Hétvége

Na hali!

Mivel tegnapelőtt sikerült jó későig ébren lennem, tegnap már nem volt erőm írni. 22-kor már ágyba is zuhantam, ehhez képest nem tegnap, hanem ma aludtam el az órán... =D De ezt majd később.

Szombat:

Reggel bementünk a városba családostul, hogy reggelizünk, mivel itt szombatonként nem főznek otthon. Valami leves félét kaptam, ami nem volt épp túl finom, de azért lecsúszott. A rosszabbik dolog az volt, hogy mondták próbáljak ki egy új italt, és természetesen beleegyeztem, de utólag kár volt. Konkrétan nem elég, hogy rizst esznek reggeli ebéd vacsorára, nem elég, hogy van 120 féle rizses kaja, rizses süti, rizses leves, stb... még rizses ital is van. Úgy kell elkézelni, hogy van egy pohár víz, egy nagy adag jéggel, az alján rizsszemekkel, ÉS ezt mind szívószállal iszod. Kegyetlen volt... =D
Kaja után elmentünk bolltba, de csak anyuka és öcsi szálltak ki a kocsiból. Ezam, 2 kis ékszerteknőssel tért vissza egy kis vizes zacsiban. Nagyon édesek voltak, de már előre is sajnáltam őket. Rögtön megkérdeztem, hogy legalább van e otthon akvárium, és azt mondták persze van. Hazajöttünk és öcsi rögtön meg is kereste azt az akváriumot. Egy nagyon kicsi műanyag dobozt képzeljünk el, kék tetővel, amin szellőzőrács és egy kis műanyag ablak van, amin keresztül a kaját lehet adagolni. Nagyon megsajnáltam őket. Eszembe jutott az az idő, amikor én vigyáztam és pucoltam a suli teknőseit. Azok se éltek a legjobb körülmények közt, de ennél még az is jobb volt. Miután beraktam őket abba a dobozba (még mindig jobb mint a zacskó), elmentünk az East Cost Mall-ba, ami Kuantan legnagyobb, legmenőbb és legmodernebb bevásárlóközpontja... Nagyobb, mint a Mammut vagy a West End az biztos. Végre kicsit civilizált környezetben éreztem magam, akár csak otthon. Szólt a zene, normálisan kinéző emberek, normális boltok, rendes kajáldák és végre nem bámultak meg mindannyian... vagyis lényegesen kevesebben. Reménykedtem benne, hogy összefutok valamelyik AFS-essel, de sajnos nem így történt.

- Jut eszembe, nem tudom írtam e már, de facebook-on rámírt Mubarak (Bobby) és megadtam neki a számom, még kb. 2 hete. Erre egyik nap csörög a telefonom múlt héten és valami pasi angolul kérdezi, hogy: "szia, te vagy az anita? mi a helyzet?"... mondom igen én vagyok de te ki vagy, és kiderült persze, hogy ő volt!!! Tökre meglepődtem, de nagyon jól esett valamiért, hogy felhívott. Mondta, hogy majd találkozzunk mert 3 hete nem látott és már hiányol. Természetesen kiderült, hogy a többi AFS-essel találkozgatnak, és eljárnak ide-oda, csak én vagyok rabságban. Nah jó azért ez túlzás, de egy icike - picikét (bocs a csúnya szóért: kibaszottul) irigylem őket. Persze, sajnos neki is azt kellett mondanom, hogy nem tudok elmenni, talán majd később. Sajnos az angolom nem épp tökéletes, úgyhogy a telefonálás még nem megy túl jól, amint kiderült, bár Bobby-t elég könnyű megérteni. -

Szóval az East Cost Mall elég jó helynek bizonyult. Kicsit olcsóbb, mint a magyar plázák, bár lényeges különbség nincsen. Ami viszont nagyon nagyon nagyon jó volt benne, hogy van Dunkin Donuts, amit imádok, és isteni finom, a baj csak az vele, hogy nem segít épp a fogyásban. Viszont, ha velem vásárolnak olcsóbban kapják, mivel csak pasik dolgoznak az üzletben és amíg nekem a donuts-okra csorog a nyálam, nekik rám... (feleslegesen, mivel engem nem tudnak megvenni...) =D
Egy jó kis shoppingolás után (semmit sem vettem, csak tölthetős elemeket a fényképezőgépbe), elvittek egy kis állatkertbe a város szélén. Nem volt valami sok állat, csak egy két krokodil, anakonda, flamingo, strucc és számomra ismeretlen állatfajok. Az érdekesség igazából abban volt, hogy a majmok nem ketrecben voltak, (mért is lennének ott?), hanem szabadon rohangálnak körülötted. Láttam baby majmot is, még szóra is alig volt!! Wááá nagyon édes volt! Viszont azt tudni kell ezekről a majmokról, hogy nem olyanok, mint Charlie a tv-ben... ezek egyáltalán nem valami barátságos teremtmények. Az emberek félnek tőlük, mivel elég agresszívek, és veszélyesek, úgyhogy mi is elkerültük őket, ha közelebb jöttek.
Az állatkert után, lementünk a tengerparta. Eszméletlen gyönyörű kis hely volt. (Sajnos hiába vettem aznap elemet, ha egyszer nem vittem magammal gépet, mivel nem tudtam, hogy ilyen helyekre megyünk... =S ) Egy kisebb öbölszerűség volt, dombokkal és gömbölyded sziklákkal. A homok finom, apró szemcsés, kicsit beljebb új, gyönyörű sétány. Embereket csak elvétve láttam a vízben, ami amúgy gyönyörű átlátszó-kék színben tündökölt. Állítólag azért nem fürdött akkor senki, mert túl meleg volt... Szerintetek ez logikus? Rengeteg ember a parton, 120°C és senki nem megy be a vízbe mert túl meleg van?? Ők azt mondták ezért, és hogy reggel, vagy este láthatok, fürdőző embereket. Elég sok időt töltöttünk a parton, mivel voltak ezek a szines homokból, üvegcsébe szórt képek, és az üveg belsejébe bele lehetett iratni valamilyen szöveget, és mivel nemsokára itt van az apuka szülinapja, csináltattak neki egy happy birthday-es palackot, ami nem rövid idő, sőt Mira "pasijának" holnap van születésnapja, úgyhogy neki is csináltattak egyet, sőőőt, az öcsikénk Ezam is akart magának egyet, úgyhogy csináltatott ő is, amibe csak a nevét iratta bele. Persze mondanom sem kell, hogy 7 éves kisfiúhoz illően, estére úgy összerázta, szét baszogatta azt a szerencsétlen üveget, hogy a gyönyörű delfin formájából fekete homokbucka lett a kék homokbuckán... sírás - rívás stb...
Amíg ezek készültek, Mirával batikoltunk egy kicsit. Azt állítja a Maláj kultúrában a batikolás egy ilyen régi dolog, és hogy ráadásul ez egy tipikusan maláj dolog... nem akartam mondani, hogy batikolni mindenhol szoktak, még magyarországon is. Itt ez anyibból állt, hogy vettünk két kifeszített vászondarabkát, amire előre meg volt rajzolva egy kép, a mi esetünkben virágok, és lelültünk egy asztalhoz, ahol a festékek voltak. Mira ügyesen magára borította a sárga festéket, úgyhogy a farmerja elég rosszul járt. Miután ezzel is végeztünk, és a homoküvegcsék is készen lettek, végre hazajöttünk. Valószínűleg az este semmi érdekeset sem csináltam, mivel nem emlékszem semmire...

Vasárnap:

A vasárnap már nem volt ennyire mozgalmas. Dél körül, egyszer csak szóltak, hogy indulunk, úgyhogy időm sem volt összekapni magam, már a kocsiban ültem. Kiderült, hogy itt valamilyen szokás, hogy valamilyen időközönként visszamennek az emberek az általános sulijukba, ahol mindenféle rendezvény van. Kosármeccs és egyéb sportok, de a fő része az a bazár. Bárki beállhat eladni dolgokat, az emberek pedig kapnak valahány Ringit-es (RM) kis csekkfüzetet, és azt elkölthetik ott. Mi is gyorsan elköltöttük a csekkek tartalmát, majd benyomtunk egy fagyit és hazajöttünk. A nap nagy részét otthon töltöttem, főleg tv nézéssel.
Közben az öcsikénk elkezdett sírni és sírni és nyavalyogni és sírni... hogy miért? Kiderült, hogy látott valahol egy Transformerses maszkot, és azt akarja megvetetni az anyukájával. Egy óra sírás után, anyuka nem hogy beszólna a gyereknek, hogy hagyja már abba a nyüszögést vagy elég legyen már, neeem, fogja magát, és kitalálja (már este), hogy na akkor most menjünk be, vagyük meg neki azt a maszkot. Csak ezért manjünk be a központba késő este! Gratulálok... nem enged el valahova majd én is sírok 2 óráig, hátha mégis elenged... na mindegy.
Szóval bementünk megint az East Cost Mall-ba, anyuka, öcsi, Mira, bátyus meg én. Persze ha már ott voltunk, akkor vásároltunk is ezt azt, de én megint nem vettem semmit. Végülis számomra is hasznos volt, hogy elmentünk, mert megint ehettem dunkin donuts-okat! Nyamm- nyamm!! Majd elmentünk kajálni a városba chicken chops-ot! Az is nagyon finom, úgyhogy elgalább volt egy estém, hogy tényleg olyat ettem, ami ízlik is.
Majd hazajöttünk és először webcameráztam anyuékkal és Roxiékkal (szomszédság). Kellemes volt újra látni őket, bár (bocsii tőletek) nem váltott ki belőlem különösebb érzelmeket. Persze örültem mosolyogtam, és hiányoztok is nagyon nagyon, de valahogy olyan valótlannak és messzinek tűnt az egész. Mintha egy másik világ lenne, és részben az is. Végül, megírtam a tegnap előtti post-ot, ami nagyjából hajnali 2-ig tartott, és aludtam...

Hétfő:

Újra suli... pfff... egy porcikám sem kívánta. Ráadásul ilyen szempontból a hétfő a legrosszabb, mert el kell énekelni azokat a dalokat, amikről amúgy is fingom sincs... Ez egy szintén unalmas nap volt, ahogy általában a hétköznapok. Suliban angoloztam, tanulgattam, beszélgettem. Majd jöttem haza, kivételesen egyedül mivel Sivának is és Mirának is extra órái voltak. Kiraktak az utca végénél, és onnan egyedül sétálhattam a házig ami nagyjából 50 méter sem... emberek felfogtátok mit írtam le?!?! EGYEDÜL... <3 nagyon jó érzés volt! =)=)
Nem is siettem el nagyon a dolgot, szerintem még sose tettem meg ilyen lassan 50 méternyi távot. Hazaérve természetesen kajálnom kellett, majd megnéztem a Hancock című filmet, amit Siva adott nekem kölcsön, mivel tudja, hogy szeretem Will Smith-t... Siva egy picit el van szállva velem kapcsolatban, ami nem olyan jó, de szerencsére érti, hogy nekem ő csak barát. Azért örülök, hogy tudok vele beszélgetni, mert így legalább ha unatkozok, akkor napi 50 sms-t váltok vele... tudom soknak tűnik de itt egyáltalán nem az, hiszen nagyjából 4 forint egy sms...
Amúgy már másolt nekem zenéket, videoclippeket, és most már filmeket is. Aranyos tőle, hogy nem akarja, hogy unatkozzak. Viszont ami már enyhe túlzás volt tőle, hogy elmondtam neki, van ez a két teknős, és akarok venni nekik rendes akváriumot, kisebb hozzávalókkal. Hogyha a család nem is, legalább én nem akarom, hogy két nap után mehaljanak... és persze Siva mit csinált? Egyszer csak arra ébredek (délutáni alvás jó dolog), hogy Mira szól, Siva itt áll a ház előtt. Tök kómás fejjel levánszorgok a kapuhoz, erre Siva átad nekem egy zacskót, akváriummal kövekkel, növényekkel... Hirtelen nem tudtam, hogy most leoltsam, vagy megköszönjem, úgyhogy csak mosolyogva annyit mondtam, hogy te őrült vagy, de azért köszi... persze később rendesen is megköszöntem. De rendesen megnehezítette a dolgomat is, mivel hazudnom kellett az anyukának, hogy honnan vannak ezek a cuccok, mivel ugye muszlim család meg amúgy is nem nézik jó szemmel ált. a szülők ezt a megajándékozlak ingyen ezzel azzal. Persze ragaszkodtam hozzá, hogy mindent kifizessek, így ezt ma meg is tettem.

-Elfelejtettem mondani, hogy mivel reggel esett az eső, szerencsére elmaradt a reggeli sulis szertartás, ami számomra egy csodás hír volt! -

Ezek után visszajöttem a házba, és aludtam tovább, majd ettem zuhanyoztam és aludtam tovább. A vicc az, hogy kb. ittlétem óta most feküdtem le a legkorábban, és másnap, azaz ma voltam a legfáradtabb... szóval mi is történt ma?

MA:

Reggel elaludtunk Mirával, úgyhogy elég gyors kelésünk volt. Suliban megtartották a hétfői nagygyűlést ma, mivel ugye tegnap elmosta az eső. Eszméletlen fáradt, és elég rosszkedvű voltam ma, úgyhogy sikerült elaludnom órán. Képtelen voltam nyitvatartani a szemem. Most aludtam a legtöbbet amióta itt vagyok és mégis... Aki ismer, az nagyon jól tudja, hogy utálom a kávét, de most olyan álmos voltam, hogy megittam egy egész pohárral. Valószínűleg ez még a kávék közül is az undorítóbb fajta volt, és én még utálom is a kávé ízét, úgyhogy nehezen csúszott le eléggé, de jót tett. Utána még a bahasa malay azaz a maláj órán se aludtam el, pedig az a legeslegunalmasabb a világon. Suli után hazajöttünk, ettünk, majd egy bácsikánkkal elmentünk bankba, ahol mira ki tudta venni a pénzét. Ezek után elmentünk az anyuka étterméhez, amit nem nagyon szeretek. 1. nagyon unalmas 2. mindig jönnek új emberek, akiknek be kell mutatkozni, köszönni, beszélgetni, kérdezősködni... aztán kibeszélnek, és röhögcsélnek, és elkezdenek hozzám malájul mosolyogva hadoválni, aztán mire vállatvonok kínos mosollyal, hogy bocs nem értem, ezt nem nehéz felfogni, elkezdenek nevetni, én meg legszívesebben egy jól irányított ütéssel kitörném az összes fogát... =) Amúgy nyugodt és kedves lány vagyok... =DD
Na ez ma többszörösen is lejátszódott, és mivel amúgy se volt valami jó hangulatom, tényleg nagyon érett, hogy leüssek valakit. Végül inkább csak elvonultam a bátyus kis mobilboltjába, ahol újra és újra felfedezhettem a mobilok fajtáit. Igen apu, ekkor írtam neked sms-t arról a fényképezőgép-mobil-mp3 lejászó kombínációról, és nem ááá nem unatkoztam...
Majd pár órácska után, végre hazajöttünk, és lezuhanyozhattam. Persze, ma is mondok nektek egy gusztusos történetet több okból is:

1. sajnálhattok
2. kinevethettek
3. undorothattok

Tehát ott tartunk, hogy le szeretnék zuhanyozni, fogom a kedvenc kis törülközőmet, az Anita felirattal, a ruháimat, és lemegyek a "fürdőszobához". Ott áll a közelben Mira, a kis unokaöcsénk Haikkával és a dadussal. Egy picit elbeszélgetek velük, mire Mira egyszer csak felkiállt, hogy : Pfffúúújj... Belenéz Haikka pelusába éééés... igen, sajnos én is láttam mi volt benne. Gyorsan pelust kell cserélni és kimosni a babapopsit. Ennyit a zuhanyzásomról. Most gondoljatok bele, hogy pont azután mentek be zuhanyozni egy olyan helyiségbe, ahol a zuhanyzó az a szoba padlója, a wc pedig egy kisebb emelvényes egy lyuk a csempében, miután kimostak egy szaros babapopsit, és bár úgymond leöblítik sima vízzel a környéket, körülötted azért bárhol ott pisloghat egy darabka babakaksi... Ja, és természetesen csak mezítláb közlekedhetsz ott is. Nyamm - nyamm... remélem ti pont most készültök enni.
Aztán zuhany után, Siva kihívott játszani a kutyájával. Jajj, az a kutya eszméletlen édes, amőgy kislány és Julie a neve. Kivételesen elengedtek de csak fél órára pedig, csak sétálni voltam a környéken, ismerős emberrel, és még késő sem volt, de per pillanat annak is örültem, hogy elmehettem... Mondjuk részben megértem, hogy nem tetszett nekik az ötlet, mivel kutyáról volt szó, és ők nem érhetnek kutyához...
Tehát sétáltam fél órát Sivával és Julieval... elbeszélgettünk, eljátszottunk, majd hazajöttem. Azóta semmit sem csináltam nagyjából.
Mostmár szerintem 1,5 órája írom a blogot, közben sms-ezek Sivával, Mira itt alszik mellettem, a dadus hagymát vág, aminek feljön a szaga az emeletre és csípi a szemem, így sírnom kell...

Nah! Végre sikerült utolérnem a napokat a blogban, úgyhogy remélhetőleg, ha sűrűbben tudok írni, nem foglak titeket elrettenteni a km-es novelláimmal.

A következő postig is csáóóó! =)