Egy hét....

(Hosszú lesz…)

Ng Che Han partyján semmi különleges nem történt. Dumáltunk, majd elbicikliztünk a legközelebbi bolthoz. Vettünk innivalót, majd eltekertünk egy kínai templomhoz.
Egy aranyos kínai nő fogadott minket, és megpróbált minden részletesen elmagyarázni nekem, de olyan akcentusa volt, hogy nem igazán értettem sokat belőle. Amúgy érdekes megfigyelés, hogy a kínaiak akármilyen nyelven beszélnek, minden második szavuk végére odarakják azt, hogy „lah”. Nagyon idegesítő és még nehezebb megérteni őket, de ez van. Végül csak a leültünk a házuk kertjében, grilleztünk és ennyi. Mondjuk valami isteni grill csirkelábat ettem, mézes öntettel… nyam-nyam :)
Majd hazamentünk és alvás.

VASÁRNAP, amint olvashattátok már kiborult a bili. Nem igazán emlékszem, hogy mentem e egyáltalán valahova aznap, de valószínűleg nem, mert akkor nem írtam volna a kiakadtam részt. Végülis annyira emlékszem, hogy Ezam bezárta a szülők hálószoba ajtaját úgy, hogy belül hagyta a kulcsot. Épp feküdtem az ágyon, amikor nagy zajra lettem figyelmes. Kimegyek a szobából és azt látom, hogy Mira megpróbálja berúgni az ajtót. =DD Jó megoldás mi??
Odahívott, hogy segítsek és rúgjuk együtt az ajtót. Közben anyuka gondolt egyet, és hozott egy balta méretű kést, és megpróbálta feszegetni az ajtót, vagdosni a zárat (rohadt okos…) Mivel már kezdett megfájdulni a lábam, lementem egy cipőért, de addigra anyuka megint gondolt egyet, és elkezdte lecsapni a kilincset… XD
Eszméletlen volt. Kb. legutolsó esetben se gondolnék ilyen hülyeségre. Miután anyuka teljesen lecsapta, széttörte, kihúzta a kilincset és felvagdosta a fél ajtót, nagyon okosan megpróbált benyúlni a kilincslyukon és elhajlítgatni a fémeket. Hiába mondtam, hogy másképp is meg lehet oldani… Végül egy 10 perc után anyuka feladta a fémekkel való pöcsölést és mivel látta, hogy hoztam cipőt, megkért, hogy újra próbáljam meg berúgni az ajtót. Természetesen meg is tettem, amire megkért és sikerült is berúgnom az ajtót. Vicces volt és nagyon-nagyon jó érzés… =DD

„Többet erővel, mint ésszel…”

A vasárnap fénypontja nagyjából ez volt. Még annyi történt csak, hogy gondolkodtam a különórán annál a tanárnál, akinél előző nap Sivával jártam, és úgy döntöttem szeretnék tanulni nála angolul és malájul, úgyhogy beszélgettem az itteni szüleimmel, és azt mondták, hogy először találkozni akarnak vele, aztán lehet róla szó.

HÉTFŐ a sulival kezdődött. Semmi különös dolog nem történt, talán annyi, hogy angol dolgozatot írtam. Nem hiszem, hogy túl fényesen sikerült. Délután átmentünk közösen anyukával, tesókkal és Sivával a tanárnőhöz. Nagyon kedves volt, mivel eljátszotta, hogy még sohasem találkoztunk, mivel itteni szüleim meg Mira ugyebár nem tudtak arról, hogy szombaton már jártam arrafelé. A nő nagyon aranyos, nagyon vicces, kedves és elég laza is, viszont egy picit hangyás. Vagyis inkább macskás. 22 darab macskája van!! 22!! És 4 kutyája, úgy mellesleg. Persze sose láttam még a 22 macskát egyszerre, talán a legtöbb, amit egy időben láttam az olyan, 7-8 macska lehetett. Viszont ami tényleg - tényleg - tényleg - tényleg - tényleg kiborított, hogy amikor ott voltunk, hirtelen kitalálta anyuci, hogy Mira is járjon velem különórákra. „Neked sem árt az angol és úgyis 5 nyelvet akarsz tanulni” címszó alatt, kötelezte Mirát, hogy járjon el velem ide. Amikor ezt meghallottam, nagyon közel álltam ahhoz, hogy felpattanjak, elordítsam magam, és szétrobbantsak mindent és mindenkit. Nagyon-nagyon közel álltam ehhez. De végül fogcsikorgatva végigültem a beszélgetést. A kocsiban megkérdeztem Mirát, hogy ő akar e járni különórára vagy mami erőltette rá, és a válasza csak annyi volt elég unott és rosszkedvű fejjel, hogy „már mielőtt idejöttél, akkor is jártam különórára, csak a vizsgáim miatt abbahagytam és most ez jó alkalom az újrakezdésre…” A vicc benne az, hogy még nem végzett a vizsgákkal. Na, a lényeg, hogy itt nagyon kiborultam a családra, de jókislánymódra elvonultam a szobámba, és teljes nyugalomban feküdtem az ágyon… vagyis ezt látta az, aki elment a szobám előtt, de aki belehallott a fejembe, az egy hétig biztosan nem tudott aludni, olyanokat látott és hallott… Kezdek elég jó lenni a nyugodt, sőt néha mosolygós, érzelemmentes arckifejezésben. Felveszem ezt a csini álarcot, mindenki happy, nem gondolnak semmit, közben meg a fejemben egy hard-core zenekar anyázik és minden idegsejtem pogózik és őrjöng…

KEDDen totálisan nulla, zéró napom volt. Suli után hazajöttem és elmentem Sivával a különórára. Tök jól éreztem magam, vicces is volt és hasznos is... Ja igen, Mira kitalálta, hogy ő nem akar jönni, mert lázas meg a vizsgákra kell tanulnia, őgyhogy csak következő hónaptól fog járni. Nekem ez csak jó, addig is kicsit családmentes vagyok. :)

SZERDA reggel kezdődtek a vizsgák a suliban, úgyhogy Mira be volt tojva. A 3. évfolyamnak (Magyarországon 8.-9. osztálynak felel meg) ez egy nagyon fontos időszak. a Maláj sulikban 2 nagyon fontos vizsga van a PMR, ez van most Mirának 3.-ban, és az SPM, ami 5.-ben van és nagyjából akkora jelentősége van, mint az érettséginek otthon. Igen, ha utánaszámoltok, ez tényleg azt jelenti, hogy ők már 11.-es korukra leérettségiznek. Aki nagyon bölcs akar lenni, és nagyon tökéletesre akarja megírni a vizsgáját, mehet 6. osztályba is, de semmivel sem fog előrébb tartani. Ez inkább azoknak jó, akik nem akarnak egyetemre menni, hanem inkább azt mondani, hogy „na de én 6 gimnáziumi osztályt is kijártam”… Amúgy itt annyira nem fontos dolog egyetemre menni, mivel úgyis a fél ország a rokonod, valahol biztos kapsz munkát. (Csak hogy megértsétek: Apukának 9 testvére van, és anyukának szintén van 9 másik testvére, minden egyes testvérnek MINIMUM van 3-4 gyereke, de általánosan 5-6 a menőbb. Ez átlagolva azt jelenti: 10x5x2-1 , hogy ha vagy te (ez a -1) van 99 unokatesód, akiknek biztosan van további pár gyereke és egyéb rokona, + ha belevesszük, hogy a házasságok alapján hány új családtag jön be… na jó nem akarom tovább számolni…) Az egyetemekről jut eszembe, megtudtam egy igen érdekes dolgot.

Azt tudni kell ugyebár, hogy Malajziában nem csak malájok, hanem rengeteg kínai és indiai ember is él. Régebben, angol kezekben volt Malajzia, de végül a brittek úgy döntöttek, visszaadják az országot, persze pár feltétellel. Az egyik ilyen feltétel az volt, hogy mindenki egyenlő az országban. Kínai, indiai vagy maláj nem szenvedhet hátrányt semmiben sem, a bőrszíne vagy fajtája miatt. Na, ez nem így történt. A sorrend a következő:
1. Maláj
2. Kínai
3. Indiai
4. Arabok, és egyéb kisebbség

A malájok úgy gondolják ez mégiscsak az ő országok, az ő földjük, ők igazán muszlimok, úgyhogy nekik előny jár. Ez az egyetemeknél is így van. Ha egy maláj jelentkezik egy egyetemre, és még ha nem is kitűnő tanuló, szinte biztos, hogy bekerül valahova. A kínai jelentkezők közül, hiába lehet, hogy ezerszer jobb tanuló, mint egy maláj, a jelentkező kínaiak közül csak 50%-ot vesznek fel egyetemre, és ha az 50% betelik, szarnak rá magasról ki vagy, mennyire jók a jegyeid, nem vesznek fel. Az indiaiaknál ez az arány még kisebb, azaz 16%. Egy európai („demokrata” -> haha) országban, ez rasszizmusnak minősülne, de itt ez a rendszer. Hogy miért nem tesznek ellene? Nem tudnak… Az indiaiak írtak egy levelet a britt nagykövetségnek, de amikor elakarták azt vinni KL-be, hogy benyújtsák, a maláj rendőrség megállította őket, vízágyúval és könnygázzal… elég para!

Visszatérve a szerdához, az én osztályomnak is vizsgái voltak, úgyhogy erre a napra átmentem Siva osztályába, ahova eredetileg korom szerint mennem kéne és ott ütöttem el az időt azzal, hogy segítettem az angoltanárnak vizsgákat osztályozni. (Nem tudok olyan jól angolul, ne erre számítsatok, csak A, B, C, D válaszokat kellett ellenőriznem =D )
Majd hazaérve megint semmit sem csináltam…

CSÜTÖRTÖK azzal telt el, hogy megpróbáltam megírni a vizsgákat, de általában elaludtam rajtuk, vagy tanulmányoztam a rubik kockát. Most már viszonylag rövid idő alatt ki tudom rakni, akármilyen kiinduló helyzetből. Aztán hazaérve megint különórára mentem, most egyedül. Valami fantasztikus érzés volt, azt a három utcányi távolságot egyedül megtenni. Felemelő érzés volt. Csak 1,5 órát tanultam mivel kedden már tanultam 1,5 órát, de Mira úgy tudta, hgy 3 óráig vagyok ott, ami nekem megint csak jó volt. A tanárnőnek van egy lánya, aki ugyebár félig francia félig indiai, és az angol az első nyelve. Átjött hozzá egy haverja Steve, akinek meg az apukája britt, az anyukája indiai. Ő se rossz keverék. Velük dumáltunk, zenét hallgattunk, hülyültünk... nagyon jó érzés volt kicsit lazulni, és nem a családdal lenni. Ráadásul mindenkinek értettem az akcentusát :)
Aztán kitalálták, hogy menjünk el inni valamit. Elmentünk kb. 2 utcányira egy kis büfébe inni valami hideget, de közben Siva felhívott, hogy Mira most indult el hazakísérni engem... hogy minek?!?! Ez sem volt megbeszélve... Gyorsan hazasiettünk, de Mira már ott várt a sarkon. Nem mert bemenni a házba a kutyák és macskák miatt -.-'
Végül a tanárnő beszélt valamit Mirával malájul, úgyhogy Mira nem kérdezett semmit, és minden rendben volt... =))

PÉNTEK semmi sem volt, csak este megérkezett apuka, és bár szülinapja volt, semmi nagy ünneplés vagy ilyesmi nem történt.

Éééééééééééééééééééés végre bepótoltam egy hetet!!!!! =)

SZOMBAT volt az első napja a Ramadannak. A Ramadan egy muszlim valláshoz köthető böjt időszak. Eszméletlen nagy hülyeség, mindjárt kifejtem, hogy miért. (Több verzió is van.) Az első verzió, hogy azért kell böjtölni egy hónapig, hogy átérezzék istenük szenvedéseit. Mivel természetesen nem sok olyan ember létezik, aki életben maradna, ha egy hónapig nem ihatna, és ehetne, ezért kitalálták, hogy az istenük éjszaka nem látja őket, mert ugyebár sötét van, így éjszaka ehetnek, ihatnak, amennyi csak beléjük fér. A másik változat az, amit akkor hallasz, ha megkérdezel egy itteni maláj embert. Én Mirát kérdeztem erről, és ilyen válaszokat kaptam:
- Hé, Mira! Mondd, miért van a Ramadan?
- A vallásunk azt mondja (ez a kedvenc bevezető szöveg), azért kell böjtölnünk egy hónapig, hogy átérezzük az éhezők szenvedéseit, mivel ha mi is érezzük milyen rossz nekik, később lehet, többet adakozunk, és kevesebbet pazarolunk.
- Hmm, tényleg? Akkor miért ehettek éjszak? Az éhezőnek este sincs kajája, nem csak nappal… - A vallásunk azt mondja, hogy este ehetünk, mivel másképp nem élnénk túl egy hónapot.
- Akkor hogy érzed át egy éhező szenvedését?
- Hát…ööö… 12 óráig átérzed…
- Aham, és miért pont csak este ehetsz?
- Öööö, nem tudom. Mert a vallásunk ezt mondja?

Szóval ennyit erről. Konkrétan fingja nincs, hogy miért csinálja ezt, de csinálja, mert azt nevelték belé, hogy csinálnia kell, és még véletlenül se szegné meg. Talán nem is azért, mert ennyire követi ezeket a dolgokat, hanem azért mert ennyire megköveteli az ország. Azt képzeljétek el, ha a Ramadan időszakában a rendőrség meglát egy muszlim embert nappal enni vagy inni, jogában áll letartóztatni azt!!! Nem teljesen ép ez az ország, de szerencsére legalább engem nem fognak letartóztatni. Viszont Miráék ha meg is engedik, hogy egyek, vagy igyak, azért látszik, hogy elvárják, hogy betartsam a szabályaikat. Az egészben még van egy – két hülyeség. Például az, hogy nem elég, hogy este telezabálhatod magad, még van egy olyan szokás is, hogy ilyenkor este azt edd, amit a legjobban kívánsz, úgyhogy a ramadan idején a kajabazárok megnövekednek, az emberek nappal özönlenek oda, és felvásárolnak minden kaját, amire csak vágynak, és elteszik estére. Persze, azért nagyon átérzik, hogy milyen szar lehet egy afrikai éhező kisgyereknek… Totál beteg dolog a vallás… (elnézést attól, aki szerint ez nem így van, és tök vallásos, nem ellene irányul ez a kijelentés, csak tőlem távol áll az ilyen fajta (nem) gondolkodás…)
Amúgy eszméletlen egészségtelen is az ilyen fajta táplálkozás. Először is, nagyon nem jó érzés a 120°C-ban szomjazni, higgyétek el nekem, másodszor is nagyon rossz érzés, miután rohadt éhes vagy, hányásig zabálni magad, majd megpróbálni aludni… Rossz érzés is, és nagyon hizlaló is. (A hányásig nem vicc, szó szerint…)

Visszatérve a szombatra, a ramadan megkezdődött, ami annyit jelentett, hogy fel kellett kelnem hajnali 5-kor és telezabálni magam. Persze utána visszafeküdtem aludni, és fel se keltem délig. Majd arra ébredtem, hogy kitalálták menjünk el falura/nyaralóba (village…). Mira áradozott róla, hogy szinte a tengerparton van, milyen sok a zöld ott, ha szerencsém van majmokat is láthatok, sőt ha a vízállás nem túl magas, akkor át lehet sétálni egy szigetre. Szerény képzeletemben, egy tengerpartra néző, az ittenihez hasonló házat képzeltem el, ahol csak kilépek a kertből és 2 perc a tengerpart, körbe kisebb dzsungelféleség és néha-néha egy-egy majom a közelben. Ezt a gyönyörű képet látva a képzeletemben egész izgatott lettem és még örültem is, hogy elmegyünk. Ráadásul jól esett végre 10 percnél többet tölteni mozgó járműben. Úgy látszik már nagyon hozzászoktam a mindennap általam többször megtett 40 perces úthoz, Budapest és a házunk közt. 2,5 órás út volt…

És ezt az utat majd következő alkalommal elmesélem nektek... de persze ti ne képzeljetek el olyan szép helyet, mint én...

Csáó =)

Múlthét szombati incidens...

Na most azt folytatom, hogy velem mi is történt.
Utoljára valahol ott tartottam, hogy múlthét szombat.
Múlthét szombaton lett volna az a bizonyos találkozó a többi AFS-es diákkal, amire annyira nagyon el akartam menni, de nem mehettem, mivel Mira meg se kérdezte a szülőket, hogy elengednek-e, mivel nem igazán állt szándékában mozdulni sem. Ehelyett csupa élvezetes dolgot műveltem itthon. Például lefotóztam, ahogy Mira, a másik húgom Rina, és a Dadus (akit az egyszerűség kedvéért mostantól Akak-nak fogok szólítani itt is) egy szobában alszik. Mira a franciaágyon, Rina a kisebbik ágyon, és Akak a földön ülve, ruhahajtogatás közben…Mivel a semmittevéstől csak úgy kicsattantam az energiától, nem tudtam mit csinálni, csak sajnálkozni és elképzelni milyen király dolgokat csinálnak most a többiek. Sok –sok unalmas óra után, Mira végre felébredt, úgyhogy leült tv-t nézni. Közben sms-eztem Sivával, és megkérdezte, hogy nincs e kedvem kimenni az utca végén lévő játszótérre focizni vagy nézni, ahogy fociznak. Már annak is örültem, ha a ház elé kimehetek, úgyhogy rákérdeztem és Mira lazán azt mondta, hogy persze ha akarsz menj csak. Siva ott volt a játszótéren a hihetetlen édes kutyájával Julie-val, de a tesói nem voltak ott, és nem is fociztak. Először azt mondta rájuk várunk, majd egy pillanatra hazaszaladt, aztán beközölte, hogy menjünk, mivel tesói a nagypapájánál vannak. (Pár nappal előtte rámutatott egy házra a mellettünk lévő utcára és mondta, hogy ez a nagyszülei háza.) Nem igazán volt engedélyem elhagyni a játszóteret, de gondoltam addig a házig csak elmehetek, hiszen látom onnan a játszóteret. De Siva nem állt meg hanem továbbment. Ekkor megkérdeztem Sivát hova megyünk, ő meg csak mondogatta, hogy menjünk-menjünk… én nem igazán akartam, de annyira erőltette, hogy beleegyeztem. Hát nagyon hülye voltam. Végülis csak annak a francia nőnek a házához vitt, bemutatni engem, akihez külön angolra jár (és most már én is). Közben persze jött a hívás: „Anita, hol vagy??” Kiderült, hogy Mira keresett, mivel apuka azt akarta, hogy menjek haza. Gyorsan hazaindultunk és nagyjából 6 perc alatt már otthon is voltam, de Mira nem! Hát felhívtam… sírva vette fel a telefont, hogy hol vagyok, mire mondtam, hogy otthon. Kiderült, hogy ő meg közben engem keres odakint, és iszonyatosan fél a kutyáktól meg attól, hogy elvesztem és akkor most mit mond apjának. Elég hülye helyzet volt. Főleg, hogy ezek után apuka meglátott engem és kérdezte, hogy hol van Mira. Csak annyit tudtam mondani, hogy úton hazafele. Végül persze kiderült, hogy tökre semmi nagydolog nem volt. Apuka le se szarta, hogy mi van, ránk se szólt. Nekem igazából lett volna még egy csomó időm kint, csak Mira akart megtalálni, és befosott, szerintem nem is miattam hanem a kutyáktól. Szóval tipikusan bolhából elefánt dolog, de persze nem akarok több ilyet, tehát megpróbálom kerülni az ilyen helyzeteket. Ezek után, mivel Mira és Siva hivatalosak voltak Ng Che Han szülinapi partyjára, velük kellett mennem nekem is. Nem igazán volt kedvem zsúrozni, de persze ők akartak… (ide természetesen elengedtek minket együtt…) Che Han partyja olyan semmilyen volt. Természetesen középpontban a kaja állt megint… Na Che Han partyjáról részletesebben talán ma este írok , mivel most hajnali 3.46 van, és 5-kor kelnem kell, zabálni, majd persze alhatok tovább (ramadan)…

Csáó <3

Continue

Héhó!

Ha jól emlékszem Malájzia részletes bemutatásánál tartottam. Beszéltem egy kicsit a boltokról és az iskoláról, de kifelejtettem a piacokat.

- Hogyan képzeljünk el egy maláj piacot?

Nos… először is azt kell tudni, hogy a legelterjedtebb áru a kaja. Legtöbb helyen kajapiacot lehet találni. Általában egy, maximum kettő hosszú sorból álló sátrak alatt árulják az itteni finomságokat, már akinek ez finom… Mivel sok a légy, és egyéb bogár, mindig van egy ember a sátorban, aki egy hosszú legyezőfélével hessegeti a rovarokat. Mindig nagy a tömeg, de attól nem kell félned, hogy valaki megtapogat, mivel nem igazán érnek egymáshoz az emberek, főleg ellenkező neműek nem. Lopás mindenhol van, itt is, ahogy mindenhol vannak koldusok és kéregetők is. Kéregetővel ritkán találkoztam eddig, de koldusokkal, szegény emberekkel már igen. Kiülnek az ilyen piacokon zenélnek, imádkoznak bla-bla… Sőt egyszer láttam két vak embert, egy nőt, aki egy miniatűr szintetizátoron, és egy férfit, aki egy ócska dobfélén játszott, és közben egy ősrégi nyomi mikrofont adogattak egymásnak, és borzasztó hangon énekeltek. Legalább „dolgoznak” azért, hogy pénzt kapjanak az emberektől. De azért sajnáltam őket, mert volt pár kellemetlen helyzet, amikor megpróbáltak kicsit gyorsabban átadni egymásnak a mikrofont. (Nem lehetett eldönteni, hogy boxolnak, vagy csak nem tudják átadni a mikrofont…) A másik dolog velük kapcsolatban,ami elég bizarr volt, hogy volt saját cd-jük. Nem merem elképzelni, hogy mi lehetett rajta, de biztos nem lennék képes meghallgatni. Tényleg borzasztó hangjuk volt.
Piacra visszatérve, a kaján kívül persze mást is árulnak. Van természetesen olyan piac is, ahol mindenféle cuccokat lehet venni pl.: ruha, ékszer, játék, stb… Van olyan ahol új de nem biztos (valószínűtlen), hogy eredeti cuccokat kapsz, és van olyan ahol használt cuccokat vehetsz.
Persze minőségi piac is van az olyan embereknek, akik mára már pénzesek, de régi szokásaikhoz hívek, és nem mennek nagy bevásárlóközpontokba, hanem inkább piacokra mennek. Itt minden eredeti, és nagyjából ugyanannyi, mintha elmennél egy kulturált bevásárlóközpontba, ahol még fel/ki is tudod próbálni a cuccokat.
A kajapiacról írok még egy picit…

- Milyen kaják vannak egy maláj kajapiacon?

Nagyjából mindenféle. Persze elsősorban tengeri kajákat (see-food) képzeljetek el. Rengeteg féle hal van ilyen-olyan mártásban, szószban, és felismerhetetlen dolgokban. Mivel személyesen én nem szeretem az ilyen fajta ételeket, nem igazán tanulmányoztam őket. Ami nagyon szeretek, az kis pálcikán sült csirke, vagy marhahús, egy enyhén csípős, mogyorós szósszal. Mmm… nyam-nyam (jókor írok kajákról… pont amikor Ramadan (böjt) van!) Még nem jöttem rá, hogy ennek itt mi a neve, úgyhogy általában csak rámutatok, hogy ebből kérek satu ringit-ért. ( RM 1 , az otthon kb. 60 Ft., és igen, itt abból kapsz 5 husipálcikát!) Ami még nagyon finom az a curry-s csirke. Nagyon megszerettem a curry-s kajákat, tényleg nagyon - nagyon finomak! Amit mindenhol lehet kapni, az az úgynevezett Nasi Ayam! Nagyon egyszerű a fordítása:
Nasi – Rizs
Ayam – Csirke
Tehát ez annyit jelent, hogy van egy adag rizs, valamilyen fajta csirke, egy kis zöldség, dobozba be, és viheted is. Nagyon egyszerű, de finom. Akkor van még olyasmi mint popya, ami talán a leginkább az otthoni tavaszi tekercshez hasonlítható. Van olyan, hogy Murtabak, ami egy kocka alakú tésztába tekert trutyi. Egyszerűen elképzelésem sincs, hogy mi lehet benne, de nem rossz. A tésztáját pedig nagyon ügyesen készítik el, ugyanis egy tök pici golyóból, pár repítéssel egy óriási, eszméletlen vékony kört csinálnak. Igazán látványos. A többi kajának sajnos nem tudom a nevét, bocsiii…
Ezek mellett természetesen a kínai kaja sem maradhat el. Bár egyáltalán nincsenek olyan ízletes kínai husik, mint az otthoni büfékben, a kínai sült tészta nagyon finom itt is. Természetesen kebab és pizza itt is van, de mondjatok egy olyan helyet ahol nincs… Persze szomjan se fog halni senki, van itt innivaló is. Az italokat óriási, félig jéggel töltött műanyag hordókban tárolják és merőkanállal öntik ki zacskókba. Legtöbbször zacskóban árulnak itt mindent. Italokat zacsikba öntik ki és szívószállal tudod inni. A kajákat is ha elvitelre kéred (már pedig piacon hogyan másképp kérhetnéd) legtöbbször zacskóba öntik bele, aztán majd otthon tálalod ahogy akarod.

Ha már a kajálnál tartok, azért megemlítem a többi helyet is. A bevásárlóközpontokban például kifejezetten ismert dolgokat lehet találni:
-> KFC (közkedvelt mert csirkés, amit mindenki ehet itt)
-> McDonald’s
-> Pizza Hut
-> Starbucks Caffee
-> Dunkin Donuts …
Azért persze némi eltérést lehet látni, érezni ezeknél a dolgoknál is. Például a mekihez nem ketchupot adnak, hanem chili szószt. Amúgy nagyon olcsó: 500 Ft egy teljesen átlagos, finom menü :) .

- Hogyan képzeljünk el egy átlagos maláj éttermet?

Az étterem talán enyhe túlzás ezekre a helyekre, én inkább büféknek hívnám őket. Egyszerű kopott asztalok, műanyag székek, nem túl elegáns kiszolgálás. A kaják általában nagyon finomak, nekem az egyik kedvencem a roti canai, ami egyszerű tésztából áll 2-3 féle currys szósszal. Nem tudom, miért ízlik annyira, mert semmi különleges nincs benne, de mégis a kedvencem. Ezek általában olcsó helyek. Az elején nagyon csórónak gondoltam, de most már hozzászoktam és teljesen ok. Ja és persze majdnem mindenki kézzel eszik (én is…), úgyhogy minden kis büfének kötelezően van egy nyilvános csapja, ahol kezet lehet mosni.

----------------------------

A boltoknál kifelejtettem részletezni, hogy milyen fajta boltok találhatóak itt.

- Boltfajták:

Halvány lila gőzöm sincs miből élnek meg, de itt mindenkinek van egy kis, mobilbutikja. Olyan, mint egy újságos csak mobilokkal, és egymás mellett kb. 10 van belőle. Használt, új mindenféle dolog van itt. Rengeteg a fodrász is, de mostmár nem bízok bennük, mert legutoljára, amikor elvittek itt fodrászhoz, homlokközépig levágták a frufrum, és úgy néztem ki mint egy idióta. Szerencsére most már megnőtt egy picit a hajam. Természetesen a legtöbb a cba típusú boltból van. A bevásárlóközpontokban egymás hegyén hátán van a dvd-kel, cd-kel teli bolt. Sokféle ruhabolt is található, nagyjából ugyanolyan márkákkal, mint otthon, de van itt egy híres márka, aminek nagyon vicces neve van számunkra. Legalábbis én jót mosolyogtam amikor bazi nagy betűkkel ki volt írva, hogy: F.O.S. =DD


Na, egyelőre ennyit Malajziáról.

Folyt. köv. máskor…

Malájzia

Héló!

Ez egy nagyon rövidke post lesz.
Kivételesen nem azt írom mi történt velem, hanem azt, hogy mi van itt.

Pl.: Boltok

-Hogyan képzeljünk el egy szokványos maláj boltot?

Nagyon egyszerű. Képzeld el, hogy a rakodótér, és a bolt egybe van. Általánosan a kínai cuccoktól, az európai dolgokig minden megtalálható, kivétel a tejtermékeket, és a pékárut. Csokiból se sokat találsz, ami elég rossz. Nem tudom miért, de mindenhol összesen 3 fajta csokit látok: Cadburry, Milo és KittKatt!
Amúgy általánosan nem valami gusztusosak és tiszták a boltok, viszont olcsóak. Mondjuk a legundorítóbb eddig talán az volt, amikor a zöldségek gyümölcsök és egyéb kaják közt ott vannak a baromi nagy tapadós légyfogó papírok, amibe körülbelül 1000 légy volt beletapadva. Hmmm... nyamiiii =)

-Hogyan képzeljünk el egy sulit?

Tanulásban egyáltalán nincsenek lemaradva, és összesen évente 2-3 nagy vizsgájuk van az összes tantárgyból, amúgy nagy dolgozatok nagyon nincsenek. A füzeteik eszméletlen rendezettek, az írásuk gyönyörű, mindenkinek. Itt nem igazán lehetsz rossztanuló, mert itt azt tényleg nem fogadják el. Egyszerűen nem olyan a környezet, ami elfogadná, és elég nagy horror, ha szar tanuló vagy.
Maga az épület elég nyitott, mivel baromi meleg van.
Minden reggel fél-1 órás gyűléseket tartanak az egész iskolának. Minden osztályban vannak prefektusok, akiket a kék egyenruháról lehet felismerni, és vannak könyvtárosok, akiket a zöld egyenruháról lehet felismerni. A többieknek fehér ing, fiúknak zöld gatya, lányoknak világoskék szoknya és mindenkinek nyakkendő, aki nem muszlim lány. A lépcsőknél rácsok vannak, amiket a prefektusok kezelnek minden szünetben, és csak leengednek a kajáldához, de vissza nem engednek jelzőcsöngés előtt, mivel nem akarják, hogy a teremben legyél. Osztályteremben enni tilos. Elektornikai eszközök, pl. sima CD bevitele az iskola területére tilos. A hajunkat össze kell gumizni, fekete vagy fehér színű gumival, és a frufrut el kell tűzni, vagy levágni annyira, hogy ne lógjon a szemedbe. Ja, és úgy mellesleg egy tantárgyból 12 oldalas házifeladatot kapnak...
Ami a legjobb az egészben,( és remélem, valaki olvassa ezt az osztályomból) hogy 2 különféle matekjuk van, amik közt nem igazán látom a különbséget de ez nem lényeges... és mindkettőből heti 5-5 órájuk van. Az heti 10 matematika órát jelent. Takács tanárnő, és Pósfai tanárnő, most ugrálhat örömében, hogy de jó itten, viszont ha elképzelem az osztálytársaim reakcióját, hallom ahogy elhangzik a fiúk felől pár csúnya szó, Dóritól egy hihetetlen hangnemben felkiáltó "agyfasz", és Fóka röhögése egy laza odavetett "szopacs"-al... =DD


Mivel nincs több időm, egy érdekességet leírok még, aztán a többit máskor.

- Tudtátok, hogy az indiaiak a vallásuk szerint, nem fotózkodnak hármassával, mert ha 3-an vannak egy fényképen, akkor az egyikőjük hamarosan meg fog halni? (vagy ilyesmi)

És még valami:

Azt már megszoktam, hogy megkérdezik tőlem, ki vagy, honnan jöttél, mi a neved, leszel e a barátnőm/feleségem, beszálssz e a kocsimba, stb... stb... stb... DE tegnap elhangzott egy újabb kérdés:

-"What Are You?"

Szal mostmár a kérdés az, hogy MI vagyok...

Sting is elénekelte:

I'm an alien, I'm a legal alien
I'm an Englishman in New York...

Csak én magyar vagyok Malájziában...

Na sziasztok!

Közben

Sziasztok!

Már megnyugodtam, inkább beletörődtem, hogy be vagyok zárva ide. Tehát mi is történt velem miközben folyamatosan borult ki az a bizonyos bili:

(Mivel nem tudom megnyitni a főoldalam, nem tudom milyen oknál fogva, fogalmam sincs, hogy hol tartottam, úgyhogy csak azt írom, ami épp eszembe jut, többségében napok nélkül...)

Kezdjük a legérdekesebb hírnél, csak hogy megmutassam, az itt létemnek is vannak előnyei:

- Megtanultam kirakni a Rubik kockát! 3-4 napig tartott, segítség nélkül! Nem tudtam se a szabályokat, se semmit és most...! Most már akármilyen helyzetből kirakom 10 perc alatt. Jó, tudom, ezen is csak nevettek, mivel 10 perc sok idő, de 1. itt nem sietek sehova 2. még azért gyakorolnom kell!Ma nem leszek túl részletes, mert vihar van, és mindjárt lemerül a laptop, és aludnom is kéne menni, de jövőhéten tanítási szünet van, szal majd pótolok rendesen!

Következők történtek még:

- A múlt hét vége felé, csak a suli -suli -suli volt. Talán ha jól emlékszem pénteken, elmentem Sivával tollasozni, és utána elmentünk abc-t enni. Az abc itt nem olyan ABC-t jelent (gondolom nehéz volt kitalálni), ezt úgy kell elképzelni, mint egy tál reszelt jeget, alatta zöld nyálkás cuccokkal, kukoricával, és valami lila beazonosíthatatlan gyümölccsel, és ez az egész édes, ja és bab is van benne... nyam - nyam. Izgin hangzik nem? Miután kisebb-nagyobb nehézségekkel sikerült lenyelnem ezt is, hazamentünk. Anyuka, Rinával (legfiatalabb kistesó, kb. 1 éves kislány), és Ezammal elmentek "falura", tehát a hétvégi házba. Mi otthon maradtunk, mivel Mirának tanulnija kellett, a héten lévő vizsgái miatt. Ezek nagyon fontos vizsgák most neki, majd később elmagyarázom miért. Közben este, megérkezett apuka KL-ből.

- Közben eszembe jutött, hogy szerintem nem is írtam azokról a bizonyos fényképekről:

------> Szerdán az iskolai prefektusoknak, délutáni játékot szerveztek. Valószínűleg azért, hogy majd később, ha kell, ők is tudjanak szervezni ehhez hasonló játékokat. Siva megkért, hogy legyek a cameragirl, amit viszont nem tudhattam, hogy ez örökre fog szólni (mármint az itteni egy évre), mivel van gépen. A játékok a szokásos vetélkedős, szabadidős, tábori játékokból álltak, amiket most nem részleteznék. Majd ha rakok fel még képeket, láthatjátok.Szétfotóztam az agyamat, majd hazamentünk.

------> Csütörtök reggel, egy maláj nemzeti ünnep alkalmából, külön reggeli show-t tartottak. Halvány lila gőzöm sincs, milyen ünnep lehetett, de valami fontos. Mindenkinek kis maláj zászlót osztottak, elénekeltek zászlótlengetve kb. 6-7 dalt. Elmondtak 218 paragrafust a nem tom milyen könyvből, stb... stb... stb... majd végül (egy maláj nemzeti ünnepen) hagyományos, ősi, KÍNAI Dragon Dance-t mutattak be nekünk. Nem volt olyan rossz, bár a fesztiválos filmeken jobban nézett ki. Itt is felkértek cameragirl-nek, úgyhogy végigfotóztam ezt is.A fényképezéssel az egyetlen gond csak az, hogy elvárják, hogy meg is csináld ezeket a fényképeket tökéletesre, hogy fel tudják majd használni a sulimagazinhoz, ami évente egyszer jelenik meg, és egy vékonyabb könyvnyi vastagságú.


Visszatérve az időben, azt hiszem a Szombat következik... (azért próbálom napokba rendezni a történteket)

A szombat kicsit bonyolultabb, és most sajnos le kell lépnem...
Úgyhogy ez nem lett valami hosszú és értelmes post, na de majd legközelebb!

Hiányoztok!

Kiakadtam 1. fázis

FIGYELEM!

Cenzúrázatlan változat!

Igen, totál kivagyok! Nagyon nagyon nagyon magamon kívül vagyok. Hogy miért? Mert úgy érzem magam mint egy börtönben. Hogy mi is történt? Hmm... kifejtem:

Mint eddig is olvashattátok, nem igazán open minded a családom itten... Nem jártam valami sok helyen, és nem is tudom mikor olvashattatok tőlem olyat, hogy esetleg barátokkal mentem el valahova. Vannak e barátaim? Persze akad egy néhány. Hogy miért nem olvashattatok arról, hogy elmennénk valahova? Mert Ez Itt Lehetetlen... Impossible!
Hmm... eddig voltam egy vízesésnél, nagyon szép hely gyönyörű, minden egyéb. Természetesen a családdal voltam. Voltam ezer kisboltban a városban, és körülbelül 2x vagy 3x nagyboltban. Egyetlen egyszer voltam rokonokkal moziban, és egyszer elmehettünk bowlingozni barátokkal. Na azt is elmondom, hogy akkor egyszer miért mehettünk el:
Kedves hugomnak nincs túl sok alkalma találkozni a "pasijával", és mivel ez egy ilyen ritka alkalom volt, természetesen hazudott a szüleinek... hoppá muszlim gyerekek is hazudnak? Naná... Az önérdek itt is győz ha kell! Emberek, valaki mondja meg hol nem létezik az egoizmus? Úgy látszik genetikailag bele van kódolva az emberekbe, hogy csak a saját érdekeiket képviseljék, és csak azért küzdjenek. Na tehát az aprócska hazugság fokozatai:
1. Igen anyu, Anita új barátaival megyünk, hogy megismerhessék jobban egymást.
2. Nem anyu, szinte csak lányok lesznek ott.
3. Igen anyu, csak moziba megyünk és rögtön haza.
4. Bocs anyu, de már megvettük a jegyeket, szóval muszáj mennünk.
Tehát hogy is nézett ez ki? 3 fiú és 3 lány jött el. Ezekből egyikük se volt azok az emberek közt, akikkel én úgy jobban összehaverkodtam. (Ráadásul az egyik srác az úgynevezett pasija, amint már említettem). Nem mentünk moziba, azt se tudtuk milyen filmeket játszanak és természetesen nem voltak előre megvett jegyeink sem. Bowlingoztunk és nem, nem mentünk rögtön haza...
De persze Ez Mirának Fontos Volt...

Na szóval ezeken a programokon kívül az egyetlen kimozdulási lehetőségem a tollas volt Sivával. Vagy esetleg azok a helyek, ahova Mira is ment, de nekem közöm nincs hozzájuk.
Az elején azt mondtam: " oké, rendben, megértem... első hónap, nem várok el semmit, jó ez így is, kibírom meg minden... "
Aztán ez következett: "jó rendben, néha elmegyünk valahova, de azért nem viszik túlzásba, mostmár igazán mutathatnénak valamit a városból, vagy ha pk nem is legalább mások had mutassanak, nah jó majd talán később "
Aztán kezdtem elbizonytalanodni: "hmm, értem én, hogy H1N1 van, értem én, hogy féltenek... rendicsek, tök aranyos... de ha bezárnak a házba attól nekik se nekem se lesz jobb, na mind1 elmegyek Sivával tollasozni..."

-------> ÉS ITT BORULT KI A BILI <--------

Hogy miért? Elárulom, hogy kedves anyuka mit válaszolt:

--> Rendben elmehetsz tollasozni, de csak 1 órára, és ez az utolsó, hogy elemehetsz...

Bazz, mi van, miért?!?!
Hmm... kérdeztem Mirát, miért nem mehetek, erre csak vállat vont és annyit mondott:

--> Maybe H1N1...

Ohh tényleg, na neee, komolyan? Azta mekkora meglepetés... Én még nem láttam H1N1-es vírustól haldokló embert tollasozni egy csarnkban, ahol a tollas nem játékot hanem sportot jelent... De biztos ott ugrál és kiizadja a H1N1-et röhögve, és természetesen 100%-ra pont el fogom kapni. Mintha pont a korombeliek haldokolnának most is nem? Rendben nem azt mondom, hogy nem kell vigyázni, vigyázok így is eléggé, maszk meg mindenféle fertőtlenító kenőcs egyfolytában, de azért kérlek... nagyrészben csak azok betegek, akik vagy amúgy is betegek voltak már, vagy túl kövérek, túl soványak, túl öregek vagy túl fiatalok. Egyelőre talán egyikhez sem tartozok bele, és még óvatos is vagyok. Ha már tollasozni se mehetek ki, akkor mi a redvás nyavalyát csinálhatok itt?

Mi van itthon? Elmondom mi van itthon. Általánosan 14:30-kor már otthon vagyok (itteni idő szerint természetesen). Fele család munkában, öcskös suliban, kiskölykök vagy alszanak, vagy játszanak. Dadus főz, mos takarít, babázik... Mira? Hát igen... kellett neki egy nővér, hogy ne érezze magát egyedül szóval mit csinál?
Először megebédelünk közösen, majd a következő 3 dolog történik naponta más más sorrendben, hogy azért legyen egy kis változatosság:

1. tanul

2. alszik

3. maláj tv-t néz

Én eddig mit csinálok? Ha van internet, néha feljövök msn-re, megnézem az iwiw-em, az e-mailjeim, válaszolok annak a kevés embernek, akinek nagyon köszönöm, hogy ír nekem, és esetleg megírom a blogom. Ha nincs internetem, megtanulom kezelni végre a photoshop-ot és az itt készített fotóimat próbálom javítgatni tetszésem szerint... Sajnos az egyetlen játékot a gépemen már végigvittem, és apu végül nem töltötte le nekem elutazás előtt azokat, amiket kértem, úgyhogy játszani se igazán szoktam. Akkor mit csinálok? Néha tanulgatok, ami azt illeti angolból elég szorgalmas lettem, vagy kifekszem az ágyra, esetleg leülök a légkondi elé, hallgatok egy kis zenét és gondolkodok... De lassan már a gondolkodni valóból is kifogyok, úgyhogy gyakorlom a hogyan tudunk ébren lenni gondolkodás nélkül állapotot....

Ez volt a bili egyik része, de csak most jön a második...

Ha tollasozni nem is, de az utca végén található, a háztól 10 méterre lévő játszótérre, had mehessek már ki legalább a szomszéd gyerekkel (azaz Sivával), akit még ismernek is nagyon jól, legalább egy fél órára. Rendicsek menjél. Hát nagyon boldog voltam már ennyitől. Elmehetek az utca végéig. Wow! Ezazz! Na ebből is csak jó nagy szar lett. Sivával elmentünk sétálni kb. 2 utcányi távra és már csörgött a telefon bang...! Ennyi.... Én voltam a hülye... de ezt majd részletezve később.
Annyira vészes gáz nem volt ebből. De azért megdöntötte a bilit megint...

Következő, amikor már egy úszómedencényi kaksi ömlött ki abból a bizonyos biliből..

Kedves szombati nap... mi jó is történt veled!
Pénteken késő este kaptam egy sms-t az AFS-es nigériai sráctól, hogy a többi Kuantani cserediákkal elmennek bowlingozni a mall-ba (az egyik bevásárlóközpont) és már nagyon hiányolnak a társaságból, szóval 14-kor találkozzunk itt meg ott.
Annyira jól esett, hogy még emlékeznek rám és hívnak magukkal és már annyira de annyira hiányoznak, hogy nagyon... ők picit közelebb állnak hozzám mint itt akárki más, jobban meg is értenek és jobban open minded emberek mint itt akárki más, és érdekesebben is. Ráadásul tényleg nagyon megkedveltem őket, és egy kedves szombati napon mi más vágyam lehetett volna, mintsemhogy velük tartsak egy kicsit végre kikapcsolódni. Persze nem üdülni jöttem ide, de viszont azért is jöttem ide, hogy új kapcsolatokra és barátokra tegyek szert, de otthon ülve ez elég nehéz.
A sírás határán álltam, amikor olvastam az sms-t és sajnos már előre tudtam a választ.
Természetesen rákérdeztem Miránál és elmagyaráztam neki ez mennyire fontos nekem. Eddig semmiről nem nyilatkoztam annyira nagyon konkrétan, mindig alkalmazkodtam ahhoz, ami nekik jobb, és most az egyszer elmagyaráztam, hogy ezt tényleg nagyon szereteném, hát mi járt cserébe?
Mira mosolyogva vállatvont és azt mondta "hát tudod hogy úgysem lehet..."
Bazz legalább megkérdezte volna, hogy a retekbe máááár... wáááh...
Én hiába próbálnám, ha egyszer nem ebszélnek angolul én meg összesen annyit tudok malájul, hogy: enni, inni, zuhanyozni, aludni, forró/csipős, köszönöm és tele vagyok... ( + - egy két kifejezés, szeretlek, hiányzol, hülye vagy és az ehhez hasonló legfontosabb dolgok...)

Na de mi benne a legszebb drága barátaim?? Szerintetek mit csináltunk szombaton?
Anyuka öcsivel elzúztak falura, szóval egész hétvégén nem voltak otthon.
Apuka feljött Kuala Lumpur-ból (KL) bement a szobájába és egész nap nem is láttam.
Mira tv-t nézett egy ideig, majd miután belenézett a matekkönyvébe, 5 perc se kellett ahhoz, hogy elaludjon, egészen késő-késő délutánig, majd felébredt kajált, nézett egy kis tv-t, megkérdezte mit csinálok, smsezett 160-at mindeközben, majd elment aludni.
Én eddig megcsináltam 120 képet a photoshopban (nem most nem túlzok a 120-al, nem hasraütött szám) és rágtam a kefét... nyamm-nyamm... finom volt!

Végül eljött az a pillanat, amikor már az egész világ a kiborult bili ürülékében úszkált és én annak valahol a legmélyebb pontján éreztem magam. Ez a pillanat ma jött el...

Mivel semmit nem tudok itt csinálni, elhatároztam, hogy elmegyek különtanárhoz angolt és malájt tanulni. Találkoztam egy nagyon aranyos, vidám francia nővel, aki itt lakik a közelben már egy jó ideje, és abból él hogy nyelveket és egyéb tantárgyakat tanít az itteni kölyköknek. Nem is vészes az ára, és végre értem valakinek a kiejtését. Gondoltam egyet kettőt, és úgy döntöttem ez jó lesz nekem. Hasznos is, és ami már szinte hihetetlen, hogy én írom le, üdítő is. (Tanulás üdítő... khöm... khöm... nem, nem vagyok beteg, azt hiszem...)
Tényleg örülök, hogy tanulhatok, mert megkönnyíti itt a helyzetem, és mostmár eltelt egy hónap, és szeretném minél előbb úgy érezni, hogy úgy tudok beszélni angolul, ahogy csak akarok. A malájt is el szeretném sajátítani, hogy végre ne Mirának kelljen beszélni a szülőkkel, mert az nagyjából annyiból áll, hogy két válrántással elmondja mit szeretnék, kérdeznek valamit, válrántással közli, hogy nem tudja, a fejéről lerí, hogy fosik az egészre, és ha az anyuka mond valamit, egy válrántással továbbáll... bezzeg ha azt mondanám a pasijával találkoznánk... ajajj lenne itt szervezkedés, hazudozás...
Szóval a tanulás tényleg fontos, de a másik ok az, hogy végre egy kicsit kimozdulhatok itthonról. Már az is örömet szerez, ha kiléphetek a ház kapuján, nem hogy még 4 utcányival odébb eltölthessek heti 3 órát! Tehát a családmentesség és a kimozdulás a másik ok.
Miután előadtam a fantasztikus ötletemet a családnak a nyelvtanulással, beleegyeztek, de előbb találkozni akartak a tanárral... rendben, ez érthető...
Ma meg is történt ez a kellemes kis találkozó, és mit értek meg egyszercsak a malájul folytatott beszélgetésből, na mit? Jajj hát persze, hogy Mirának is kell angol különórára járnia, mintha pont velem egy szinten lenne angolból, és ugyanúgy lehetne nekünk elmagyarázni a dolgokat, menjünk csak egy időpontban közösen, nehogy véletlenül magamra maradjak egy tanárral, akinek igazából személyes különórákért fizetnék.... Amikor ezt meghallottam... Az arcom eltorzult az izmaim görcsbe álltak, a torkomban gombóc volt, és legszívesebben felugrottam volna sikítva őrjöngve, hogy na mostmár aztán le lehet rólam szállni, de erre mit tettem... Bőrt húztam a fogamra, és bosszankodtam magamban... Lenne jobb ötletetek?
Ezt már nem akartam elhinni, hogy egy nyomorult különórára, ami 4 utcányira van innen, heti egyszer, 3 órára NEM MEHETEK EL EGYEDÜL...!!!

A G Y C U N A M I

A kocsiban megkérdeztem Mirát, hogy tényleg akar e különórára járni, vagy csak az anyuka mondta azt, hogy menjen. Kedvtelen fejjel annyit mondott, hogy "háááát, már azelőtt is jártam különórákra, hogy idejöttél volna, csak a vizsgáim miatt most abbahagytam... de ha már te is mész én is megyek..." de kérdezem: "De Mira még nincs is vége a vizsgáidnak, szóval akkor most igazából nem is akarnál jönni csak anyuka mondta ezt?" válasz: "Nem, nem anyu csak annyit mondott, hogy hasznos nekem..." kb ilyen rohadtúl de bazira nincs kedvem ott rohadni fejjel. Egyértelmű, hogy anyuka arra kötelezi Mirát, hogy azért járjon különórára, mert én is arra járok... emberek ez BETEG!!

(Siva ott volt a kocsiban, és látta a tököm kivan tekintetet a fejemen, tehát azóta nem hagy békén és óránként rámír egy sms-t, hogy: Jól vagy? --> aranyos de fárasztó és egy idő után idegesítő)

Összefoglalva:

Eddig nagyon toleráns jókislány voltam, mindent nagyjából úgy csináltam, ahogy mondtak, felvettem a szokásaikat, ami azért nem is olyan könnyű egy európai számára, nem rinyálok ha szar a kaja és hogy minden nap, az általam amúgy is utált, de itt még kifejezetten szar minűségű tejnélküli kávét is kell innom. Eddig egyszer nem rinyáltam amiatt, ha nem engedtek el valahova vagy ha valamit nagyon szerettem volna. Mindig hozzájuk alkalmazkodtam, hisz ez a feladatom. De mivel ez egy úgynevezett kultúrális CSEREprogram, úgy érzem a csere azon alapul, ha egy picit ők is figyelembe veszik az én szokásaimat... egy nagyon nagyon pöpit.
De egy hónap után, azt kell hogy mondjam, hogy nagyjából semmit nem láttam, nem hogy Malájziából de még Kuantanból sem, nem igazán tudok barátkozni, mivel az AFS-esekkel nem tudom tartani a kapcsolatot mert nem engednek el, az iskolai barátaim meg hiába hívnak akárhova is, mindig nemet kell mondanom nekik, így hát ők is bazira kezdenek ráunni a folytonos hiábavaló meghívásokba, tehát mostmár elhívni se szoktak sehova... Ezazzz!
Egy kicsit bizony csalódott vagyok, mert tényleg nagyon aranyos a család, általában nagyon kedvelem őket, sok pozitivat is lehetne mondani róluk azt hiszem, de ez így nem okés nekem...
Nem azért fizettem ki (nem én, hanem a családom) egy rakat pénzt azért, hogy nap mint nap otthon üljek, és nézzem, ahogy a hugom álmában forgolódik, hanem azért mert látni akarom Malájziát, Kuantan-t új embereket, és új barátságokat akarok kötni, amik később még a hasznomra is válhatnak. Rendben, tudom, hogy nem üdülni jöttem ide, és nem is várom el azt, hogy olyan szabad legyek, mint Magyarországon, de ennél azért egy kicsit több szabadság KELL... legalább tollasozni emberek... tollasozni... 2 utcával odébb...

A kedves drágalátos AFS-nek, ha véletlenül ráakadna a blogomra, megüzenném, hogy kössz, hogy megkönnyítitek a diákjaitok életét az olyan aranyszabályokkal mint például:
--> AFS-es diák nem úszhat...! Haha^^
A családomban senki sem tud úszni, én igen, de ha véletlenül ők fürdőznének valahol és épp megfulladni készülnének ígérem nem úszok a segítségükre!
És köszönöm, hálásan köszönöm, hogy még küldtetek egy kedves sms-t is a családnak, hogy a H1N1 miatt, még nagyobb óvatossággal engedjék el akárhova is a gyerekeket és figyeljenek a higéniára.

Örülök, hogy ekkora a törődés, csak az a gond, hogy ebben a családban az összes kis piti szabályt komolyan veszik betűről betűre, ami egyébként ha az ember végigolvassa az össze 19638 törvényt kiderül számára, hogy teljességében logikátlan, ellentmondásos és lehetetlen, hülyeség.

Tehát mivel már későre jár, és holnap iskola, (ami a következő hülyeség, hogy az iskolában több esélyem van elkapni a H1N1-et mint kb akárhol máshol) elmegyek aludni, hogy holnap újra a saját egzotikus börtönömben ébredhessek.

Apu, anyu!
Mivel tudom, hogy ti is olvassátok a blogot, nem véletlenül az a cím, hogy kiakadtam. Tehát ez itt most egy kiakadás volt, nem gondolkodás! Nem mindig ennyire drámai a helyzet, és nem fogom felkötni magam, csak meggágyulok itt a 4, 180°C-os fal közt. Ez annyit jelent, hogy nem kérek nyugodj le sms-t, és gondolt át mit írsz a blogodba mert akárki olvashatja sms-t, mert tudom és nem segít... Hiányoztok, és szeretlek titeket!

Most meg egy fokkal jobb érzéssel, hogy ha máshol nem is, és talán nem is úgy ahogy a gondolataimban fejeztem ki magam (az 18+ karika lenne), de kiadhattam ezt magamból, távozok az álmaim egyik szebb világába remélhetőleg.

Jó éjt! Hiányoztok!

Csáóó

Képek

Sziasztok!

Sajnos megint lemaradtam a napokkal... bocsánat. Majd bepótolom a postokat, de most nincs rá időm, csak gondoltam feldobok pár képet, ha tudok. Ezek a képek főleg az utóbbi pár napban, készültek, de lehet lesz köztük régebbi is...
Amúgy az utóbbi napokban csak annyi történt, hogy volt egy iskolai activity, és egy nemzeti ünnep, ahol majd láthatjátok a képeket, volt Dragon Dance! :)
Részletezve majd máskor...

Csáó!

***

***

***

Hát nem sok kép, de ennyire futott az időmből!
Puszi

Hétvége

Na hali!

Mivel tegnapelőtt sikerült jó későig ébren lennem, tegnap már nem volt erőm írni. 22-kor már ágyba is zuhantam, ehhez képest nem tegnap, hanem ma aludtam el az órán... =D De ezt majd később.

Szombat:

Reggel bementünk a városba családostul, hogy reggelizünk, mivel itt szombatonként nem főznek otthon. Valami leves félét kaptam, ami nem volt épp túl finom, de azért lecsúszott. A rosszabbik dolog az volt, hogy mondták próbáljak ki egy új italt, és természetesen beleegyeztem, de utólag kár volt. Konkrétan nem elég, hogy rizst esznek reggeli ebéd vacsorára, nem elég, hogy van 120 féle rizses kaja, rizses süti, rizses leves, stb... még rizses ital is van. Úgy kell elkézelni, hogy van egy pohár víz, egy nagy adag jéggel, az alján rizsszemekkel, ÉS ezt mind szívószállal iszod. Kegyetlen volt... =D
Kaja után elmentünk bolltba, de csak anyuka és öcsi szálltak ki a kocsiból. Ezam, 2 kis ékszerteknőssel tért vissza egy kis vizes zacsiban. Nagyon édesek voltak, de már előre is sajnáltam őket. Rögtön megkérdeztem, hogy legalább van e otthon akvárium, és azt mondták persze van. Hazajöttünk és öcsi rögtön meg is kereste azt az akváriumot. Egy nagyon kicsi műanyag dobozt képzeljünk el, kék tetővel, amin szellőzőrács és egy kis műanyag ablak van, amin keresztül a kaját lehet adagolni. Nagyon megsajnáltam őket. Eszembe jutott az az idő, amikor én vigyáztam és pucoltam a suli teknőseit. Azok se éltek a legjobb körülmények közt, de ennél még az is jobb volt. Miután beraktam őket abba a dobozba (még mindig jobb mint a zacskó), elmentünk az East Cost Mall-ba, ami Kuantan legnagyobb, legmenőbb és legmodernebb bevásárlóközpontja... Nagyobb, mint a Mammut vagy a West End az biztos. Végre kicsit civilizált környezetben éreztem magam, akár csak otthon. Szólt a zene, normálisan kinéző emberek, normális boltok, rendes kajáldák és végre nem bámultak meg mindannyian... vagyis lényegesen kevesebben. Reménykedtem benne, hogy összefutok valamelyik AFS-essel, de sajnos nem így történt.

- Jut eszembe, nem tudom írtam e már, de facebook-on rámírt Mubarak (Bobby) és megadtam neki a számom, még kb. 2 hete. Erre egyik nap csörög a telefonom múlt héten és valami pasi angolul kérdezi, hogy: "szia, te vagy az anita? mi a helyzet?"... mondom igen én vagyok de te ki vagy, és kiderült persze, hogy ő volt!!! Tökre meglepődtem, de nagyon jól esett valamiért, hogy felhívott. Mondta, hogy majd találkozzunk mert 3 hete nem látott és már hiányol. Természetesen kiderült, hogy a többi AFS-essel találkozgatnak, és eljárnak ide-oda, csak én vagyok rabságban. Nah jó azért ez túlzás, de egy icike - picikét (bocs a csúnya szóért: kibaszottul) irigylem őket. Persze, sajnos neki is azt kellett mondanom, hogy nem tudok elmenni, talán majd később. Sajnos az angolom nem épp tökéletes, úgyhogy a telefonálás még nem megy túl jól, amint kiderült, bár Bobby-t elég könnyű megérteni. -

Szóval az East Cost Mall elég jó helynek bizonyult. Kicsit olcsóbb, mint a magyar plázák, bár lényeges különbség nincsen. Ami viszont nagyon nagyon nagyon jó volt benne, hogy van Dunkin Donuts, amit imádok, és isteni finom, a baj csak az vele, hogy nem segít épp a fogyásban. Viszont, ha velem vásárolnak olcsóbban kapják, mivel csak pasik dolgoznak az üzletben és amíg nekem a donuts-okra csorog a nyálam, nekik rám... (feleslegesen, mivel engem nem tudnak megvenni...) =D
Egy jó kis shoppingolás után (semmit sem vettem, csak tölthetős elemeket a fényképezőgépbe), elvittek egy kis állatkertbe a város szélén. Nem volt valami sok állat, csak egy két krokodil, anakonda, flamingo, strucc és számomra ismeretlen állatfajok. Az érdekesség igazából abban volt, hogy a majmok nem ketrecben voltak, (mért is lennének ott?), hanem szabadon rohangálnak körülötted. Láttam baby majmot is, még szóra is alig volt!! Wááá nagyon édes volt! Viszont azt tudni kell ezekről a majmokról, hogy nem olyanok, mint Charlie a tv-ben... ezek egyáltalán nem valami barátságos teremtmények. Az emberek félnek tőlük, mivel elég agresszívek, és veszélyesek, úgyhogy mi is elkerültük őket, ha közelebb jöttek.
Az állatkert után, lementünk a tengerparta. Eszméletlen gyönyörű kis hely volt. (Sajnos hiába vettem aznap elemet, ha egyszer nem vittem magammal gépet, mivel nem tudtam, hogy ilyen helyekre megyünk... =S ) Egy kisebb öbölszerűség volt, dombokkal és gömbölyded sziklákkal. A homok finom, apró szemcsés, kicsit beljebb új, gyönyörű sétány. Embereket csak elvétve láttam a vízben, ami amúgy gyönyörű átlátszó-kék színben tündökölt. Állítólag azért nem fürdött akkor senki, mert túl meleg volt... Szerintetek ez logikus? Rengeteg ember a parton, 120°C és senki nem megy be a vízbe mert túl meleg van?? Ők azt mondták ezért, és hogy reggel, vagy este láthatok, fürdőző embereket. Elég sok időt töltöttünk a parton, mivel voltak ezek a szines homokból, üvegcsébe szórt képek, és az üveg belsejébe bele lehetett iratni valamilyen szöveget, és mivel nemsokára itt van az apuka szülinapja, csináltattak neki egy happy birthday-es palackot, ami nem rövid idő, sőt Mira "pasijának" holnap van születésnapja, úgyhogy neki is csináltattak egyet, sőőőt, az öcsikénk Ezam is akart magának egyet, úgyhogy csináltatott ő is, amibe csak a nevét iratta bele. Persze mondanom sem kell, hogy 7 éves kisfiúhoz illően, estére úgy összerázta, szét baszogatta azt a szerencsétlen üveget, hogy a gyönyörű delfin formájából fekete homokbucka lett a kék homokbuckán... sírás - rívás stb...
Amíg ezek készültek, Mirával batikoltunk egy kicsit. Azt állítja a Maláj kultúrában a batikolás egy ilyen régi dolog, és hogy ráadásul ez egy tipikusan maláj dolog... nem akartam mondani, hogy batikolni mindenhol szoktak, még magyarországon is. Itt ez anyibból állt, hogy vettünk két kifeszített vászondarabkát, amire előre meg volt rajzolva egy kép, a mi esetünkben virágok, és lelültünk egy asztalhoz, ahol a festékek voltak. Mira ügyesen magára borította a sárga festéket, úgyhogy a farmerja elég rosszul járt. Miután ezzel is végeztünk, és a homoküvegcsék is készen lettek, végre hazajöttünk. Valószínűleg az este semmi érdekeset sem csináltam, mivel nem emlékszem semmire...

Vasárnap:

A vasárnap már nem volt ennyire mozgalmas. Dél körül, egyszer csak szóltak, hogy indulunk, úgyhogy időm sem volt összekapni magam, már a kocsiban ültem. Kiderült, hogy itt valamilyen szokás, hogy valamilyen időközönként visszamennek az emberek az általános sulijukba, ahol mindenféle rendezvény van. Kosármeccs és egyéb sportok, de a fő része az a bazár. Bárki beállhat eladni dolgokat, az emberek pedig kapnak valahány Ringit-es (RM) kis csekkfüzetet, és azt elkölthetik ott. Mi is gyorsan elköltöttük a csekkek tartalmát, majd benyomtunk egy fagyit és hazajöttünk. A nap nagy részét otthon töltöttem, főleg tv nézéssel.
Közben az öcsikénk elkezdett sírni és sírni és nyavalyogni és sírni... hogy miért? Kiderült, hogy látott valahol egy Transformerses maszkot, és azt akarja megvetetni az anyukájával. Egy óra sírás után, anyuka nem hogy beszólna a gyereknek, hogy hagyja már abba a nyüszögést vagy elég legyen már, neeem, fogja magát, és kitalálja (már este), hogy na akkor most menjünk be, vagyük meg neki azt a maszkot. Csak ezért manjünk be a központba késő este! Gratulálok... nem enged el valahova majd én is sírok 2 óráig, hátha mégis elenged... na mindegy.
Szóval bementünk megint az East Cost Mall-ba, anyuka, öcsi, Mira, bátyus meg én. Persze ha már ott voltunk, akkor vásároltunk is ezt azt, de én megint nem vettem semmit. Végülis számomra is hasznos volt, hogy elmentünk, mert megint ehettem dunkin donuts-okat! Nyamm- nyamm!! Majd elmentünk kajálni a városba chicken chops-ot! Az is nagyon finom, úgyhogy elgalább volt egy estém, hogy tényleg olyat ettem, ami ízlik is.
Majd hazajöttünk és először webcameráztam anyuékkal és Roxiékkal (szomszédság). Kellemes volt újra látni őket, bár (bocsii tőletek) nem váltott ki belőlem különösebb érzelmeket. Persze örültem mosolyogtam, és hiányoztok is nagyon nagyon, de valahogy olyan valótlannak és messzinek tűnt az egész. Mintha egy másik világ lenne, és részben az is. Végül, megírtam a tegnap előtti post-ot, ami nagyjából hajnali 2-ig tartott, és aludtam...

Hétfő:

Újra suli... pfff... egy porcikám sem kívánta. Ráadásul ilyen szempontból a hétfő a legrosszabb, mert el kell énekelni azokat a dalokat, amikről amúgy is fingom sincs... Ez egy szintén unalmas nap volt, ahogy általában a hétköznapok. Suliban angoloztam, tanulgattam, beszélgettem. Majd jöttem haza, kivételesen egyedül mivel Sivának is és Mirának is extra órái voltak. Kiraktak az utca végénél, és onnan egyedül sétálhattam a házig ami nagyjából 50 méter sem... emberek felfogtátok mit írtam le?!?! EGYEDÜL... <3 nagyon jó érzés volt! =)=)
Nem is siettem el nagyon a dolgot, szerintem még sose tettem meg ilyen lassan 50 méternyi távot. Hazaérve természetesen kajálnom kellett, majd megnéztem a Hancock című filmet, amit Siva adott nekem kölcsön, mivel tudja, hogy szeretem Will Smith-t... Siva egy picit el van szállva velem kapcsolatban, ami nem olyan jó, de szerencsére érti, hogy nekem ő csak barát. Azért örülök, hogy tudok vele beszélgetni, mert így legalább ha unatkozok, akkor napi 50 sms-t váltok vele... tudom soknak tűnik de itt egyáltalán nem az, hiszen nagyjából 4 forint egy sms...
Amúgy már másolt nekem zenéket, videoclippeket, és most már filmeket is. Aranyos tőle, hogy nem akarja, hogy unatkozzak. Viszont ami már enyhe túlzás volt tőle, hogy elmondtam neki, van ez a két teknős, és akarok venni nekik rendes akváriumot, kisebb hozzávalókkal. Hogyha a család nem is, legalább én nem akarom, hogy két nap után mehaljanak... és persze Siva mit csinált? Egyszer csak arra ébredek (délutáni alvás jó dolog), hogy Mira szól, Siva itt áll a ház előtt. Tök kómás fejjel levánszorgok a kapuhoz, erre Siva átad nekem egy zacskót, akváriummal kövekkel, növényekkel... Hirtelen nem tudtam, hogy most leoltsam, vagy megköszönjem, úgyhogy csak mosolyogva annyit mondtam, hogy te őrült vagy, de azért köszi... persze később rendesen is megköszöntem. De rendesen megnehezítette a dolgomat is, mivel hazudnom kellett az anyukának, hogy honnan vannak ezek a cuccok, mivel ugye muszlim család meg amúgy is nem nézik jó szemmel ált. a szülők ezt a megajándékozlak ingyen ezzel azzal. Persze ragaszkodtam hozzá, hogy mindent kifizessek, így ezt ma meg is tettem.

-Elfelejtettem mondani, hogy mivel reggel esett az eső, szerencsére elmaradt a reggeli sulis szertartás, ami számomra egy csodás hír volt! -

Ezek után visszajöttem a házba, és aludtam tovább, majd ettem zuhanyoztam és aludtam tovább. A vicc az, hogy kb. ittlétem óta most feküdtem le a legkorábban, és másnap, azaz ma voltam a legfáradtabb... szóval mi is történt ma?

MA:

Reggel elaludtunk Mirával, úgyhogy elég gyors kelésünk volt. Suliban megtartották a hétfői nagygyűlést ma, mivel ugye tegnap elmosta az eső. Eszméletlen fáradt, és elég rosszkedvű voltam ma, úgyhogy sikerült elaludnom órán. Képtelen voltam nyitvatartani a szemem. Most aludtam a legtöbbet amióta itt vagyok és mégis... Aki ismer, az nagyon jól tudja, hogy utálom a kávét, de most olyan álmos voltam, hogy megittam egy egész pohárral. Valószínűleg ez még a kávék közül is az undorítóbb fajta volt, és én még utálom is a kávé ízét, úgyhogy nehezen csúszott le eléggé, de jót tett. Utána még a bahasa malay azaz a maláj órán se aludtam el, pedig az a legeslegunalmasabb a világon. Suli után hazajöttünk, ettünk, majd egy bácsikánkkal elmentünk bankba, ahol mira ki tudta venni a pénzét. Ezek után elmentünk az anyuka étterméhez, amit nem nagyon szeretek. 1. nagyon unalmas 2. mindig jönnek új emberek, akiknek be kell mutatkozni, köszönni, beszélgetni, kérdezősködni... aztán kibeszélnek, és röhögcsélnek, és elkezdenek hozzám malájul mosolyogva hadoválni, aztán mire vállatvonok kínos mosollyal, hogy bocs nem értem, ezt nem nehéz felfogni, elkezdenek nevetni, én meg legszívesebben egy jól irányított ütéssel kitörném az összes fogát... =) Amúgy nyugodt és kedves lány vagyok... =DD
Na ez ma többszörösen is lejátszódott, és mivel amúgy se volt valami jó hangulatom, tényleg nagyon érett, hogy leüssek valakit. Végül inkább csak elvonultam a bátyus kis mobilboltjába, ahol újra és újra felfedezhettem a mobilok fajtáit. Igen apu, ekkor írtam neked sms-t arról a fényképezőgép-mobil-mp3 lejászó kombínációról, és nem ááá nem unatkoztam...
Majd pár órácska után, végre hazajöttünk, és lezuhanyozhattam. Persze, ma is mondok nektek egy gusztusos történetet több okból is:

1. sajnálhattok
2. kinevethettek
3. undorothattok

Tehát ott tartunk, hogy le szeretnék zuhanyozni, fogom a kedvenc kis törülközőmet, az Anita felirattal, a ruháimat, és lemegyek a "fürdőszobához". Ott áll a közelben Mira, a kis unokaöcsénk Haikkával és a dadussal. Egy picit elbeszélgetek velük, mire Mira egyszer csak felkiállt, hogy : Pfffúúújj... Belenéz Haikka pelusába éééés... igen, sajnos én is láttam mi volt benne. Gyorsan pelust kell cserélni és kimosni a babapopsit. Ennyit a zuhanyzásomról. Most gondoljatok bele, hogy pont azután mentek be zuhanyozni egy olyan helyiségbe, ahol a zuhanyzó az a szoba padlója, a wc pedig egy kisebb emelvényes egy lyuk a csempében, miután kimostak egy szaros babapopsit, és bár úgymond leöblítik sima vízzel a környéket, körülötted azért bárhol ott pisloghat egy darabka babakaksi... Ja, és természetesen csak mezítláb közlekedhetsz ott is. Nyamm - nyamm... remélem ti pont most készültök enni.
Aztán zuhany után, Siva kihívott játszani a kutyájával. Jajj, az a kutya eszméletlen édes, amőgy kislány és Julie a neve. Kivételesen elengedtek de csak fél órára pedig, csak sétálni voltam a környéken, ismerős emberrel, és még késő sem volt, de per pillanat annak is örültem, hogy elmehettem... Mondjuk részben megértem, hogy nem tetszett nekik az ötlet, mivel kutyáról volt szó, és ők nem érhetnek kutyához...
Tehát sétáltam fél órát Sivával és Julieval... elbeszélgettünk, eljátszottunk, majd hazajöttem. Azóta semmit sem csináltam nagyjából.
Mostmár szerintem 1,5 órája írom a blogot, közben sms-ezek Sivával, Mira itt alszik mellettem, a dadus hagymát vág, aminek feljön a szaga az emeletre és csípi a szemem, így sírnom kell...

Nah! Végre sikerült utolérnem a napokat a blogban, úgyhogy remélhetőleg, ha sűrűbben tudok írni, nem foglak titeket elrettenteni a km-es novelláimmal.

A következő postig is csáóóó! =)

Képek, hosszú hétvége

Sziasztok!

Megpróbálok képeket feltölteni!

A képen: Mira és anyuka

A képen: A vízesés, ahol voltunk a hétvégén

A képen: Mira és egy ocsmányság, azaz én... Képcím: H1N1!

Biztos találnék jobb képeket is de most nincs erőm és időm válogatni... sorry...

Tehát mivel nagyon nagyon késő van és holnap suliba kell mennem megint csak nem fogok sokat írni, ráadásul mostmár tényleg csak nagy összevisszaságban tudok írni, csak arról ami épp eszembe jut, mert már nem emlékszem a dolgokra.
Hmm...
Az előzőekben ott tartottam, hogy szerdán nem mentem suliba a kedvenc kis vírusom miatt, ezért elmentünk az anyuka éttermébe, ahol megkajáltam. Nos, ez egy eszméletlen unalmas nap volt. Egészen estig ott rohadtunk Mirával a környéken. Sok időm volt gondolkodni ezen-azon. Ahogy ott ültünk és néztem a félreeső kis utcát (ahol amúgy Maksu, a nénikém lakik) és figyeltem a patkányokat rájöttem, hogy egyáltalán nem zavaróak. Ott kajáltak együtt a galambokkal, és egyáltalán nem undorottam tőlük és nem is féltem. Sőt, egy idő után aranyosnak találtam őket, gőleh amikor megejelentek a picik is. Belegondoltam, hogy mért is olyan rossz az a patkány? Azért mert annak nyilvánítjuk ki, mert így szoktuk meg? Vagy mert csatornában él és bacikat terjeszt? Na és a sertés? Abban mennyi baci van már és a szarban turkál mégse sikítozunk ha látunk egyet. Ok, nem járkálnak köztünk szabadon de akkor is... Egyáltalán nem olyan durva dolog patkányokkal találkozni... Számomra teljesen olyan, mintha mókusokat látnék otthon. Cuki kis állatkák. Ha a mókusokról terjedt volna el, hogy félni és undorodni kell tőlük, akkor azokat utálná mindenki... Ennyit erről.
Kicsit később miután Mirával már agyon akartuk lőni egymást unalmunkban, anyuka kitalálta, hogy elvisz fodrászhoz, mivel hosszú a frufrum... tényleg az volt, de inkább vágtam volna le magamnak. Kegyetlen amit az a fodrásznő művelt a hajammal! Megmutattuk neki, hogy csak épp hogy a szemem főlé vágja le a hajam, erre mit csinált, na mit??? Levágta a homlokom közepéig! Nem akartam elhinni amikor a tükörbe néztem, hogy lehet valaki ennyire hülye és vak?? Azt hittem megfolytom! Szóval visszatérve az étterembe mindenki a hajammal szivatott... -.-'
Ezek után megint egy pár óra nyálcsorgatás következett az asztalnál bamba tekintettel, amikor hirtelen mindenki a kis utcácskába rohant majd megállt egy körben. Mivel éppen úgysem volt jobb dolgom felálltam megnézni mi történik, amikor látom, hogy egy rendőr fegyvert fog egy pasi fejéhez... Hoppá! A következő jelenet csak egy szimpla letartóztatás volt, semmi különleges. később Mira elmondta, hogy mi is történt. A pasas akit elvitt a rendőrség egy tolvaj volt. Épp el akarta csórni valakinek a pénzét és a szerencsétlent pont észrevette az arra járőröző rendőr. Szívás... A rendőrautó pont felénk vitte el a tolvajt, és ahogy lassan elgurult előttem pont a szemébe néztem... nem volt valami boldog tekintet. A srác az ülésre hajtotta a fejét és legyőzött, földbetiport fejjel nézett rám. Szar ügy lehet eléggé, de mért lopott? Hát ez van...
Maksu pont ekkor akart hazamenni, de mivel az egész az ő utcájában majdhogynem a lakása előtt történt, inkább úgy döntött még velünk marad egy kicsit.
Amúgy Maksu nagyon aranyos csaj. Nagyjából huszonöt és harminc közé tenném. Állandóan viccelődik és mosolyog, nagyon bolondos, és kicsit fiatalosabb is a felfogása mint anyukának. Mirával is nagyon jól elhülyülnek. Tipikusan az a családtag, akihez akkor fordul az ember, amikor az anyuka előtt titokban akar vmit tartani, mivel az anyuka nem engedné meg. Szóval őt bírom.
Nagyjából ennyiből állt a szerdai napom.
A csütörtök, hogy is mondjam... kegyetlen volt. Amikor az ember azt hinné, hogy nem lehet unalmasabb napja, akkor a kiderül, hogy mégis. Mivel a szerdai éttermes nap gyötrelmes volt, úgy döntöttunk Mirával, hogy csütörtökön otthon maradunk. Így is lett. Egész nap otthon ültünk, aludtunk, kajáltunk, tv-t néztünk és egy cuki kis számítógépes játékkal játszottunk... bahh... very boring emberek! Szenvedős volt, főleg, hogy néha rám jön az az érzés, hogy Mira egy nővért akart azzal, hogy befogadott engem, hogy ne érezze magát egyedül, és ne unatkozzon, és néha úgy érzem ennek eleget kell tennem, de nem olyan könnyű, mivel semmit sem tudunk csinálni... Szóval néha csak leülök mellé, hogy ott legyek, de semmit em csinálunk, mert mit is lehetne? Ja persze kimaradt az, hogy természetesen nem voltunk még suliban, ahogy pénteken sem.
Pénteken Mira korán kelt, és felébresztett engem is, hogy van e kedvem bemenni megint anyuka étterméhez, de most nem volt, úgyhogy aludtam tovább jó sokáig. Egy ideig itt volt az öcsém is, Ezam, aki megkért, hogy játszak azzal a pc-s játékkal, hogy ő nézhesse. Izgalom a tetőfokon. Végül ő elment suliba. Ezam délutáni suliba jár, úgyhogy mindig 11-12 körül hagyja el a házat. Így már csak a dadus, a legkisebb hugom, a kisbaba Rina és én maradtunk. Egy ideig elvoltam zenehallgatással és msn-ezéssel majd Siva rámírt sms-t. Amúgy minden nap rengeteget sms-ezünk. pedig nagyjából 3 háznyira lakunk egymástól. De persze találkozni nem tudunk, mert Mirának nincs kedve egyedül meg ne menjek már el, mert ugye mért nem vele foglalkozok? De most nem volt otthon Mira, én meg már ezer éve nem mozogtam, úgyhogy elhívtam Sivát tollasozni, mivel itt más sportlehetőség nincs. Siva természetesen nagyon örült a meghívásnak. Persze nyugodjatok meg nem vagyok ennyire rossz kislány, megkérdeztem Mirát sms-ben, hogy elmehetek e egy órára, csak tollasozni és megengedte. Tehát gyorsan összekaptam magam, és elindultam. Mivel péntek kora délután volt, senki se volt a pályán. Az egész csarnokban csak mi ketten játszottunk, ami az elején kicsit furcsa, majd tök jó volt. Elhülyültünk, kicsit tanítgatott is, aztán végül vagy 1,5 órát ott voltunk... Ennyi lustaság után, ez a 1,5 órás mozgás eléggé lefárasztott, de nagyon nagyon jól esett. Eszméletlen meleg is volt odabent, de legalább leadhattam egy kicsit az itt felszedett husikából. Többször kéne ilyet megejteni. Nem csak lefáraszott ez a 1,5 óra, de amint másnap kiderült ki is készített. Amikor ki akartam kelni az ágyból, azt hittem teleszúrták a testemet tőrökkel és telepakoltak sziklákkal... Auty...! Fájtam! Nem picit... A péntek amúgy ennyivel le is zárurlt...

Apuka ezen a hétvégén nem jött fel, mert sok munkája volt.
Szombaton sokfele jártunk, de ezt majd legközelebb mivel itt hajnali 2,30 van. és 5:30kor kelek... Lehet elalszok majd suliban? Ki tudja... így jártam... :)

Majd jelentkezem! (valamikor)
Pussz

Pótlás

Hali everybody!

Bocsi, hogy nem írok mostanság olyan gyakorisággal, de igazából nem is történtik semmi izgalmas. De azért most bepótolom a lemaradásom, viszont szokjatok hozzá, hogy heti 1-2 beírásnál nem lesz több... :S Legalábbis nem valószínű.

Valahol ott tartottam, hogy beültünk megnézni a hp6-ot. (Ha véletlenül 2x leírok valamit vagy más időrendi sorrendbe az azért van mert összekavarodnak bennem a napok... ma se tom milyen nap van... :S )

A mozi nagyjából olyan mint nálunk, csak konkrétan -10 °C van bennt. Azt hittem szarrá fagyok a film alatt. Nem volt nálam se pulcsi, se hosszú gatya még egy zokni sem, sőt az overálom sem... Mondhatni csípett a hideg. Már azon voltam, hogy kimegyek film alatt mert nem bírom tovább. Ezek mellett a film nagyon unalmas volt. Angolul volt, tehát nagyjából értettem de nagyon gagyi lett ez a rész. Nekem nem tetszett. Bocsiii (taki féle)
Mozizás után hazagurultunk és rögtön ágyba dobtam magam. Nagyon fáradt voltam. Másnpa a suliban semmi érdekes nem történt. Beültem az órákra olvasgattam a Piedra folyó partján ültem és sírtam című könyvet, amit egy bizonyos embernek különösen, de másoknak is ajánlom. Bioszon kísérleteztünk és tőlem 30 cm-re felrobbant egy égő, de nem lett semmi bajom szerencsére. Amúgy közben megjelent a H1N1-es vírus is a környéken, ami miatt sokan elkezdtek maszkot viselni. Aztán, mint minden nap, hazajöttünk suli után, és vagy aludtunk, vagy elmentünk boltba kaját venni családostul, nagyjából ez a két lehetőség van. Következő nap ugyanúgy iskola, unatkozás, értetlenkedés, majd hazajövetel, és közben megérkezett apuka is Kuala Lumpurból. Őszintén szólva nem igazán emlékszem erre a napra, aminek két oka lehet:
1. nem történt semmi, csak itthon ültünk, és játszottam egy csirkelövős játékot a gépükön
2. egyszerűen hülye vagyok…
Mindkét lehetőség szóba jöhet, bocsi. :S
Annyit tudok, hogy közben megjelent a H1N1 a suliban is, de még csak 1 embernél.
Viszont a szombatra már emlékszem! Először bementünk Mirával és anyukával a családi „étteremhez”, ott elidőztünk egy pár unalmas órát, néha elmentünk a közeli boltokba, mert a főnöknek kellett valami hozzávaló a kajához, majd elmentünk a Megamall nevű bevásárló központba. Úgy volt, hogy nem mehetünk el, mivel 4 embert is találtak ott, aki vírusos volt, de végül sikerült elmennünk, de csak nagyon rövid időre. Először az volt megbeszélve, hogy mozizunk és bowlingozunk, de nem jött össze, mivel anyuka közben felhívott minket, hogy menjünk vissza. Na akkor belül már kicsit kiborult a bili… =S Úgyhogy emiatt csak bowlingoztunk, ahol nem értem el szárnyaló pontokat, de azért nem voltam sokkal bénább a többieknél, sőt volt egy srác, Iqui, (aki egyébként Mira „pasija”) aki még nálam is sokkal bénább volt. Iqui amúgy az osztálytársam és még páran eljöttek az osztályomból: Awi, Faiz (fiúk), Nurafi (vagy vmi hasonló, amúgy fingom sincs… és lány), és még egy lány, aki nem az osztálytársam, Sheera. Szóval így heten bowlingoztunk, majd a fiúk miatt bementünk kicsit egy játékterembe, aztán Mirával hazaindultunk. Nem volt túl jó kedvem, de előfordul az ilyen. Mondjuk megértem az aggodalmat, de túlzásba se kell vinni. Ezek után megint csak unatkoztunk otthon.
Vasárnapra viszont egész jó programunk volt. Egy közeli vízeséshez mentünk fürdőzni. Gyönyörű hely volt, a dzsungelben. Az egész család ott volt. Igaz itt a fürdést úgy kell elképzelni, hogy ruhában fürdesz. Senkin se látsz még csak fürdőruhához hasonló dolgot sem! Túl sexy… :D Csináltam rengeteg fotót, de nem tudom sajnos feltölteni őket.
Hétfőn megint iskola. Nagyon nem volt kedvem hozzá. Minden hétfő reggel, hosszabb gyűlés van a suliban. 3 dalt kell elénekelni. A himnuszt, a tartomány azaz Pahang dalát és az iskola dalt. Természetesen egyiket se tudtam és nem is értettem, nem mintha annyira vágytam volna rá.
- Nem tudom mondtam e már, de kiderült, hogy nem elég, hogy össze kell tűzni a hajunkat és fel kell tűzni a frufrut, nem használhatsz hajpántot sem. Csatot igen, de hajpántot nem, hogy miért? Ők sem tudják. -
Az egész nap úgyis csak a H1N1-ről szólt, mint ahogy most minden. Megismertem végre az angol tanárnőt, aki tényleg nagyon aranyos. Mosolygós laza nő, és nagyon kedves, és látszik, hogy szeret tanítani. Néha odajön külön hozzám magyarázni is. Kedvelem. Közben kiderült, hogy több diák is beteg lett, úgyhogy másnapra mindenkinek kötelezően maszkot kell viselnie. Ha a bámulásról kérdeztek, sajnos még mindig sokan be-beszólnak és megnéznek, ismeretlenül rám köszönnek, de már sokkal kisebb mértékben, aminek nagyon örülök. Hétfőn hazajöttünk és feljöttem msn-re. Beszélgettem egy két emberrel, de sajnos elég kevesen voltatok fent, de így is nagyon örültem, hogy elmondhattam néhány bűnöm-bajom a saját nyelvemen. Mondjuk ez is vicces… Magyarul gondolkodok, magyarul írok, de ha meg kell szólalni, már angolul jönnek alapból a dolgok. Amióta itt vagyok egyszer beszélgettem valakivel magyarul, amikor felhívtak és akkor, amikor megkérnek rá kíváncsiságból, hogy mondjam el ez és az mi magyarul, hogy hangzik… Furcsa érzés ám ez is. Kedden reggel felszólították a gyerekeket, hogy aki lázas vagy lázas volt a napokban az álljon ki a sorból és jöjjön előre. Meglepődtem, mivel nagyjából 60-70 ember állt ki. Mi a ööö…… jönnek a beteg, lázas emberek, ilyenkor iskolába?!?! Szóval ezt nehezemre esett felfogni egy icike-picikét. (Kiderült Mira is ilyen -.-’’) Ezeket az embereket agyonvizsgálták, majd hazaküldték őket, és nem is engedik őket vissza iskolába jövő hétig. Amúgy sem jelennek meg valami sokan mostanában az iskolában. Mivel az osztályomból senki se ment szerdán (azaz ma) iskolába, ezért én se mentem. Sőt holnap se fogok menni és szerintem azután sem. Amúgy kedden délután megint csak msn előtt ültem, majd harry potter 3-at nézettek velem, mozifelvételből. Elég borzalmas volt, és bár megígértem valakinek, hogy visszamegyek msn-re sajnos elnyomott az álom. Nagyon- nagyon-nagyon-nagyon-nagyon sajnálom! =(Ráadásul tegnap úgy volt, hogy elvesztettem a szekrény kulcsát, és nagyon megijedtem mi lesz, ha anyuka megtudja, de szerencsére Mirával profi betörők lennénk és kinyitottuk a szekrényajtót, majd egy fél órára rá a Dadus bejött a szobába, és odaadta nekünk a kulcsot… -.-’’ Tipikus, hehe^^

Na most következik az amit mondtam, az összevisszaság, mivel eszembe jutott még valami.
A bowlingozás után Sheera velünk maradt, és nálunk volt a hétvégén. Kicsit kényelmetlen volt 3-an aludni a francia ágyon, főleg hogy Sheera nem kis darab. Kicsit olyan félős lánynak tűnt, de amúgy kedves volt. Vasárnap miután hazajöttünk a vízeséstől, hazavittük őt. A suli felé kellett menni a dzsungelen keresztül. Volt egy tök szép kínai emlékmű/templomféleség is ahová visszafele benéztünk. Sheera amúgy egy maláj hááát, faluban vagyis ők azt mondják rá, hogy lakótelepen lakik. Számomra úgy nézett ki, mint tarzan faháza. Földút volt, mini széteső faházikókkal, kint száradó ruhákkal, félmeztelen ősemberekkel… Közben szabadon sétálgattak tehenek, játszadoztak egymással a kecskék, és rohangáltak a tyúkok és a kakasok, minden felügyelet nélkül. Visszafele a sulink előtt pár kanyarral, a dzsungelben, majdnem elütöttünk pár majmot!!! Egy egész majomcsalád ült a betonon, picik nagyok! 1 percbe telt mire elmentek, de nagyon- nagyon édesek voltak! =) Pont akkor nem volt nálam camera! Azt hittem egy átlagos közeli házba visszük el a csajt, nem pedig a dzsungel közepére, egy kínai emlékmű mellett, majmokkal és egyéb állatokkal. Az úton nem csak majmok voltak, hanem valami krokodil, aligátor, vagy ehhez hasonló állat teteme is… volt egy méter, csak pont a feje le volt szakadva, úgyhogy nehéz volt megállapítani.

Ja és egyik nap, amikor az anya étterménél voltunk és elmentünk vásárolni neki Mirával, szegényre rászállt egy 10 cm-s, csápos, barna csótány! Fúúúúj, emberek!! Undorító! Ő is megijedt eléggé, nevetve, sikítva ugrált, hogy leessen róla de azért sem akart, úgyhogy vettem a bátorságot és jótestvér módra megpróbáltam lepöckölni róla... Wááá soha senkinek nem kívánom! Hehe^^

Na akkor most visszatérek a mához, mivel tegnap semmi sem történt.Tehát ma végül nem mentem iskolába. Mira keltett, hogy menjünk be anyukája étterméhez, úgyhogy egy gyors zuhany után el is mentünk. Ott reggeli-ebédeltem.

És majd folytatom de most mennem kell mivel hány óra is van? Ja igen hajnali 1:56... Miért vagyok ébren? Fogalmam sincs... =S

Nah majd folyt. köv. emberek, sajnálom!
Puszi
Jó éjt!