hogy az a szülinapom). Azt mondta, este hétre értem jön kocsival, ehhez képest nyolckor hívtam fel, hogy akkor van e találkozó és mondta persze 5 perc (25 perc) és itt van. Végül sikeresen megérkezett… Először elmentünk egy másik őrangyalhoz, aki egyben fogadó anyuka is. Nála egy francia lány, Elise, lakik. Nem épp az a fajta ember, akit annyira szeretnék, de végülis aranyos és semmi rosszat nem tett, úgyhogy teljesen megvagyok vele. Így négyen elmentünk valószínűleg Kuantan egyik legdrágább helyére, ahol isteni sütiket és koktélokat (alkohol mentes) lehet kapni. Mivel a szülinapom volt, engem meghívtak, szerencsére. =D Közben megbeszéltük, hogy mi nem tetszik, mi tetszik a családban, Malajziában és úgy összességében hogyan látom a dolgokat. Elmondtam a véleményemet a dolgokról, a problémámat az apukával és úgy tűnt egészen megértettek, bááár nem vagyok benne teljesen biztos. Először nagyon úgy fogták fel, hogy utazgatni akarok egyedül Malajziában, de nem erről volt szó, hanem arról, hogy egyedül szeretnék elmenni például vásárolni, de csak Kuantanon belül. Mondjuk persze az utazgatásnál se ellenkeztem, de valószínűleg még túl korai ilyenért reklamálni. Megkérdezte tőlem az őrangyalom, akinek amúgy jut eszembe, nagyon vicces neve van (olyasmi, mint valami gyógyszer): Anti Azrin, megkérdezte, hogy lenne e kedvem utazgatni, ha lenne rá lehetőségem… Mondtam, hogy persze! =) Aztán meg kiderült, hogy szeptember 6-tól 3 napos afs tábor lesz, a Kuantani cserediákok számára. Amúgy a legtöbb cserediák Kuantanban (Pahang tartomány) van. Ez körülbelül 10-12 diákot jelent. Végül abban maradtunk Anti Azrinnal, hogy megpróbál beszélni az apukával, de azóta már lassan egy hónap eltelt, és semmit sem tett, még csak életjelet sem adott magáról… afs…

A szülinapomról meg elfelejtettem mondani, hogy Mubarak és Anna megvicceltek, egy rakat öngyulladós gyertyával a tortámon. Nagyjából 10x próbáltam meg elfújni az összes gyertyát, és amikor már úgy tűnt sikerült, fél perc és újra meggyulladtak -.-’ . Ok, vicces volt, na de azért hányszor lehet próbálkozni?? =DDDe legalább jó lett a hangulat, miután mindenki kiröhögött. Ha jól tudom Mubarak még egy nyomi videofelvételt is készített… Szerencsére még nem volt esélyem megnézni!

Ja, az öcsém meg nem tudom milyen oknál kifolyólag a szülinapom előtt egy héttel már elkezdte énekelni a happy birthday-t és a szülinapom után egy héttel még mindig azt énekelte…

Közben eszembe jutott az is, hogy mi is történt az előtte lévő hétvégén. Egyik nap elmentünk egy régi, de nagyon csinos rendezett kis faluba. Hegyek közt van, nagyon szép helyen. Az egyik bácsikánknak (a kétezer közül) van ott egy kisebb boltja. Elmentünk, meglátogattuk a bácsikánkat, majd elvittek egy múzeumba. Tök modern és szép épület volt, rendezett kerttel, és egész tiszta. A falu végén volt, úgyhogy nem kellett sokat utaznunk. Igazából a múzeumban konkrétan semmi különlegeset nem lehetett látni. Volt egy két régi gép, és bemutatták a bányákat, meg hogy hogyan dolgoztatták az angolok a malájokat, de mivel nincs valami hosszú történelme Malajziának, semmi olyat nem láttam, amit otthon a legcsóróbb múzeumban ne tudnék megnézni. Ami érdekesebb, hogy még a múzeum épületébe való belépés előtt is le kell venni a cipőnket, és mezítláb kell közlekednünk.
Aztán mivel sok felesleges időnk volt, és a faluban van egy jó kis fodrászat, ahol tényleg nagyon jól dolgoznak, és nagyon olcsón, az egész család elment hajat vágatni. Nagyjából 10 emberre annyit fizettünk, mint otthon egy emberre. Mirával mi is befizettünk egy körre. Először életemben beültem egy olyan buborék cucc alá, ami eszméletlen forró, és gőzölög. Tudom, ezt most nagyon jól elmagyaráztam, de fogalmam sincs mi ennek a neve. A lényeg, hogy utána nagyon selymes volt a hajam =). Mira vágatott is a hajából, de én a múltkori baleset után, inkább kihagytam ezt a lehetőséget. Aztán még aznap haza is jöttünk.

Bocsiiiika

Sziasztok!

Nagyon sajnalom, hogy mostanaban nem irtam, de a gyerekeknek hala, nincs internetem otthon, ugyanis eltortek az usb-t. Hurrra!
Most egy internetkavezoban vagyok, de nincs sok idom, ugyhogy nem irok most semmi erdekeset.
Lesz mit potolni az biztos...
2 het mulva beszerelik otthon a wifit, ugyhogy majd irok sokat igerem! Es msn-re is tobbszor fogok feljonni!
Osztalynak kuldok egy taki fele bocsiiiiiit lilatorpevel =))

Udv mindenkinek!

Új képek

Próbálkozzunk újra a képfeltöltéssel :)

Ezek mind AFS-es képek =)

Happy Birthday to Me :D

Ezt a hetet könnyen fel tudom idézni.
Először Mira közölte velem, hogy hiába könyörögtem egy hétig azért, hogy nem akarok semmit szülinapomra, csak elmenni bbq-t csinálni a tengerparton az afsesekkel, nem mehetek el. Viszont de jó nekem csinálhatok egy szülinapi partit, amire akárhány embert meghívhatUNK. Tehát magyarul csinálhatok egy partit, amin senkit sem ismerek. Yesss!
Következő hír: milyen jó lenne, ha főznél valamilyen magyar kaját a születésnapodra a vendégeknek?
Jó rendben, bevallom ez nem hülyeség, csak hát nem olyan könnyű ám.Egész héten főzöcskéztem suli után. mindegyik ételem ehetetlenül undorítóra sikerült, legalábbis szerintem, és hát Miráéknak se ízlett éppen, ami érthető volt. De nem olyan könnyű ez, hiszen más konyha, más eszközök, más fűszerek, más hozzávalók… minden más! Ja, és útközben kiderült, hogy nagyjából 50-60 főre kéne főzni… meghívtam az osztálytársaim, az afseseket, és az angol tanáromat a lányával együtt, ez nagyjából 25 embert jelentett, a többit Mira szedte össze, és halvány, lila gőzöm sincs kik lehettek!
Végül szombaton (mivel akkor volt a „party”), úgy döntöttem megpróbálom még egyszer, és pár órával a kezdés előtt, neki álltam sütni, főzni. Lehet nem a legmagyarosabb kajákat csináltam, de a lényeg, hogy ők nem igazán ismerték: a gulyáslevest, tócsnit és a palacsintát narancsos-almás csokoládéöntettel. A legszebb az egészben, hogy otthon se sikerülhettek volna sokkal jobban ezek az ételek. Mindegyiknek egészen isteni íze volt! Mindenki evett rendesen a kajámból, sőt azok fogytak el először, mind az utolsó szálig! És persze ami külön öröm, hogy közben volt lehetőségem sokat beszélni anyummal, és tanácsot és recepteket kérni tőle =)
Végülis ez a kisebb összejövetel egész jól sikerült. Elbeszélgették az emberek az időt, megismerkedtek a többi afs-es diákkal, ami nagy szenzációt jelentett a számukra. Mindenki rögtön elkérte a telefonszámukat, stb. … Majdnem mindenkitől kaptam valami apróságot, ami nagyon aranyos tőlük. A családtól már külön szeptember 2.-án kaptam ajándékokat, főleg egy – két ruhadarabot, öcsémtől meg egy „festményt”…
Azért nagyon sajnáltam, hogy nem jött össze az a kis BBQ a parton… =(

Ja, majd nem el is felejtettem, szeptember 2-án, mivel az suli nap volt, nem igazán tudtunk ünnepelni, de Siva hozott be sütit a suliba, amit az osztállyal meg persze vele a szünetben elfogyasztottunk. Sajnos a malájok nem ehettek, mert nekik kötelezően böjtölniük kell publikus területen, de ők akkor nem is tartózkodtak az osztályteremben, mert iszlám órájuk volt. Végül az osztály elénekelte nekem a Happy Birthday – t 2 fajta kínaiul és angolul =) Nagyon aranyos volt tőlük.

=))

„Nemzeti ünnep”

Vasárnap éjfélkor ünneplik itt a nemzeti ünnepet, ami igazából hétfőn van. Nem tudom, igazából mit takar ez az ünnep, de valami fontosat biztos. Minden augusztus 31.-ét tűzijátékkal és el ne felejtsem, kajálással töltenek! Mak su (nénikém), a férje és a fia elvitt minket, azaz Mirát meg engem, előszőr a tengerpartra, ahol nem találtunk már parkolóhelyet és eszméletlen nagy tömeg volt, aztán inkább visszafordultunk és elkocsikáztunk a világ vége után két saroknyira lévő helyre, ahol focimeccset nézve ittunk egy kakaót és toast mellet valami tengeri herkentyűt ettünk, aminek förtelmes íze volt. Ennyivel le is tudtuk a nemzeti ünnepet. Hazajöttünk és megint csak aludtunk.

Tudom elég rövideket írok, ami szokatlan tőlem, de nyugi, nem vagyok beteg, csak mivel mostanság ritkán van internetem, és bármikor visszakérhetik tőlem, jobb kis adagokban feltölteni a dolgaim. Mint írni egy- egy hosszút, amihez senkinek semmi kedve hozzáfogni, és csak hónaponként feltölteni.

Bocsiii, puszi!

Szünetben

Csütörtökön, mint mindig különórám volt, amit mindig nagyon - nagyon élvezek. Kedvelem a tanárnőt, és a lányát is, és mindent megtesznek értem, hogy kellemesebben érezzem magam Malajziában. :)

Péntek szombat vasárnap totálisan kiesett nekem, valószínűleg azért, mert csak otthon ültem és gépeztem vagy tv-t néztem, amíg Mira meg az anyuka minden este elment kaját árulni. Szokásommá vált segíteni a dadusnak vigyázni a babára, mivel csak mi hárman voltunk otthon. Néha ha el akart menni zuhanyozni, vagy épp összezuhanni készült a fáradtságtól átvettem a munkáját. De végülis élveztem, mivel imádom ezt a kisbabát. állandóan mosolyog, alig sír, bár elég aktív. Megtanultam, hogyan kell elaltatni, pelenkát cserélni, etetni. Mivel és hogyan tudom lekötni, és amire igazán büszke vagyok, megtanítottam, hogyan kell állni segítség nélkül. =) Még nem igazán megy neki, de néha már 15-20 másodpercet is tud egyedül egy helyben állni! <3

Második találkozás

Szerdán ha jól emlékszem csak otthon ültem. Mira bement anyukájának segíteni, eladni a kajákat, de nekem semmi kedvem nem volt ott poshadni, úgyhogy otthon maradtam. Mivel nagyon rossz kislány vagyok, megkérdeztem, hogy elmehetek e Sivával sétálni, és mivel megengedték, így is tettem (majdnem). A séta célja igazából a közelben lévő étterem volt. Gyorsan megettünk egy-egy roti canai-t és megittunk egy – egy milo-t (kakaó), majd haza is jöttem. Kifeküdtem a tv elé majd pár óra múlva jött a bazi nagy vacsora. Megint halálra zabáltuk magunkat majd, tv-t néztem, mivel az internetet Mira magával vitte.

Csütörtökön, mint minden délelőtt, Mira megkérdezte, hogy be akarok e menni az anyuka boltjába. Mivel szerdán bazira unatkoztam, de tudtam, hogy csak az étteremben ülni még rosszabb, támadt egy ötletem. Megkérdeztem tesómtól és anyukától, hogy lehet-e az, hogy bemegyek velük az étterembe, majd elsétálok a Mega Mall-ig és vásárolgatok magamnak dolgokat. Azt mondták oké, de már a kocsiban kiderült, hogy hiába kezdtem örülni, hogy végre elmehetek valahova egyedül. Mira nagyjából 20 méter után rákérdezett, hogy akkor el akarok e menni shoppingolni, és mondtam, hogy persze azért jöttem el, mire ő beközölte, hogy felhívták az apukát és ő nem engedte meg, hogy egyedül elmenjek vásárolni, mert az veszélyes… ennél nagyobb hülyeséget már igazán nem találhatott volna ki. De ugye itt nem az van, hogy a családfő beleegyezése nélkül is történhet akármi, ha ő azt mondta, hogy nem, akkor nem. Viszont itt bekövetkezett az a pont, hogy kiakadtam és ennek hangot is adtam Mira és az anyuka előtt. Elmondtam, hogy ez nem egészen jó így nekem, és Mirának sem, hiszen neki semmi kedve nem volt velem tartani shoppingolni, nekem viszont semmi kedvem nem volt a boltban ülni, akkor már inkább otthon maradtam volna. Elmondtam, hogy ezt egy picit túlzásnak tartom, vagy akkor keressünk más megoldást, például megkérdezhetem az AFS-eseket, vagy a barátaimat, hogy esetleg nincsenek-e épp az egyik mall-ban (mivel 2 nagy pláza van az egész városban) és ha ott vannak, akkor csatlakozok hozzájuk és máris nem vagyok egyedül, de nekik ez sem felelt meg. Persze azért ráírtam az AFS-esekre, és ők épp az east cots mall-ban voltak együtt. Mira teljesen egyetértett velem, az anyuka is megértett, de egyikőjük se tehet semmit, mert az van amit az apuka mondd, a férfi, a családfő… nem hinném, hogy egy európai nő is elviselné ezt. Aztán óvatosan felajánlottam Mirának, ha úgy gondolja, beszélhetek az afs-es „őrangyalommal” , hogy beszéljen az apukánkkal, és nagy meglepetésemre ő rögtön rákérdezet: „tényleg, tudna, jajj igen ez szerintem jó ötlet, majd beszélj vele igen-igen”. Végül aznap annyi lett, hogy Mira eljött velem, és elmentünk az east cost mall-ba (ecm) találkozni a többi cserével. Eltöltöttünk együtt egy kis időt, de mivel ők sem tudtak csinálni semmit, inkább úgy döntöttem, hogy menjünk el Mirával ketten körülnézni a boltokban. Jó sok időt eltöltöttünk nézelődéssel, majd vettünk egy jó nagy adag fánkot, és elindultunk vissza, hogy odaérjünk vacsorára az anyuka boltjához. Majd beültünk a büféjébe, telekajáltuk magunkat éééééééééééééés…

Az anyuka nyert a lottón!! Valami 12000 RM körüli összeget!!! Sikított kettőt örömében (persze csak hülyéskedésből nem igazi sikítás volt az) majd mosolyogva tovább zabált. =) Azért mekkora már, hogy pont most, pont ő nyer a lottón?? :D:D

Késő este hazamentünk és aludtunk egy nagyot!

Első találkozás

Hali!

Hétfőre konkrétan nem igazán emlékszem, úgyhogy nem tudom, mit írjak, de arra emlékszem, hogy aznap nagyon - nagyon vártam, hogy mikor találkozhatok már az AFS-esekkel, úgyhogy megkérdeztem Mirát lehet e holnap (múlt hét kedden) és azt mondta talán igen. Úgyhogy írtam Mubaraknak egy sms-t, hogy jó e neki a holnap, es természetesen jó volt neki. (Amúgy azt hiszem egész nap az anyuka boltjában ültünk és halálra untuk magunkat.)

Keddre meg is beszéltünk egy találkozót. Pontosabban egy mozit Mubarakkal és Leoni-val (német lány) és persze Mirával, mert neki velem kellett jönnie. A Mega Mall-ba mentünk. Mivel egy pár perccel előbb érkeztünk, csak Mubarak ült ott a starbucks egyik asztalánál. Rögtön felismertem, és odamentünk hozzá. Első reakciója volt, hogy megölelt, ami ennyi idő után eszméletlen jól esett, viszont Mira arcán egy pillanatra aggodalmat véltem felfedezni, hogy vajon most őt is meg akarja ölelni egy fiú?!? De Mubarak nem hülye, úgyhogy nem tette. Közben kiderült, hogy nem csak Leoni jön velünk, hanem Anna (olasz csaj) és Robin (német srác) is. Folyamatosan érkeztek, kisebb nagyobb késésekkel, és mindenkit öleléssel köszöntöttünk. Közben Mubarakkal folytatott beszélgetésünk alatt kiderült, hogy ő muszlim. Mira nem igazán akarta elhinni, mert számára a muszlim az olyan embert jelenti, aki zárkózott és nem modern, például nem ölel meg lányokat. Szerencsére nem csak nekem kellett böjtölnöm, hanem a csapatban még ketten böjtöltek Mirán és rajtam kívül. Már az elején is sokat viccelődtünk, hülyültünk, ami nagyon jó volt. Jól esett kicsit ellazulni végre olyan Európai (világi) módra. Miután mindenki megérkezett, felmentünk a mozikhoz, de kiderült, hogy van egy óránk a film kezdetéig. A film amit a többiek kiválasztottak a „District 9” volt, ami mindenféle űrlényről és ilyesmiről szólt, és persze 18-as karikás, ami miatt Mira aggódott, de persze simán bemehettünk. Ebben az egy órában elmentünk boltokat nézni, shoppingolni. Vettem magamnak egy jó kis fölsőt =). A lényeg az, hogy nagyon jól éreztem magam velük. Összefutottunk más AFS-es diákokkal is, úgyhogy nagyjából az összes Kuantanban tartózkodó külföldivel találkoztunk. Majd megnéztük a filmet, még elmentünk játszani egy kicsit, majd nekünk sajnos vissza kellett mennünk az anyuka éttermébe 19 előtt, hogy ott együnk. Gyors búcsú után, azért megkértem Mirát, hogy ugorjunk be a mekibe egy sajtburgerért elvitelre.

Visszatérve a boltba nagyon jó hangulatban voltam még mindig. Végre kimozdulhattam és láthattam a többi cserét is. Megszólalt az a hang, ami jelzi, hogy kajálhatunk, úgyhogy óriási zabálásba kezdtünk (megint)…

Falun

Hééhó!

Újra itt… Mindig csak pótolgatok és pótolgatok. Ez általánosan azért van, ha még nem mondtam volna el, mert ha van internetem, az msn-t használom, ha nincs internetem, vagy filmet nézek, vagy nem gépezek.

A szombati kirándulásnál tartottam…
2,5 fél órás út alatt, sok mindent lehet látni. Bár nem mindig volt napfényes idő, egész szép látvány tárult elém kiérve Kuantanból. Az út, ami bár jobb, mint Magyarországon itt is elég lyukacsos és buckás, egy őserdőn keresztül haladt át. Rengeteg pálmafaerdő, és dzsungel van errefelé, mind olyan zöld, ami otthon nem igazán létezik. A pálmafás részek bár szépek és egzotikusak számunkra, elég unalmasak, viszont a dzsungel-es résznél, bár első ránézésre olyan, mint egy átlag erdő, sokkal érdekesebb dolgokat lehet felfedezni. Például az út szélén megpihenő majomcsaládokat. Egyszerűen imádom a majmokat =) . Persze nem kell rögtön gorilla méretek elképzelni, ezek inkább olyan kis világosbarna fél méteres szőrgombócok. Az idősebb hímeken mondjuk van egy kis husi, és a pofikájukon van egy kis ősz sörény, gondolom a rangjukat jelzik vele. De nem csak időseket, nagyon fiatalokat is látni. Kis csupasz golyófejű izék (jobb szó nincs rá), amik a mamájuk hasáról lógnak le, amúgy nagyon édesek. Rengeteget láttunk belőlük. Néha meg is állt az apuka a kocsival, hogy le tudjam őket fényképezni, de sajnos nem sikerült valami jól. Kiérve a dzsungelből, megálltunk egy – két helyen kaját venni estére. Az út mentén rengeteg kajapiac volt, úgyhogy választék akadt bőven. Az érkezés kicsit (nagyon kiábrándító volt). A városka ahová megérkeztünk, egy eszméletlen piszkos, mocskos, régi és undorító hely volt. A házak (ha lehet ezeket annak nevezni) tuskókon álltak, mivel alattuk büdös, szeméttel teli mocsár volt, minden fából volt, így a járdahidak is, amik bármelyik pillanatban összeomolhatnak… Alatta a mocsarasban, szemétguberáló rákokat lehetett találni. Pfffuuujjj! Életem egyik legundorítóbb helye volt az biztos, és sajnos még el fogok menni oda párszor. A faviskóban a fél rokonság ott volt: nagyjából 15 gyerek, 6 felnőtt, + Mira + én… Eszméletlen unalmas és mocskos volt minden. Az a „fürdőszoba” (ha-ha-ha) viszont életem nem egyik, hanem A legundorítóbb helye volt. Rémálmaimban nem láttam ilyet… Horrorfilmekben is csak kedvesebb helyeket láttam ennél. Képzeljetek el egy félkész, poshadó, nedves,gombás, nyálkás, beton, sötét pincekamrát, ami nagyjából 1,5x1 méter „nagyságú”, í közepén egy lyukkal, amibe az emberek az ilyen olyan dolgaikat végzik… egy bazi nagy poshadt, ragacsos, vizes hordót és ennyi és mezítláb kell bemenned oda, ha budira vagy zuhanyozni akarsz menni. Hát én inkább nem akartam, de mivel kérdezősködtek miért nem, meg úgy néztek rám, mint valami érthetetlen, piszkos, büdös emberre, inkább elmentem, és átestem életem egyik legszörnyűbb élményen. Ezután közös zaba volt a családdal, és természetesen a földön, egy pokrócon ettünk (de tányérból nyugi). Majd mindenki a földön aludt… mivel a padló is deszkákból állt, másnapra elég kemény hátfájásom volt. Hajnali 5-kor felébresztettek mindenkit, hogy reggelizzünk, mivel később böjt van. Szörnyű volt olyan korán felkelni és halálra enni magam, de legalább nem telt sok időbe visszaaludni. Sajnos nem sok idő kellett ahhoz, hogy a kölykök felkeljenek és újra mindenki hangoskodjon, úgyhogy nem igazán tudtam kialudni magam. Szerencsére Mira beközölte, hogy apukának vissza kell mennie KL-be, szóval már aznap hazamegyünk. Számomra ez egy csodás, boldogító hír volt =)
Vissza fele úton semmi érdekes nem történt, úgyhogy nincs mit írnom szerencsére (legalábbis erről, de még be kell pótolnom majdnem 2 hetet…).

Úgy döntöttem inkább sok kisebb postot fogok írni, legalábbis majd igyekszem így tenni, mivel most már tényleg túl hosszú lenne lenyomni egybe az utóbbi 2 hetet.

Pusszi

Egy hét....

(Hosszú lesz…)

Ng Che Han partyján semmi különleges nem történt. Dumáltunk, majd elbicikliztünk a legközelebbi bolthoz. Vettünk innivalót, majd eltekertünk egy kínai templomhoz.
Egy aranyos kínai nő fogadott minket, és megpróbált minden részletesen elmagyarázni nekem, de olyan akcentusa volt, hogy nem igazán értettem sokat belőle. Amúgy érdekes megfigyelés, hogy a kínaiak akármilyen nyelven beszélnek, minden második szavuk végére odarakják azt, hogy „lah”. Nagyon idegesítő és még nehezebb megérteni őket, de ez van. Végül csak a leültünk a házuk kertjében, grilleztünk és ennyi. Mondjuk valami isteni grill csirkelábat ettem, mézes öntettel… nyam-nyam :)
Majd hazamentünk és alvás.

VASÁRNAP, amint olvashattátok már kiborult a bili. Nem igazán emlékszem, hogy mentem e egyáltalán valahova aznap, de valószínűleg nem, mert akkor nem írtam volna a kiakadtam részt. Végülis annyira emlékszem, hogy Ezam bezárta a szülők hálószoba ajtaját úgy, hogy belül hagyta a kulcsot. Épp feküdtem az ágyon, amikor nagy zajra lettem figyelmes. Kimegyek a szobából és azt látom, hogy Mira megpróbálja berúgni az ajtót. =DD Jó megoldás mi??
Odahívott, hogy segítsek és rúgjuk együtt az ajtót. Közben anyuka gondolt egyet, és hozott egy balta méretű kést, és megpróbálta feszegetni az ajtót, vagdosni a zárat (rohadt okos…) Mivel már kezdett megfájdulni a lábam, lementem egy cipőért, de addigra anyuka megint gondolt egyet, és elkezdte lecsapni a kilincset… XD
Eszméletlen volt. Kb. legutolsó esetben se gondolnék ilyen hülyeségre. Miután anyuka teljesen lecsapta, széttörte, kihúzta a kilincset és felvagdosta a fél ajtót, nagyon okosan megpróbált benyúlni a kilincslyukon és elhajlítgatni a fémeket. Hiába mondtam, hogy másképp is meg lehet oldani… Végül egy 10 perc után anyuka feladta a fémekkel való pöcsölést és mivel látta, hogy hoztam cipőt, megkért, hogy újra próbáljam meg berúgni az ajtót. Természetesen meg is tettem, amire megkért és sikerült is berúgnom az ajtót. Vicces volt és nagyon-nagyon jó érzés… =DD

„Többet erővel, mint ésszel…”

A vasárnap fénypontja nagyjából ez volt. Még annyi történt csak, hogy gondolkodtam a különórán annál a tanárnál, akinél előző nap Sivával jártam, és úgy döntöttem szeretnék tanulni nála angolul és malájul, úgyhogy beszélgettem az itteni szüleimmel, és azt mondták, hogy először találkozni akarnak vele, aztán lehet róla szó.

HÉTFŐ a sulival kezdődött. Semmi különös dolog nem történt, talán annyi, hogy angol dolgozatot írtam. Nem hiszem, hogy túl fényesen sikerült. Délután átmentünk közösen anyukával, tesókkal és Sivával a tanárnőhöz. Nagyon kedves volt, mivel eljátszotta, hogy még sohasem találkoztunk, mivel itteni szüleim meg Mira ugyebár nem tudtak arról, hogy szombaton már jártam arrafelé. A nő nagyon aranyos, nagyon vicces, kedves és elég laza is, viszont egy picit hangyás. Vagyis inkább macskás. 22 darab macskája van!! 22!! És 4 kutyája, úgy mellesleg. Persze sose láttam még a 22 macskát egyszerre, talán a legtöbb, amit egy időben láttam az olyan, 7-8 macska lehetett. Viszont ami tényleg - tényleg - tényleg - tényleg - tényleg kiborított, hogy amikor ott voltunk, hirtelen kitalálta anyuci, hogy Mira is járjon velem különórákra. „Neked sem árt az angol és úgyis 5 nyelvet akarsz tanulni” címszó alatt, kötelezte Mirát, hogy járjon el velem ide. Amikor ezt meghallottam, nagyon közel álltam ahhoz, hogy felpattanjak, elordítsam magam, és szétrobbantsak mindent és mindenkit. Nagyon-nagyon közel álltam ehhez. De végül fogcsikorgatva végigültem a beszélgetést. A kocsiban megkérdeztem Mirát, hogy ő akar e járni különórára vagy mami erőltette rá, és a válasza csak annyi volt elég unott és rosszkedvű fejjel, hogy „már mielőtt idejöttél, akkor is jártam különórára, csak a vizsgáim miatt abbahagytam és most ez jó alkalom az újrakezdésre…” A vicc benne az, hogy még nem végzett a vizsgákkal. Na, a lényeg, hogy itt nagyon kiborultam a családra, de jókislánymódra elvonultam a szobámba, és teljes nyugalomban feküdtem az ágyon… vagyis ezt látta az, aki elment a szobám előtt, de aki belehallott a fejembe, az egy hétig biztosan nem tudott aludni, olyanokat látott és hallott… Kezdek elég jó lenni a nyugodt, sőt néha mosolygós, érzelemmentes arckifejezésben. Felveszem ezt a csini álarcot, mindenki happy, nem gondolnak semmit, közben meg a fejemben egy hard-core zenekar anyázik és minden idegsejtem pogózik és őrjöng…

KEDDen totálisan nulla, zéró napom volt. Suli után hazajöttem és elmentem Sivával a különórára. Tök jól éreztem magam, vicces is volt és hasznos is... Ja igen, Mira kitalálta, hogy ő nem akar jönni, mert lázas meg a vizsgákra kell tanulnia, őgyhogy csak következő hónaptól fog járni. Nekem ez csak jó, addig is kicsit családmentes vagyok. :)

SZERDA reggel kezdődtek a vizsgák a suliban, úgyhogy Mira be volt tojva. A 3. évfolyamnak (Magyarországon 8.-9. osztálynak felel meg) ez egy nagyon fontos időszak. a Maláj sulikban 2 nagyon fontos vizsga van a PMR, ez van most Mirának 3.-ban, és az SPM, ami 5.-ben van és nagyjából akkora jelentősége van, mint az érettséginek otthon. Igen, ha utánaszámoltok, ez tényleg azt jelenti, hogy ők már 11.-es korukra leérettségiznek. Aki nagyon bölcs akar lenni, és nagyon tökéletesre akarja megírni a vizsgáját, mehet 6. osztályba is, de semmivel sem fog előrébb tartani. Ez inkább azoknak jó, akik nem akarnak egyetemre menni, hanem inkább azt mondani, hogy „na de én 6 gimnáziumi osztályt is kijártam”… Amúgy itt annyira nem fontos dolog egyetemre menni, mivel úgyis a fél ország a rokonod, valahol biztos kapsz munkát. (Csak hogy megértsétek: Apukának 9 testvére van, és anyukának szintén van 9 másik testvére, minden egyes testvérnek MINIMUM van 3-4 gyereke, de általánosan 5-6 a menőbb. Ez átlagolva azt jelenti: 10x5x2-1 , hogy ha vagy te (ez a -1) van 99 unokatesód, akiknek biztosan van további pár gyereke és egyéb rokona, + ha belevesszük, hogy a házasságok alapján hány új családtag jön be… na jó nem akarom tovább számolni…) Az egyetemekről jut eszembe, megtudtam egy igen érdekes dolgot.

Azt tudni kell ugyebár, hogy Malajziában nem csak malájok, hanem rengeteg kínai és indiai ember is él. Régebben, angol kezekben volt Malajzia, de végül a brittek úgy döntöttek, visszaadják az országot, persze pár feltétellel. Az egyik ilyen feltétel az volt, hogy mindenki egyenlő az országban. Kínai, indiai vagy maláj nem szenvedhet hátrányt semmiben sem, a bőrszíne vagy fajtája miatt. Na, ez nem így történt. A sorrend a következő:
1. Maláj
2. Kínai
3. Indiai
4. Arabok, és egyéb kisebbség

A malájok úgy gondolják ez mégiscsak az ő országok, az ő földjük, ők igazán muszlimok, úgyhogy nekik előny jár. Ez az egyetemeknél is így van. Ha egy maláj jelentkezik egy egyetemre, és még ha nem is kitűnő tanuló, szinte biztos, hogy bekerül valahova. A kínai jelentkezők közül, hiába lehet, hogy ezerszer jobb tanuló, mint egy maláj, a jelentkező kínaiak közül csak 50%-ot vesznek fel egyetemre, és ha az 50% betelik, szarnak rá magasról ki vagy, mennyire jók a jegyeid, nem vesznek fel. Az indiaiaknál ez az arány még kisebb, azaz 16%. Egy európai („demokrata” -> haha) országban, ez rasszizmusnak minősülne, de itt ez a rendszer. Hogy miért nem tesznek ellene? Nem tudnak… Az indiaiak írtak egy levelet a britt nagykövetségnek, de amikor elakarták azt vinni KL-be, hogy benyújtsák, a maláj rendőrség megállította őket, vízágyúval és könnygázzal… elég para!

Visszatérve a szerdához, az én osztályomnak is vizsgái voltak, úgyhogy erre a napra átmentem Siva osztályába, ahova eredetileg korom szerint mennem kéne és ott ütöttem el az időt azzal, hogy segítettem az angoltanárnak vizsgákat osztályozni. (Nem tudok olyan jól angolul, ne erre számítsatok, csak A, B, C, D válaszokat kellett ellenőriznem =D )
Majd hazaérve megint semmit sem csináltam…

CSÜTÖRTÖK azzal telt el, hogy megpróbáltam megírni a vizsgákat, de általában elaludtam rajtuk, vagy tanulmányoztam a rubik kockát. Most már viszonylag rövid idő alatt ki tudom rakni, akármilyen kiinduló helyzetből. Aztán hazaérve megint különórára mentem, most egyedül. Valami fantasztikus érzés volt, azt a három utcányi távolságot egyedül megtenni. Felemelő érzés volt. Csak 1,5 órát tanultam mivel kedden már tanultam 1,5 órát, de Mira úgy tudta, hgy 3 óráig vagyok ott, ami nekem megint csak jó volt. A tanárnőnek van egy lánya, aki ugyebár félig francia félig indiai, és az angol az első nyelve. Átjött hozzá egy haverja Steve, akinek meg az apukája britt, az anyukája indiai. Ő se rossz keverék. Velük dumáltunk, zenét hallgattunk, hülyültünk... nagyon jó érzés volt kicsit lazulni, és nem a családdal lenni. Ráadásul mindenkinek értettem az akcentusát :)
Aztán kitalálták, hogy menjünk el inni valamit. Elmentünk kb. 2 utcányira egy kis büfébe inni valami hideget, de közben Siva felhívott, hogy Mira most indult el hazakísérni engem... hogy minek?!?! Ez sem volt megbeszélve... Gyorsan hazasiettünk, de Mira már ott várt a sarkon. Nem mert bemenni a házba a kutyák és macskák miatt -.-'
Végül a tanárnő beszélt valamit Mirával malájul, úgyhogy Mira nem kérdezett semmit, és minden rendben volt... =))

PÉNTEK semmi sem volt, csak este megérkezett apuka, és bár szülinapja volt, semmi nagy ünneplés vagy ilyesmi nem történt.

Éééééééééééééééééééés végre bepótoltam egy hetet!!!!! =)

SZOMBAT volt az első napja a Ramadannak. A Ramadan egy muszlim valláshoz köthető böjt időszak. Eszméletlen nagy hülyeség, mindjárt kifejtem, hogy miért. (Több verzió is van.) Az első verzió, hogy azért kell böjtölni egy hónapig, hogy átérezzék istenük szenvedéseit. Mivel természetesen nem sok olyan ember létezik, aki életben maradna, ha egy hónapig nem ihatna, és ehetne, ezért kitalálták, hogy az istenük éjszaka nem látja őket, mert ugyebár sötét van, így éjszaka ehetnek, ihatnak, amennyi csak beléjük fér. A másik változat az, amit akkor hallasz, ha megkérdezel egy itteni maláj embert. Én Mirát kérdeztem erről, és ilyen válaszokat kaptam:
- Hé, Mira! Mondd, miért van a Ramadan?
- A vallásunk azt mondja (ez a kedvenc bevezető szöveg), azért kell böjtölnünk egy hónapig, hogy átérezzük az éhezők szenvedéseit, mivel ha mi is érezzük milyen rossz nekik, később lehet, többet adakozunk, és kevesebbet pazarolunk.
- Hmm, tényleg? Akkor miért ehettek éjszak? Az éhezőnek este sincs kajája, nem csak nappal… - A vallásunk azt mondja, hogy este ehetünk, mivel másképp nem élnénk túl egy hónapot.
- Akkor hogy érzed át egy éhező szenvedését?
- Hát…ööö… 12 óráig átérzed…
- Aham, és miért pont csak este ehetsz?
- Öööö, nem tudom. Mert a vallásunk ezt mondja?

Szóval ennyit erről. Konkrétan fingja nincs, hogy miért csinálja ezt, de csinálja, mert azt nevelték belé, hogy csinálnia kell, és még véletlenül se szegné meg. Talán nem is azért, mert ennyire követi ezeket a dolgokat, hanem azért mert ennyire megköveteli az ország. Azt képzeljétek el, ha a Ramadan időszakában a rendőrség meglát egy muszlim embert nappal enni vagy inni, jogában áll letartóztatni azt!!! Nem teljesen ép ez az ország, de szerencsére legalább engem nem fognak letartóztatni. Viszont Miráék ha meg is engedik, hogy egyek, vagy igyak, azért látszik, hogy elvárják, hogy betartsam a szabályaikat. Az egészben még van egy – két hülyeség. Például az, hogy nem elég, hogy este telezabálhatod magad, még van egy olyan szokás is, hogy ilyenkor este azt edd, amit a legjobban kívánsz, úgyhogy a ramadan idején a kajabazárok megnövekednek, az emberek nappal özönlenek oda, és felvásárolnak minden kaját, amire csak vágynak, és elteszik estére. Persze, azért nagyon átérzik, hogy milyen szar lehet egy afrikai éhező kisgyereknek… Totál beteg dolog a vallás… (elnézést attól, aki szerint ez nem így van, és tök vallásos, nem ellene irányul ez a kijelentés, csak tőlem távol áll az ilyen fajta (nem) gondolkodás…)
Amúgy eszméletlen egészségtelen is az ilyen fajta táplálkozás. Először is, nagyon nem jó érzés a 120°C-ban szomjazni, higgyétek el nekem, másodszor is nagyon rossz érzés, miután rohadt éhes vagy, hányásig zabálni magad, majd megpróbálni aludni… Rossz érzés is, és nagyon hizlaló is. (A hányásig nem vicc, szó szerint…)

Visszatérve a szombatra, a ramadan megkezdődött, ami annyit jelentett, hogy fel kellett kelnem hajnali 5-kor és telezabálni magam. Persze utána visszafeküdtem aludni, és fel se keltem délig. Majd arra ébredtem, hogy kitalálták menjünk el falura/nyaralóba (village…). Mira áradozott róla, hogy szinte a tengerparton van, milyen sok a zöld ott, ha szerencsém van majmokat is láthatok, sőt ha a vízállás nem túl magas, akkor át lehet sétálni egy szigetre. Szerény képzeletemben, egy tengerpartra néző, az ittenihez hasonló házat képzeltem el, ahol csak kilépek a kertből és 2 perc a tengerpart, körbe kisebb dzsungelféleség és néha-néha egy-egy majom a közelben. Ezt a gyönyörű képet látva a képzeletemben egész izgatott lettem és még örültem is, hogy elmegyünk. Ráadásul jól esett végre 10 percnél többet tölteni mozgó járműben. Úgy látszik már nagyon hozzászoktam a mindennap általam többször megtett 40 perces úthoz, Budapest és a házunk közt. 2,5 órás út volt…

És ezt az utat majd következő alkalommal elmesélem nektek... de persze ti ne képzeljetek el olyan szép helyet, mint én...

Csáó =)

Múlthét szombati incidens...

Na most azt folytatom, hogy velem mi is történt.
Utoljára valahol ott tartottam, hogy múlthét szombat.
Múlthét szombaton lett volna az a bizonyos találkozó a többi AFS-es diákkal, amire annyira nagyon el akartam menni, de nem mehettem, mivel Mira meg se kérdezte a szülőket, hogy elengednek-e, mivel nem igazán állt szándékában mozdulni sem. Ehelyett csupa élvezetes dolgot műveltem itthon. Például lefotóztam, ahogy Mira, a másik húgom Rina, és a Dadus (akit az egyszerűség kedvéért mostantól Akak-nak fogok szólítani itt is) egy szobában alszik. Mira a franciaágyon, Rina a kisebbik ágyon, és Akak a földön ülve, ruhahajtogatás közben…Mivel a semmittevéstől csak úgy kicsattantam az energiától, nem tudtam mit csinálni, csak sajnálkozni és elképzelni milyen király dolgokat csinálnak most a többiek. Sok –sok unalmas óra után, Mira végre felébredt, úgyhogy leült tv-t nézni. Közben sms-eztem Sivával, és megkérdezte, hogy nincs e kedvem kimenni az utca végén lévő játszótérre focizni vagy nézni, ahogy fociznak. Már annak is örültem, ha a ház elé kimehetek, úgyhogy rákérdeztem és Mira lazán azt mondta, hogy persze ha akarsz menj csak. Siva ott volt a játszótéren a hihetetlen édes kutyájával Julie-val, de a tesói nem voltak ott, és nem is fociztak. Először azt mondta rájuk várunk, majd egy pillanatra hazaszaladt, aztán beközölte, hogy menjünk, mivel tesói a nagypapájánál vannak. (Pár nappal előtte rámutatott egy házra a mellettünk lévő utcára és mondta, hogy ez a nagyszülei háza.) Nem igazán volt engedélyem elhagyni a játszóteret, de gondoltam addig a házig csak elmehetek, hiszen látom onnan a játszóteret. De Siva nem állt meg hanem továbbment. Ekkor megkérdeztem Sivát hova megyünk, ő meg csak mondogatta, hogy menjünk-menjünk… én nem igazán akartam, de annyira erőltette, hogy beleegyeztem. Hát nagyon hülye voltam. Végülis csak annak a francia nőnek a házához vitt, bemutatni engem, akihez külön angolra jár (és most már én is). Közben persze jött a hívás: „Anita, hol vagy??” Kiderült, hogy Mira keresett, mivel apuka azt akarta, hogy menjek haza. Gyorsan hazaindultunk és nagyjából 6 perc alatt már otthon is voltam, de Mira nem! Hát felhívtam… sírva vette fel a telefont, hogy hol vagyok, mire mondtam, hogy otthon. Kiderült, hogy ő meg közben engem keres odakint, és iszonyatosan fél a kutyáktól meg attól, hogy elvesztem és akkor most mit mond apjának. Elég hülye helyzet volt. Főleg, hogy ezek után apuka meglátott engem és kérdezte, hogy hol van Mira. Csak annyit tudtam mondani, hogy úton hazafele. Végül persze kiderült, hogy tökre semmi nagydolog nem volt. Apuka le se szarta, hogy mi van, ránk se szólt. Nekem igazából lett volna még egy csomó időm kint, csak Mira akart megtalálni, és befosott, szerintem nem is miattam hanem a kutyáktól. Szóval tipikusan bolhából elefánt dolog, de persze nem akarok több ilyet, tehát megpróbálom kerülni az ilyen helyzeteket. Ezek után, mivel Mira és Siva hivatalosak voltak Ng Che Han szülinapi partyjára, velük kellett mennem nekem is. Nem igazán volt kedvem zsúrozni, de persze ők akartak… (ide természetesen elengedtek minket együtt…) Che Han partyja olyan semmilyen volt. Természetesen középpontban a kaja állt megint… Na Che Han partyjáról részletesebben talán ma este írok , mivel most hajnali 3.46 van, és 5-kor kelnem kell, zabálni, majd persze alhatok tovább (ramadan)…

Csáó <3

Continue

Héhó!

Ha jól emlékszem Malájzia részletes bemutatásánál tartottam. Beszéltem egy kicsit a boltokról és az iskoláról, de kifelejtettem a piacokat.

- Hogyan képzeljünk el egy maláj piacot?

Nos… először is azt kell tudni, hogy a legelterjedtebb áru a kaja. Legtöbb helyen kajapiacot lehet találni. Általában egy, maximum kettő hosszú sorból álló sátrak alatt árulják az itteni finomságokat, már akinek ez finom… Mivel sok a légy, és egyéb bogár, mindig van egy ember a sátorban, aki egy hosszú legyezőfélével hessegeti a rovarokat. Mindig nagy a tömeg, de attól nem kell félned, hogy valaki megtapogat, mivel nem igazán érnek egymáshoz az emberek, főleg ellenkező neműek nem. Lopás mindenhol van, itt is, ahogy mindenhol vannak koldusok és kéregetők is. Kéregetővel ritkán találkoztam eddig, de koldusokkal, szegény emberekkel már igen. Kiülnek az ilyen piacokon zenélnek, imádkoznak bla-bla… Sőt egyszer láttam két vak embert, egy nőt, aki egy miniatűr szintetizátoron, és egy férfit, aki egy ócska dobfélén játszott, és közben egy ősrégi nyomi mikrofont adogattak egymásnak, és borzasztó hangon énekeltek. Legalább „dolgoznak” azért, hogy pénzt kapjanak az emberektől. De azért sajnáltam őket, mert volt pár kellemetlen helyzet, amikor megpróbáltak kicsit gyorsabban átadni egymásnak a mikrofont. (Nem lehetett eldönteni, hogy boxolnak, vagy csak nem tudják átadni a mikrofont…) A másik dolog velük kapcsolatban,ami elég bizarr volt, hogy volt saját cd-jük. Nem merem elképzelni, hogy mi lehetett rajta, de biztos nem lennék képes meghallgatni. Tényleg borzasztó hangjuk volt.
Piacra visszatérve, a kaján kívül persze mást is árulnak. Van természetesen olyan piac is, ahol mindenféle cuccokat lehet venni pl.: ruha, ékszer, játék, stb… Van olyan ahol új de nem biztos (valószínűtlen), hogy eredeti cuccokat kapsz, és van olyan ahol használt cuccokat vehetsz.
Persze minőségi piac is van az olyan embereknek, akik mára már pénzesek, de régi szokásaikhoz hívek, és nem mennek nagy bevásárlóközpontokba, hanem inkább piacokra mennek. Itt minden eredeti, és nagyjából ugyanannyi, mintha elmennél egy kulturált bevásárlóközpontba, ahol még fel/ki is tudod próbálni a cuccokat.
A kajapiacról írok még egy picit…

- Milyen kaják vannak egy maláj kajapiacon?

Nagyjából mindenféle. Persze elsősorban tengeri kajákat (see-food) képzeljetek el. Rengeteg féle hal van ilyen-olyan mártásban, szószban, és felismerhetetlen dolgokban. Mivel személyesen én nem szeretem az ilyen fajta ételeket, nem igazán tanulmányoztam őket. Ami nagyon szeretek, az kis pálcikán sült csirke, vagy marhahús, egy enyhén csípős, mogyorós szósszal. Mmm… nyam-nyam (jókor írok kajákról… pont amikor Ramadan (böjt) van!) Még nem jöttem rá, hogy ennek itt mi a neve, úgyhogy általában csak rámutatok, hogy ebből kérek satu ringit-ért. ( RM 1 , az otthon kb. 60 Ft., és igen, itt abból kapsz 5 husipálcikát!) Ami még nagyon finom az a curry-s csirke. Nagyon megszerettem a curry-s kajákat, tényleg nagyon - nagyon finomak! Amit mindenhol lehet kapni, az az úgynevezett Nasi Ayam! Nagyon egyszerű a fordítása:
Nasi – Rizs
Ayam – Csirke
Tehát ez annyit jelent, hogy van egy adag rizs, valamilyen fajta csirke, egy kis zöldség, dobozba be, és viheted is. Nagyon egyszerű, de finom. Akkor van még olyasmi mint popya, ami talán a leginkább az otthoni tavaszi tekercshez hasonlítható. Van olyan, hogy Murtabak, ami egy kocka alakú tésztába tekert trutyi. Egyszerűen elképzelésem sincs, hogy mi lehet benne, de nem rossz. A tésztáját pedig nagyon ügyesen készítik el, ugyanis egy tök pici golyóból, pár repítéssel egy óriási, eszméletlen vékony kört csinálnak. Igazán látványos. A többi kajának sajnos nem tudom a nevét, bocsiii…
Ezek mellett természetesen a kínai kaja sem maradhat el. Bár egyáltalán nincsenek olyan ízletes kínai husik, mint az otthoni büfékben, a kínai sült tészta nagyon finom itt is. Természetesen kebab és pizza itt is van, de mondjatok egy olyan helyet ahol nincs… Persze szomjan se fog halni senki, van itt innivaló is. Az italokat óriási, félig jéggel töltött műanyag hordókban tárolják és merőkanállal öntik ki zacskókba. Legtöbbször zacskóban árulnak itt mindent. Italokat zacsikba öntik ki és szívószállal tudod inni. A kajákat is ha elvitelre kéred (már pedig piacon hogyan másképp kérhetnéd) legtöbbször zacskóba öntik bele, aztán majd otthon tálalod ahogy akarod.

Ha már a kajálnál tartok, azért megemlítem a többi helyet is. A bevásárlóközpontokban például kifejezetten ismert dolgokat lehet találni:
-> KFC (közkedvelt mert csirkés, amit mindenki ehet itt)
-> McDonald’s
-> Pizza Hut
-> Starbucks Caffee
-> Dunkin Donuts …
Azért persze némi eltérést lehet látni, érezni ezeknél a dolgoknál is. Például a mekihez nem ketchupot adnak, hanem chili szószt. Amúgy nagyon olcsó: 500 Ft egy teljesen átlagos, finom menü :) .

- Hogyan képzeljünk el egy átlagos maláj éttermet?

Az étterem talán enyhe túlzás ezekre a helyekre, én inkább büféknek hívnám őket. Egyszerű kopott asztalok, műanyag székek, nem túl elegáns kiszolgálás. A kaják általában nagyon finomak, nekem az egyik kedvencem a roti canai, ami egyszerű tésztából áll 2-3 féle currys szósszal. Nem tudom, miért ízlik annyira, mert semmi különleges nincs benne, de mégis a kedvencem. Ezek általában olcsó helyek. Az elején nagyon csórónak gondoltam, de most már hozzászoktam és teljesen ok. Ja és persze majdnem mindenki kézzel eszik (én is…), úgyhogy minden kis büfének kötelezően van egy nyilvános csapja, ahol kezet lehet mosni.

----------------------------

A boltoknál kifelejtettem részletezni, hogy milyen fajta boltok találhatóak itt.

- Boltfajták:

Halvány lila gőzöm sincs miből élnek meg, de itt mindenkinek van egy kis, mobilbutikja. Olyan, mint egy újságos csak mobilokkal, és egymás mellett kb. 10 van belőle. Használt, új mindenféle dolog van itt. Rengeteg a fodrász is, de mostmár nem bízok bennük, mert legutoljára, amikor elvittek itt fodrászhoz, homlokközépig levágták a frufrum, és úgy néztem ki mint egy idióta. Szerencsére most már megnőtt egy picit a hajam. Természetesen a legtöbb a cba típusú boltból van. A bevásárlóközpontokban egymás hegyén hátán van a dvd-kel, cd-kel teli bolt. Sokféle ruhabolt is található, nagyjából ugyanolyan márkákkal, mint otthon, de van itt egy híres márka, aminek nagyon vicces neve van számunkra. Legalábbis én jót mosolyogtam amikor bazi nagy betűkkel ki volt írva, hogy: F.O.S. =DD


Na, egyelőre ennyit Malajziáról.

Folyt. köv. máskor…

Malájzia

Héló!

Ez egy nagyon rövidke post lesz.
Kivételesen nem azt írom mi történt velem, hanem azt, hogy mi van itt.

Pl.: Boltok

-Hogyan képzeljünk el egy szokványos maláj boltot?

Nagyon egyszerű. Képzeld el, hogy a rakodótér, és a bolt egybe van. Általánosan a kínai cuccoktól, az európai dolgokig minden megtalálható, kivétel a tejtermékeket, és a pékárut. Csokiból se sokat találsz, ami elég rossz. Nem tudom miért, de mindenhol összesen 3 fajta csokit látok: Cadburry, Milo és KittKatt!
Amúgy általánosan nem valami gusztusosak és tiszták a boltok, viszont olcsóak. Mondjuk a legundorítóbb eddig talán az volt, amikor a zöldségek gyümölcsök és egyéb kaják közt ott vannak a baromi nagy tapadós légyfogó papírok, amibe körülbelül 1000 légy volt beletapadva. Hmmm... nyamiiii =)

-Hogyan képzeljünk el egy sulit?

Tanulásban egyáltalán nincsenek lemaradva, és összesen évente 2-3 nagy vizsgájuk van az összes tantárgyból, amúgy nagy dolgozatok nagyon nincsenek. A füzeteik eszméletlen rendezettek, az írásuk gyönyörű, mindenkinek. Itt nem igazán lehetsz rossztanuló, mert itt azt tényleg nem fogadják el. Egyszerűen nem olyan a környezet, ami elfogadná, és elég nagy horror, ha szar tanuló vagy.
Maga az épület elég nyitott, mivel baromi meleg van.
Minden reggel fél-1 órás gyűléseket tartanak az egész iskolának. Minden osztályban vannak prefektusok, akiket a kék egyenruháról lehet felismerni, és vannak könyvtárosok, akiket a zöld egyenruháról lehet felismerni. A többieknek fehér ing, fiúknak zöld gatya, lányoknak világoskék szoknya és mindenkinek nyakkendő, aki nem muszlim lány. A lépcsőknél rácsok vannak, amiket a prefektusok kezelnek minden szünetben, és csak leengednek a kajáldához, de vissza nem engednek jelzőcsöngés előtt, mivel nem akarják, hogy a teremben legyél. Osztályteremben enni tilos. Elektornikai eszközök, pl. sima CD bevitele az iskola területére tilos. A hajunkat össze kell gumizni, fekete vagy fehér színű gumival, és a frufrut el kell tűzni, vagy levágni annyira, hogy ne lógjon a szemedbe. Ja, és úgy mellesleg egy tantárgyból 12 oldalas házifeladatot kapnak...
Ami a legjobb az egészben,( és remélem, valaki olvassa ezt az osztályomból) hogy 2 különféle matekjuk van, amik közt nem igazán látom a különbséget de ez nem lényeges... és mindkettőből heti 5-5 órájuk van. Az heti 10 matematika órát jelent. Takács tanárnő, és Pósfai tanárnő, most ugrálhat örömében, hogy de jó itten, viszont ha elképzelem az osztálytársaim reakcióját, hallom ahogy elhangzik a fiúk felől pár csúnya szó, Dóritól egy hihetetlen hangnemben felkiáltó "agyfasz", és Fóka röhögése egy laza odavetett "szopacs"-al... =DD


Mivel nincs több időm, egy érdekességet leírok még, aztán a többit máskor.

- Tudtátok, hogy az indiaiak a vallásuk szerint, nem fotózkodnak hármassával, mert ha 3-an vannak egy fényképen, akkor az egyikőjük hamarosan meg fog halni? (vagy ilyesmi)

És még valami:

Azt már megszoktam, hogy megkérdezik tőlem, ki vagy, honnan jöttél, mi a neved, leszel e a barátnőm/feleségem, beszálssz e a kocsimba, stb... stb... stb... DE tegnap elhangzott egy újabb kérdés:

-"What Are You?"

Szal mostmár a kérdés az, hogy MI vagyok...

Sting is elénekelte:

I'm an alien, I'm a legal alien
I'm an Englishman in New York...

Csak én magyar vagyok Malájziában...

Na sziasztok!

Közben

Sziasztok!

Már megnyugodtam, inkább beletörődtem, hogy be vagyok zárva ide. Tehát mi is történt velem miközben folyamatosan borult ki az a bizonyos bili:

(Mivel nem tudom megnyitni a főoldalam, nem tudom milyen oknál fogva, fogalmam sincs, hogy hol tartottam, úgyhogy csak azt írom, ami épp eszembe jut, többségében napok nélkül...)

Kezdjük a legérdekesebb hírnél, csak hogy megmutassam, az itt létemnek is vannak előnyei:

- Megtanultam kirakni a Rubik kockát! 3-4 napig tartott, segítség nélkül! Nem tudtam se a szabályokat, se semmit és most...! Most már akármilyen helyzetből kirakom 10 perc alatt. Jó, tudom, ezen is csak nevettek, mivel 10 perc sok idő, de 1. itt nem sietek sehova 2. még azért gyakorolnom kell!Ma nem leszek túl részletes, mert vihar van, és mindjárt lemerül a laptop, és aludnom is kéne menni, de jövőhéten tanítási szünet van, szal majd pótolok rendesen!

Következők történtek még:

- A múlt hét vége felé, csak a suli -suli -suli volt. Talán ha jól emlékszem pénteken, elmentem Sivával tollasozni, és utána elmentünk abc-t enni. Az abc itt nem olyan ABC-t jelent (gondolom nehéz volt kitalálni), ezt úgy kell elképzelni, mint egy tál reszelt jeget, alatta zöld nyálkás cuccokkal, kukoricával, és valami lila beazonosíthatatlan gyümölccsel, és ez az egész édes, ja és bab is van benne... nyam - nyam. Izgin hangzik nem? Miután kisebb-nagyobb nehézségekkel sikerült lenyelnem ezt is, hazamentünk. Anyuka, Rinával (legfiatalabb kistesó, kb. 1 éves kislány), és Ezammal elmentek "falura", tehát a hétvégi házba. Mi otthon maradtunk, mivel Mirának tanulnija kellett, a héten lévő vizsgái miatt. Ezek nagyon fontos vizsgák most neki, majd később elmagyarázom miért. Közben este, megérkezett apuka KL-ből.

- Közben eszembe jutött, hogy szerintem nem is írtam azokról a bizonyos fényképekről:

------> Szerdán az iskolai prefektusoknak, délutáni játékot szerveztek. Valószínűleg azért, hogy majd később, ha kell, ők is tudjanak szervezni ehhez hasonló játékokat. Siva megkért, hogy legyek a cameragirl, amit viszont nem tudhattam, hogy ez örökre fog szólni (mármint az itteni egy évre), mivel van gépen. A játékok a szokásos vetélkedős, szabadidős, tábori játékokból álltak, amiket most nem részleteznék. Majd ha rakok fel még képeket, láthatjátok.Szétfotóztam az agyamat, majd hazamentünk.

------> Csütörtök reggel, egy maláj nemzeti ünnep alkalmából, külön reggeli show-t tartottak. Halvány lila gőzöm sincs, milyen ünnep lehetett, de valami fontos. Mindenkinek kis maláj zászlót osztottak, elénekeltek zászlótlengetve kb. 6-7 dalt. Elmondtak 218 paragrafust a nem tom milyen könyvből, stb... stb... stb... majd végül (egy maláj nemzeti ünnepen) hagyományos, ősi, KÍNAI Dragon Dance-t mutattak be nekünk. Nem volt olyan rossz, bár a fesztiválos filmeken jobban nézett ki. Itt is felkértek cameragirl-nek, úgyhogy végigfotóztam ezt is.A fényképezéssel az egyetlen gond csak az, hogy elvárják, hogy meg is csináld ezeket a fényképeket tökéletesre, hogy fel tudják majd használni a sulimagazinhoz, ami évente egyszer jelenik meg, és egy vékonyabb könyvnyi vastagságú.


Visszatérve az időben, azt hiszem a Szombat következik... (azért próbálom napokba rendezni a történteket)

A szombat kicsit bonyolultabb, és most sajnos le kell lépnem...
Úgyhogy ez nem lett valami hosszú és értelmes post, na de majd legközelebb!

Hiányoztok!

Kiakadtam 1. fázis

FIGYELEM!

Cenzúrázatlan változat!

Igen, totál kivagyok! Nagyon nagyon nagyon magamon kívül vagyok. Hogy miért? Mert úgy érzem magam mint egy börtönben. Hogy mi is történt? Hmm... kifejtem:

Mint eddig is olvashattátok, nem igazán open minded a családom itten... Nem jártam valami sok helyen, és nem is tudom mikor olvashattatok tőlem olyat, hogy esetleg barátokkal mentem el valahova. Vannak e barátaim? Persze akad egy néhány. Hogy miért nem olvashattatok arról, hogy elmennénk valahova? Mert Ez Itt Lehetetlen... Impossible!
Hmm... eddig voltam egy vízesésnél, nagyon szép hely gyönyörű, minden egyéb. Természetesen a családdal voltam. Voltam ezer kisboltban a városban, és körülbelül 2x vagy 3x nagyboltban. Egyetlen egyszer voltam rokonokkal moziban, és egyszer elmehettünk bowlingozni barátokkal. Na azt is elmondom, hogy akkor egyszer miért mehettünk el:
Kedves hugomnak nincs túl sok alkalma találkozni a "pasijával", és mivel ez egy ilyen ritka alkalom volt, természetesen hazudott a szüleinek... hoppá muszlim gyerekek is hazudnak? Naná... Az önérdek itt is győz ha kell! Emberek, valaki mondja meg hol nem létezik az egoizmus? Úgy látszik genetikailag bele van kódolva az emberekbe, hogy csak a saját érdekeiket képviseljék, és csak azért küzdjenek. Na tehát az aprócska hazugság fokozatai:
1. Igen anyu, Anita új barátaival megyünk, hogy megismerhessék jobban egymást.
2. Nem anyu, szinte csak lányok lesznek ott.
3. Igen anyu, csak moziba megyünk és rögtön haza.
4. Bocs anyu, de már megvettük a jegyeket, szóval muszáj mennünk.
Tehát hogy is nézett ez ki? 3 fiú és 3 lány jött el. Ezekből egyikük se volt azok az emberek közt, akikkel én úgy jobban összehaverkodtam. (Ráadásul az egyik srác az úgynevezett pasija, amint már említettem). Nem mentünk moziba, azt se tudtuk milyen filmeket játszanak és természetesen nem voltak előre megvett jegyeink sem. Bowlingoztunk és nem, nem mentünk rögtön haza...
De persze Ez Mirának Fontos Volt...

Na szóval ezeken a programokon kívül az egyetlen kimozdulási lehetőségem a tollas volt Sivával. Vagy esetleg azok a helyek, ahova Mira is ment, de nekem közöm nincs hozzájuk.
Az elején azt mondtam: " oké, rendben, megértem... első hónap, nem várok el semmit, jó ez így is, kibírom meg minden... "
Aztán ez következett: "jó rendben, néha elmegyünk valahova, de azért nem viszik túlzásba, mostmár igazán mutathatnénak valamit a városból, vagy ha pk nem is legalább mások had mutassanak, nah jó majd talán később "
Aztán kezdtem elbizonytalanodni: "hmm, értem én, hogy H1N1 van, értem én, hogy féltenek... rendicsek, tök aranyos... de ha bezárnak a házba attól nekik se nekem se lesz jobb, na mind1 elmegyek Sivával tollasozni..."

-------> ÉS ITT BORULT KI A BILI <--------

Hogy miért? Elárulom, hogy kedves anyuka mit válaszolt:

--> Rendben elmehetsz tollasozni, de csak 1 órára, és ez az utolsó, hogy elemehetsz...

Bazz, mi van, miért?!?!
Hmm... kérdeztem Mirát, miért nem mehetek, erre csak vállat vont és annyit mondott:

--> Maybe H1N1...

Ohh tényleg, na neee, komolyan? Azta mekkora meglepetés... Én még nem láttam H1N1-es vírustól haldokló embert tollasozni egy csarnkban, ahol a tollas nem játékot hanem sportot jelent... De biztos ott ugrál és kiizadja a H1N1-et röhögve, és természetesen 100%-ra pont el fogom kapni. Mintha pont a korombeliek haldokolnának most is nem? Rendben nem azt mondom, hogy nem kell vigyázni, vigyázok így is eléggé, maszk meg mindenféle fertőtlenító kenőcs egyfolytában, de azért kérlek... nagyrészben csak azok betegek, akik vagy amúgy is betegek voltak már, vagy túl kövérek, túl soványak, túl öregek vagy túl fiatalok. Egyelőre talán egyikhez sem tartozok bele, és még óvatos is vagyok. Ha már tollasozni se mehetek ki, akkor mi a redvás nyavalyát csinálhatok itt?

Mi van itthon? Elmondom mi van itthon. Általánosan 14:30-kor már otthon vagyok (itteni idő szerint természetesen). Fele család munkában, öcskös suliban, kiskölykök vagy alszanak, vagy játszanak. Dadus főz, mos takarít, babázik... Mira? Hát igen... kellett neki egy nővér, hogy ne érezze magát egyedül szóval mit csinál?
Először megebédelünk közösen, majd a következő 3 dolog történik naponta más más sorrendben, hogy azért legyen egy kis változatosság:

1. tanul

2. alszik

3. maláj tv-t néz

Én eddig mit csinálok? Ha van internet, néha feljövök msn-re, megnézem az iwiw-em, az e-mailjeim, válaszolok annak a kevés embernek, akinek nagyon köszönöm, hogy ír nekem, és esetleg megírom a blogom. Ha nincs internetem, megtanulom kezelni végre a photoshop-ot és az itt készített fotóimat próbálom javítgatni tetszésem szerint... Sajnos az egyetlen játékot a gépemen már végigvittem, és apu végül nem töltötte le nekem elutazás előtt azokat, amiket kértem, úgyhogy játszani se igazán szoktam. Akkor mit csinálok? Néha tanulgatok, ami azt illeti angolból elég szorgalmas lettem, vagy kifekszem az ágyra, esetleg leülök a légkondi elé, hallgatok egy kis zenét és gondolkodok... De lassan már a gondolkodni valóból is kifogyok, úgyhogy gyakorlom a hogyan tudunk ébren lenni gondolkodás nélkül állapotot....

Ez volt a bili egyik része, de csak most jön a második...

Ha tollasozni nem is, de az utca végén található, a háztól 10 méterre lévő játszótérre, had mehessek már ki legalább a szomszéd gyerekkel (azaz Sivával), akit még ismernek is nagyon jól, legalább egy fél órára. Rendicsek menjél. Hát nagyon boldog voltam már ennyitől. Elmehetek az utca végéig. Wow! Ezazz! Na ebből is csak jó nagy szar lett. Sivával elmentünk sétálni kb. 2 utcányi távra és már csörgött a telefon bang...! Ennyi.... Én voltam a hülye... de ezt majd részletezve később.
Annyira vészes gáz nem volt ebből. De azért megdöntötte a bilit megint...

Következő, amikor már egy úszómedencényi kaksi ömlött ki abból a bizonyos biliből..

Kedves szombati nap... mi jó is történt veled!
Pénteken késő este kaptam egy sms-t az AFS-es nigériai sráctól, hogy a többi Kuantani cserediákkal elmennek bowlingozni a mall-ba (az egyik bevásárlóközpont) és már nagyon hiányolnak a társaságból, szóval 14-kor találkozzunk itt meg ott.
Annyira jól esett, hogy még emlékeznek rám és hívnak magukkal és már annyira de annyira hiányoznak, hogy nagyon... ők picit közelebb állnak hozzám mint itt akárki más, jobban meg is értenek és jobban open minded emberek mint itt akárki más, és érdekesebben is. Ráadásul tényleg nagyon megkedveltem őket, és egy kedves szombati napon mi más vágyam lehetett volna, mintsemhogy velük tartsak egy kicsit végre kikapcsolódni. Persze nem üdülni jöttem ide, de viszont azért is jöttem ide, hogy új kapcsolatokra és barátokra tegyek szert, de otthon ülve ez elég nehéz.
A sírás határán álltam, amikor olvastam az sms-t és sajnos már előre tudtam a választ.
Természetesen rákérdeztem Miránál és elmagyaráztam neki ez mennyire fontos nekem. Eddig semmiről nem nyilatkoztam annyira nagyon konkrétan, mindig alkalmazkodtam ahhoz, ami nekik jobb, és most az egyszer elmagyaráztam, hogy ezt tényleg nagyon szereteném, hát mi járt cserébe?
Mira mosolyogva vállatvont és azt mondta "hát tudod hogy úgysem lehet..."
Bazz legalább megkérdezte volna, hogy a retekbe máááár... wáááh...
Én hiába próbálnám, ha egyszer nem ebszélnek angolul én meg összesen annyit tudok malájul, hogy: enni, inni, zuhanyozni, aludni, forró/csipős, köszönöm és tele vagyok... ( + - egy két kifejezés, szeretlek, hiányzol, hülye vagy és az ehhez hasonló legfontosabb dolgok...)

Na de mi benne a legszebb drága barátaim?? Szerintetek mit csináltunk szombaton?
Anyuka öcsivel elzúztak falura, szóval egész hétvégén nem voltak otthon.
Apuka feljött Kuala Lumpur-ból (KL) bement a szobájába és egész nap nem is láttam.
Mira tv-t nézett egy ideig, majd miután belenézett a matekkönyvébe, 5 perc se kellett ahhoz, hogy elaludjon, egészen késő-késő délutánig, majd felébredt kajált, nézett egy kis tv-t, megkérdezte mit csinálok, smsezett 160-at mindeközben, majd elment aludni.
Én eddig megcsináltam 120 képet a photoshopban (nem most nem túlzok a 120-al, nem hasraütött szám) és rágtam a kefét... nyamm-nyamm... finom volt!

Végül eljött az a pillanat, amikor már az egész világ a kiborult bili ürülékében úszkált és én annak valahol a legmélyebb pontján éreztem magam. Ez a pillanat ma jött el...

Mivel semmit nem tudok itt csinálni, elhatároztam, hogy elmegyek különtanárhoz angolt és malájt tanulni. Találkoztam egy nagyon aranyos, vidám francia nővel, aki itt lakik a közelben már egy jó ideje, és abból él hogy nyelveket és egyéb tantárgyakat tanít az itteni kölyköknek. Nem is vészes az ára, és végre értem valakinek a kiejtését. Gondoltam egyet kettőt, és úgy döntöttem ez jó lesz nekem. Hasznos is, és ami már szinte hihetetlen, hogy én írom le, üdítő is. (Tanulás üdítő... khöm... khöm... nem, nem vagyok beteg, azt hiszem...)
Tényleg örülök, hogy tanulhatok, mert megkönnyíti itt a helyzetem, és mostmár eltelt egy hónap, és szeretném minél előbb úgy érezni, hogy úgy tudok beszélni angolul, ahogy csak akarok. A malájt is el szeretném sajátítani, hogy végre ne Mirának kelljen beszélni a szülőkkel, mert az nagyjából annyiból áll, hogy két válrántással elmondja mit szeretnék, kérdeznek valamit, válrántással közli, hogy nem tudja, a fejéről lerí, hogy fosik az egészre, és ha az anyuka mond valamit, egy válrántással továbbáll... bezzeg ha azt mondanám a pasijával találkoznánk... ajajj lenne itt szervezkedés, hazudozás...
Szóval a tanulás tényleg fontos, de a másik ok az, hogy végre egy kicsit kimozdulhatok itthonról. Már az is örömet szerez, ha kiléphetek a ház kapuján, nem hogy még 4 utcányival odébb eltölthessek heti 3 órát! Tehát a családmentesség és a kimozdulás a másik ok.
Miután előadtam a fantasztikus ötletemet a családnak a nyelvtanulással, beleegyeztek, de előbb találkozni akartak a tanárral... rendben, ez érthető...
Ma meg is történt ez a kellemes kis találkozó, és mit értek meg egyszercsak a malájul folytatott beszélgetésből, na mit? Jajj hát persze, hogy Mirának is kell angol különórára járnia, mintha pont velem egy szinten lenne angolból, és ugyanúgy lehetne nekünk elmagyarázni a dolgokat, menjünk csak egy időpontban közösen, nehogy véletlenül magamra maradjak egy tanárral, akinek igazából személyes különórákért fizetnék.... Amikor ezt meghallottam... Az arcom eltorzult az izmaim görcsbe álltak, a torkomban gombóc volt, és legszívesebben felugrottam volna sikítva őrjöngve, hogy na mostmár aztán le lehet rólam szállni, de erre mit tettem... Bőrt húztam a fogamra, és bosszankodtam magamban... Lenne jobb ötletetek?
Ezt már nem akartam elhinni, hogy egy nyomorult különórára, ami 4 utcányira van innen, heti egyszer, 3 órára NEM MEHETEK EL EGYEDÜL...!!!

A G Y C U N A M I

A kocsiban megkérdeztem Mirát, hogy tényleg akar e különórára járni, vagy csak az anyuka mondta azt, hogy menjen. Kedvtelen fejjel annyit mondott, hogy "háááát, már azelőtt is jártam különórákra, hogy idejöttél volna, csak a vizsgáim miatt most abbahagytam... de ha már te is mész én is megyek..." de kérdezem: "De Mira még nincs is vége a vizsgáidnak, szóval akkor most igazából nem is akarnál jönni csak anyuka mondta ezt?" válasz: "Nem, nem anyu csak annyit mondott, hogy hasznos nekem..." kb ilyen rohadtúl de bazira nincs kedvem ott rohadni fejjel. Egyértelmű, hogy anyuka arra kötelezi Mirát, hogy azért járjon különórára, mert én is arra járok... emberek ez BETEG!!

(Siva ott volt a kocsiban, és látta a tököm kivan tekintetet a fejemen, tehát azóta nem hagy békén és óránként rámír egy sms-t, hogy: Jól vagy? --> aranyos de fárasztó és egy idő után idegesítő)

Összefoglalva:

Eddig nagyon toleráns jókislány voltam, mindent nagyjából úgy csináltam, ahogy mondtak, felvettem a szokásaikat, ami azért nem is olyan könnyű egy európai számára, nem rinyálok ha szar a kaja és hogy minden nap, az általam amúgy is utált, de itt még kifejezetten szar minűségű tejnélküli kávét is kell innom. Eddig egyszer nem rinyáltam amiatt, ha nem engedtek el valahova vagy ha valamit nagyon szerettem volna. Mindig hozzájuk alkalmazkodtam, hisz ez a feladatom. De mivel ez egy úgynevezett kultúrális CSEREprogram, úgy érzem a csere azon alapul, ha egy picit ők is figyelembe veszik az én szokásaimat... egy nagyon nagyon pöpit.
De egy hónap után, azt kell hogy mondjam, hogy nagyjából semmit nem láttam, nem hogy Malájziából de még Kuantanból sem, nem igazán tudok barátkozni, mivel az AFS-esekkel nem tudom tartani a kapcsolatot mert nem engednek el, az iskolai barátaim meg hiába hívnak akárhova is, mindig nemet kell mondanom nekik, így hát ők is bazira kezdenek ráunni a folytonos hiábavaló meghívásokba, tehát mostmár elhívni se szoktak sehova... Ezazzz!
Egy kicsit bizony csalódott vagyok, mert tényleg nagyon aranyos a család, általában nagyon kedvelem őket, sok pozitivat is lehetne mondani róluk azt hiszem, de ez így nem okés nekem...
Nem azért fizettem ki (nem én, hanem a családom) egy rakat pénzt azért, hogy nap mint nap otthon üljek, és nézzem, ahogy a hugom álmában forgolódik, hanem azért mert látni akarom Malájziát, Kuantan-t új embereket, és új barátságokat akarok kötni, amik később még a hasznomra is válhatnak. Rendben, tudom, hogy nem üdülni jöttem ide, és nem is várom el azt, hogy olyan szabad legyek, mint Magyarországon, de ennél azért egy kicsit több szabadság KELL... legalább tollasozni emberek... tollasozni... 2 utcával odébb...

A kedves drágalátos AFS-nek, ha véletlenül ráakadna a blogomra, megüzenném, hogy kössz, hogy megkönnyítitek a diákjaitok életét az olyan aranyszabályokkal mint például:
--> AFS-es diák nem úszhat...! Haha^^
A családomban senki sem tud úszni, én igen, de ha véletlenül ők fürdőznének valahol és épp megfulladni készülnének ígérem nem úszok a segítségükre!
És köszönöm, hálásan köszönöm, hogy még küldtetek egy kedves sms-t is a családnak, hogy a H1N1 miatt, még nagyobb óvatossággal engedjék el akárhova is a gyerekeket és figyeljenek a higéniára.

Örülök, hogy ekkora a törődés, csak az a gond, hogy ebben a családban az összes kis piti szabályt komolyan veszik betűről betűre, ami egyébként ha az ember végigolvassa az össze 19638 törvényt kiderül számára, hogy teljességében logikátlan, ellentmondásos és lehetetlen, hülyeség.

Tehát mivel már későre jár, és holnap iskola, (ami a következő hülyeség, hogy az iskolában több esélyem van elkapni a H1N1-et mint kb akárhol máshol) elmegyek aludni, hogy holnap újra a saját egzotikus börtönömben ébredhessek.

Apu, anyu!
Mivel tudom, hogy ti is olvassátok a blogot, nem véletlenül az a cím, hogy kiakadtam. Tehát ez itt most egy kiakadás volt, nem gondolkodás! Nem mindig ennyire drámai a helyzet, és nem fogom felkötni magam, csak meggágyulok itt a 4, 180°C-os fal közt. Ez annyit jelent, hogy nem kérek nyugodj le sms-t, és gondolt át mit írsz a blogodba mert akárki olvashatja sms-t, mert tudom és nem segít... Hiányoztok, és szeretlek titeket!

Most meg egy fokkal jobb érzéssel, hogy ha máshol nem is, és talán nem is úgy ahogy a gondolataimban fejeztem ki magam (az 18+ karika lenne), de kiadhattam ezt magamból, távozok az álmaim egyik szebb világába remélhetőleg.

Jó éjt! Hiányoztok!

Csáóó

Képek

Sziasztok!

Sajnos megint lemaradtam a napokkal... bocsánat. Majd bepótolom a postokat, de most nincs rá időm, csak gondoltam feldobok pár képet, ha tudok. Ezek a képek főleg az utóbbi pár napban, készültek, de lehet lesz köztük régebbi is...
Amúgy az utóbbi napokban csak annyi történt, hogy volt egy iskolai activity, és egy nemzeti ünnep, ahol majd láthatjátok a képeket, volt Dragon Dance! :)
Részletezve majd máskor...

Csáó!

***

***

***

Hát nem sok kép, de ennyire futott az időmből!
Puszi

Hétvége

Na hali!

Mivel tegnapelőtt sikerült jó későig ébren lennem, tegnap már nem volt erőm írni. 22-kor már ágyba is zuhantam, ehhez képest nem tegnap, hanem ma aludtam el az órán... =D De ezt majd később.

Szombat:

Reggel bementünk a városba családostul, hogy reggelizünk, mivel itt szombatonként nem főznek otthon. Valami leves félét kaptam, ami nem volt épp túl finom, de azért lecsúszott. A rosszabbik dolog az volt, hogy mondták próbáljak ki egy új italt, és természetesen beleegyeztem, de utólag kár volt. Konkrétan nem elég, hogy rizst esznek reggeli ebéd vacsorára, nem elég, hogy van 120 féle rizses kaja, rizses süti, rizses leves, stb... még rizses ital is van. Úgy kell elkézelni, hogy van egy pohár víz, egy nagy adag jéggel, az alján rizsszemekkel, ÉS ezt mind szívószállal iszod. Kegyetlen volt... =D
Kaja után elmentünk bolltba, de csak anyuka és öcsi szálltak ki a kocsiból. Ezam, 2 kis ékszerteknőssel tért vissza egy kis vizes zacsiban. Nagyon édesek voltak, de már előre is sajnáltam őket. Rögtön megkérdeztem, hogy legalább van e otthon akvárium, és azt mondták persze van. Hazajöttünk és öcsi rögtön meg is kereste azt az akváriumot. Egy nagyon kicsi műanyag dobozt képzeljünk el, kék tetővel, amin szellőzőrács és egy kis műanyag ablak van, amin keresztül a kaját lehet adagolni. Nagyon megsajnáltam őket. Eszembe jutott az az idő, amikor én vigyáztam és pucoltam a suli teknőseit. Azok se éltek a legjobb körülmények közt, de ennél még az is jobb volt. Miután beraktam őket abba a dobozba (még mindig jobb mint a zacskó), elmentünk az East Cost Mall-ba, ami Kuantan legnagyobb, legmenőbb és legmodernebb bevásárlóközpontja... Nagyobb, mint a Mammut vagy a West End az biztos. Végre kicsit civilizált környezetben éreztem magam, akár csak otthon. Szólt a zene, normálisan kinéző emberek, normális boltok, rendes kajáldák és végre nem bámultak meg mindannyian... vagyis lényegesen kevesebben. Reménykedtem benne, hogy összefutok valamelyik AFS-essel, de sajnos nem így történt.

- Jut eszembe, nem tudom írtam e már, de facebook-on rámírt Mubarak (Bobby) és megadtam neki a számom, még kb. 2 hete. Erre egyik nap csörög a telefonom múlt héten és valami pasi angolul kérdezi, hogy: "szia, te vagy az anita? mi a helyzet?"... mondom igen én vagyok de te ki vagy, és kiderült persze, hogy ő volt!!! Tökre meglepődtem, de nagyon jól esett valamiért, hogy felhívott. Mondta, hogy majd találkozzunk mert 3 hete nem látott és már hiányol. Természetesen kiderült, hogy a többi AFS-essel találkozgatnak, és eljárnak ide-oda, csak én vagyok rabságban. Nah jó azért ez túlzás, de egy icike - picikét (bocs a csúnya szóért: kibaszottul) irigylem őket. Persze, sajnos neki is azt kellett mondanom, hogy nem tudok elmenni, talán majd később. Sajnos az angolom nem épp tökéletes, úgyhogy a telefonálás még nem megy túl jól, amint kiderült, bár Bobby-t elég könnyű megérteni. -

Szóval az East Cost Mall elég jó helynek bizonyult. Kicsit olcsóbb, mint a magyar plázák, bár lényeges különbség nincsen. Ami viszont nagyon nagyon nagyon jó volt benne, hogy van Dunkin Donuts, amit imádok, és isteni finom, a baj csak az vele, hogy nem segít épp a fogyásban. Viszont, ha velem vásárolnak olcsóbban kapják, mivel csak pasik dolgoznak az üzletben és amíg nekem a donuts-okra csorog a nyálam, nekik rám... (feleslegesen, mivel engem nem tudnak megvenni...) =D
Egy jó kis shoppingolás után (semmit sem vettem, csak tölthetős elemeket a fényképezőgépbe), elvittek egy kis állatkertbe a város szélén. Nem volt valami sok állat, csak egy két krokodil, anakonda, flamingo, strucc és számomra ismeretlen állatfajok. Az érdekesség igazából abban volt, hogy a majmok nem ketrecben voltak, (mért is lennének ott?), hanem szabadon rohangálnak körülötted. Láttam baby majmot is, még szóra is alig volt!! Wááá nagyon édes volt! Viszont azt tudni kell ezekről a majmokról, hogy nem olyanok, mint Charlie a tv-ben... ezek egyáltalán nem valami barátságos teremtmények. Az emberek félnek tőlük, mivel elég agresszívek, és veszélyesek, úgyhogy mi is elkerültük őket, ha közelebb jöttek.
Az állatkert után, lementünk a tengerparta. Eszméletlen gyönyörű kis hely volt. (Sajnos hiába vettem aznap elemet, ha egyszer nem vittem magammal gépet, mivel nem tudtam, hogy ilyen helyekre megyünk... =S ) Egy kisebb öbölszerűség volt, dombokkal és gömbölyded sziklákkal. A homok finom, apró szemcsés, kicsit beljebb új, gyönyörű sétány. Embereket csak elvétve láttam a vízben, ami amúgy gyönyörű átlátszó-kék színben tündökölt. Állítólag azért nem fürdött akkor senki, mert túl meleg volt... Szerintetek ez logikus? Rengeteg ember a parton, 120°C és senki nem megy be a vízbe mert túl meleg van?? Ők azt mondták ezért, és hogy reggel, vagy este láthatok, fürdőző embereket. Elég sok időt töltöttünk a parton, mivel voltak ezek a szines homokból, üvegcsébe szórt képek, és az üveg belsejébe bele lehetett iratni valamilyen szöveget, és mivel nemsokára itt van az apuka szülinapja, csináltattak neki egy happy birthday-es palackot, ami nem rövid idő, sőt Mira "pasijának" holnap van születésnapja, úgyhogy neki is csináltattak egyet, sőőőt, az öcsikénk Ezam is akart magának egyet, úgyhogy csináltatott ő is, amibe csak a nevét iratta bele. Persze mondanom sem kell, hogy 7 éves kisfiúhoz illően, estére úgy összerázta, szét baszogatta azt a szerencsétlen üveget, hogy a gyönyörű delfin formájából fekete homokbucka lett a kék homokbuckán... sírás - rívás stb...
Amíg ezek készültek, Mirával batikoltunk egy kicsit. Azt állítja a Maláj kultúrában a batikolás egy ilyen régi dolog, és hogy ráadásul ez egy tipikusan maláj dolog... nem akartam mondani, hogy batikolni mindenhol szoktak, még magyarországon is. Itt ez anyibból állt, hogy vettünk két kifeszített vászondarabkát, amire előre meg volt rajzolva egy kép, a mi esetünkben virágok, és lelültünk egy asztalhoz, ahol a festékek voltak. Mira ügyesen magára borította a sárga festéket, úgyhogy a farmerja elég rosszul járt. Miután ezzel is végeztünk, és a homoküvegcsék is készen lettek, végre hazajöttünk. Valószínűleg az este semmi érdekeset sem csináltam, mivel nem emlékszem semmire...

Vasárnap:

A vasárnap már nem volt ennyire mozgalmas. Dél körül, egyszer csak szóltak, hogy indulunk, úgyhogy időm sem volt összekapni magam, már a kocsiban ültem. Kiderült, hogy itt valamilyen szokás, hogy valamilyen időközönként visszamennek az emberek az általános sulijukba, ahol mindenféle rendezvény van. Kosármeccs és egyéb sportok, de a fő része az a bazár. Bárki beállhat eladni dolgokat, az emberek pedig kapnak valahány Ringit-es (RM) kis csekkfüzetet, és azt elkölthetik ott. Mi is gyorsan elköltöttük a csekkek tartalmát, majd benyomtunk egy fagyit és hazajöttünk. A nap nagy részét otthon töltöttem, főleg tv nézéssel.
Közben az öcsikénk elkezdett sírni és sírni és nyavalyogni és sírni... hogy miért? Kiderült, hogy látott valahol egy Transformerses maszkot, és azt akarja megvetetni az anyukájával. Egy óra sírás után, anyuka nem hogy beszólna a gyereknek, hogy hagyja már abba a nyüszögést vagy elég legyen már, neeem, fogja magát, és kitalálja (már este), hogy na akkor most menjünk be, vagyük meg neki azt a maszkot. Csak ezért manjünk be a központba késő este! Gratulálok... nem enged el valahova majd én is sírok 2 óráig, hátha mégis elenged... na mindegy.
Szóval bementünk megint az East Cost Mall-ba, anyuka, öcsi, Mira, bátyus meg én. Persze ha már ott voltunk, akkor vásároltunk is ezt azt, de én megint nem vettem semmit. Végülis számomra is hasznos volt, hogy elmentünk, mert megint ehettem dunkin donuts-okat! Nyamm- nyamm!! Majd elmentünk kajálni a városba chicken chops-ot! Az is nagyon finom, úgyhogy elgalább volt egy estém, hogy tényleg olyat ettem, ami ízlik is.
Majd hazajöttünk és először webcameráztam anyuékkal és Roxiékkal (szomszédság). Kellemes volt újra látni őket, bár (bocsii tőletek) nem váltott ki belőlem különösebb érzelmeket. Persze örültem mosolyogtam, és hiányoztok is nagyon nagyon, de valahogy olyan valótlannak és messzinek tűnt az egész. Mintha egy másik világ lenne, és részben az is. Végül, megírtam a tegnap előtti post-ot, ami nagyjából hajnali 2-ig tartott, és aludtam...

Hétfő:

Újra suli... pfff... egy porcikám sem kívánta. Ráadásul ilyen szempontból a hétfő a legrosszabb, mert el kell énekelni azokat a dalokat, amikről amúgy is fingom sincs... Ez egy szintén unalmas nap volt, ahogy általában a hétköznapok. Suliban angoloztam, tanulgattam, beszélgettem. Majd jöttem haza, kivételesen egyedül mivel Sivának is és Mirának is extra órái voltak. Kiraktak az utca végénél, és onnan egyedül sétálhattam a házig ami nagyjából 50 méter sem... emberek felfogtátok mit írtam le?!?! EGYEDÜL... <3 nagyon jó érzés volt! =)=)
Nem is siettem el nagyon a dolgot, szerintem még sose tettem meg ilyen lassan 50 méternyi távot. Hazaérve természetesen kajálnom kellett, majd megnéztem a Hancock című filmet, amit Siva adott nekem kölcsön, mivel tudja, hogy szeretem Will Smith-t... Siva egy picit el van szállva velem kapcsolatban, ami nem olyan jó, de szerencsére érti, hogy nekem ő csak barát. Azért örülök, hogy tudok vele beszélgetni, mert így legalább ha unatkozok, akkor napi 50 sms-t váltok vele... tudom soknak tűnik de itt egyáltalán nem az, hiszen nagyjából 4 forint egy sms...
Amúgy már másolt nekem zenéket, videoclippeket, és most már filmeket is. Aranyos tőle, hogy nem akarja, hogy unatkozzak. Viszont ami már enyhe túlzás volt tőle, hogy elmondtam neki, van ez a két teknős, és akarok venni nekik rendes akváriumot, kisebb hozzávalókkal. Hogyha a család nem is, legalább én nem akarom, hogy két nap után mehaljanak... és persze Siva mit csinált? Egyszer csak arra ébredek (délutáni alvás jó dolog), hogy Mira szól, Siva itt áll a ház előtt. Tök kómás fejjel levánszorgok a kapuhoz, erre Siva átad nekem egy zacskót, akváriummal kövekkel, növényekkel... Hirtelen nem tudtam, hogy most leoltsam, vagy megköszönjem, úgyhogy csak mosolyogva annyit mondtam, hogy te őrült vagy, de azért köszi... persze később rendesen is megköszöntem. De rendesen megnehezítette a dolgomat is, mivel hazudnom kellett az anyukának, hogy honnan vannak ezek a cuccok, mivel ugye muszlim család meg amúgy is nem nézik jó szemmel ált. a szülők ezt a megajándékozlak ingyen ezzel azzal. Persze ragaszkodtam hozzá, hogy mindent kifizessek, így ezt ma meg is tettem.

-Elfelejtettem mondani, hogy mivel reggel esett az eső, szerencsére elmaradt a reggeli sulis szertartás, ami számomra egy csodás hír volt! -

Ezek után visszajöttem a házba, és aludtam tovább, majd ettem zuhanyoztam és aludtam tovább. A vicc az, hogy kb. ittlétem óta most feküdtem le a legkorábban, és másnap, azaz ma voltam a legfáradtabb... szóval mi is történt ma?

MA:

Reggel elaludtunk Mirával, úgyhogy elég gyors kelésünk volt. Suliban megtartották a hétfői nagygyűlést ma, mivel ugye tegnap elmosta az eső. Eszméletlen fáradt, és elég rosszkedvű voltam ma, úgyhogy sikerült elaludnom órán. Képtelen voltam nyitvatartani a szemem. Most aludtam a legtöbbet amióta itt vagyok és mégis... Aki ismer, az nagyon jól tudja, hogy utálom a kávét, de most olyan álmos voltam, hogy megittam egy egész pohárral. Valószínűleg ez még a kávék közül is az undorítóbb fajta volt, és én még utálom is a kávé ízét, úgyhogy nehezen csúszott le eléggé, de jót tett. Utána még a bahasa malay azaz a maláj órán se aludtam el, pedig az a legeslegunalmasabb a világon. Suli után hazajöttünk, ettünk, majd egy bácsikánkkal elmentünk bankba, ahol mira ki tudta venni a pénzét. Ezek után elmentünk az anyuka étterméhez, amit nem nagyon szeretek. 1. nagyon unalmas 2. mindig jönnek új emberek, akiknek be kell mutatkozni, köszönni, beszélgetni, kérdezősködni... aztán kibeszélnek, és röhögcsélnek, és elkezdenek hozzám malájul mosolyogva hadoválni, aztán mire vállatvonok kínos mosollyal, hogy bocs nem értem, ezt nem nehéz felfogni, elkezdenek nevetni, én meg legszívesebben egy jól irányított ütéssel kitörném az összes fogát... =) Amúgy nyugodt és kedves lány vagyok... =DD
Na ez ma többszörösen is lejátszódott, és mivel amúgy se volt valami jó hangulatom, tényleg nagyon érett, hogy leüssek valakit. Végül inkább csak elvonultam a bátyus kis mobilboltjába, ahol újra és újra felfedezhettem a mobilok fajtáit. Igen apu, ekkor írtam neked sms-t arról a fényképezőgép-mobil-mp3 lejászó kombínációról, és nem ááá nem unatkoztam...
Majd pár órácska után, végre hazajöttünk, és lezuhanyozhattam. Persze, ma is mondok nektek egy gusztusos történetet több okból is:

1. sajnálhattok
2. kinevethettek
3. undorothattok

Tehát ott tartunk, hogy le szeretnék zuhanyozni, fogom a kedvenc kis törülközőmet, az Anita felirattal, a ruháimat, és lemegyek a "fürdőszobához". Ott áll a közelben Mira, a kis unokaöcsénk Haikkával és a dadussal. Egy picit elbeszélgetek velük, mire Mira egyszer csak felkiállt, hogy : Pfffúúújj... Belenéz Haikka pelusába éééés... igen, sajnos én is láttam mi volt benne. Gyorsan pelust kell cserélni és kimosni a babapopsit. Ennyit a zuhanyzásomról. Most gondoljatok bele, hogy pont azután mentek be zuhanyozni egy olyan helyiségbe, ahol a zuhanyzó az a szoba padlója, a wc pedig egy kisebb emelvényes egy lyuk a csempében, miután kimostak egy szaros babapopsit, és bár úgymond leöblítik sima vízzel a környéket, körülötted azért bárhol ott pisloghat egy darabka babakaksi... Ja, és természetesen csak mezítláb közlekedhetsz ott is. Nyamm - nyamm... remélem ti pont most készültök enni.
Aztán zuhany után, Siva kihívott játszani a kutyájával. Jajj, az a kutya eszméletlen édes, amőgy kislány és Julie a neve. Kivételesen elengedtek de csak fél órára pedig, csak sétálni voltam a környéken, ismerős emberrel, és még késő sem volt, de per pillanat annak is örültem, hogy elmehettem... Mondjuk részben megértem, hogy nem tetszett nekik az ötlet, mivel kutyáról volt szó, és ők nem érhetnek kutyához...
Tehát sétáltam fél órát Sivával és Julieval... elbeszélgettünk, eljátszottunk, majd hazajöttem. Azóta semmit sem csináltam nagyjából.
Mostmár szerintem 1,5 órája írom a blogot, közben sms-ezek Sivával, Mira itt alszik mellettem, a dadus hagymát vág, aminek feljön a szaga az emeletre és csípi a szemem, így sírnom kell...

Nah! Végre sikerült utolérnem a napokat a blogban, úgyhogy remélhetőleg, ha sűrűbben tudok írni, nem foglak titeket elrettenteni a km-es novelláimmal.

A következő postig is csáóóó! =)