Cenzúrázatlan változat!
Igen, totál kivagyok! Nagyon nagyon nagyon magamon kívül vagyok. Hogy miért? Mert úgy érzem magam mint egy börtönben. Hogy mi is történt? Hmm... kifejtem:
Mint eddig is olvashattátok, nem igazán open minded a családom itten... Nem jártam valami sok helyen, és nem is tudom mikor olvashattatok tőlem olyat, hogy esetleg barátokkal mentem el valahova. Vannak e barátaim? Persze akad egy néhány. Hogy miért nem olvashattatok arról, hogy elmennénk valahova? Mert Ez Itt Lehetetlen... Impossible!
Hmm... eddig voltam egy vízesésnél, nagyon szép hely gyönyörű, minden egyéb. Természetesen a családdal voltam. Voltam ezer kisboltban a városban, és körülbelül 2x vagy 3x nagyboltban. Egyetlen egyszer voltam rokonokkal moziban, és egyszer elmehettünk bowlingozni barátokkal. Na azt is elmondom, hogy akkor egyszer miért mehettünk el:
Kedves hugomnak nincs túl sok alkalma találkozni a "pasijával", és mivel ez egy ilyen ritka alkalom volt, természetesen hazudott a szüleinek... hoppá muszlim gyerekek is hazudnak? Naná... Az önérdek itt is győz ha kell! Emberek, valaki mondja meg hol nem létezik az egoizmus? Úgy látszik genetikailag bele van kódolva az emberekbe, hogy csak a saját érdekeiket képviseljék, és csak azért küzdjenek. Na tehát az aprócska hazugság fokozatai:
1. Igen anyu, Anita új barátaival megyünk, hogy megismerhessék jobban egymást.
2. Nem anyu, szinte csak lányok lesznek ott.
3. Igen anyu, csak moziba megyünk és rögtön haza.
4. Bocs anyu, de már megvettük a jegyeket, szóval muszáj mennünk.
Tehát hogy is nézett ez ki? 3 fiú és 3 lány jött el. Ezekből egyikük se volt azok az emberek közt, akikkel én úgy jobban összehaverkodtam. (Ráadásul az egyik srác az úgynevezett pasija, amint már említettem). Nem mentünk moziba, azt se tudtuk milyen filmeket játszanak és természetesen nem voltak előre megvett jegyeink sem. Bowlingoztunk és nem, nem mentünk rögtön haza...
De persze Ez Mirának Fontos Volt...
Na szóval ezeken a programokon kívül az egyetlen kimozdulási lehetőségem a tollas volt Sivával. Vagy esetleg azok a helyek, ahova Mira is ment, de nekem közöm nincs hozzájuk.
Az elején azt mondtam: " oké, rendben, megértem... első hónap, nem várok el semmit, jó ez így is, kibírom meg minden... "
Aztán ez következett: "jó rendben, néha elmegyünk valahova, de azért nem viszik túlzásba, mostmár igazán mutathatnénak valamit a városból, vagy ha pk nem is legalább mások had mutassanak, nah jó majd talán később "
Aztán kezdtem elbizonytalanodni: "hmm, értem én, hogy H1N1 van, értem én, hogy féltenek... rendicsek, tök aranyos... de ha bezárnak a házba attól nekik se nekem se lesz jobb, na mind1 elmegyek Sivával tollasozni..."
-------> ÉS ITT BORULT KI A BILI <--------
Hogy miért? Elárulom, hogy kedves anyuka mit válaszolt:
--> Rendben elmehetsz tollasozni, de csak 1 órára, és ez az utolsó, hogy elemehetsz...
Bazz, mi van, miért?!?!
Hmm... kérdeztem Mirát, miért nem mehetek, erre csak vállat vont és annyit mondott:
--> Maybe H1N1...
Ohh tényleg, na neee, komolyan? Azta mekkora meglepetés... Én még nem láttam H1N1-es vírustól haldokló embert tollasozni egy csarnkban, ahol a tollas nem játékot hanem sportot jelent... De biztos ott ugrál és kiizadja a H1N1-et röhögve, és természetesen 100%-ra pont el fogom kapni. Mintha pont a korombeliek haldokolnának most is nem? Rendben nem azt mondom, hogy nem kell vigyázni, vigyázok így is eléggé, maszk meg mindenféle fertőtlenító kenőcs egyfolytában, de azért kérlek... nagyrészben csak azok betegek, akik vagy amúgy is betegek voltak már, vagy túl kövérek, túl soványak, túl öregek vagy túl fiatalok. Egyelőre talán egyikhez sem tartozok bele, és még óvatos is vagyok. Ha már tollasozni se mehetek ki, akkor mi a redvás nyavalyát csinálhatok itt?
Bazz, mi van, miért?!?!
Hmm... kérdeztem Mirát, miért nem mehetek, erre csak vállat vont és annyit mondott:
--> Maybe H1N1...
Ohh tényleg, na neee, komolyan? Azta mekkora meglepetés... Én még nem láttam H1N1-es vírustól haldokló embert tollasozni egy csarnkban, ahol a tollas nem játékot hanem sportot jelent... De biztos ott ugrál és kiizadja a H1N1-et röhögve, és természetesen 100%-ra pont el fogom kapni. Mintha pont a korombeliek haldokolnának most is nem? Rendben nem azt mondom, hogy nem kell vigyázni, vigyázok így is eléggé, maszk meg mindenféle fertőtlenító kenőcs egyfolytában, de azért kérlek... nagyrészben csak azok betegek, akik vagy amúgy is betegek voltak már, vagy túl kövérek, túl soványak, túl öregek vagy túl fiatalok. Egyelőre talán egyikhez sem tartozok bele, és még óvatos is vagyok. Ha már tollasozni se mehetek ki, akkor mi a redvás nyavalyát csinálhatok itt?
Mi van itthon? Elmondom mi van itthon. Általánosan 14:30-kor már otthon vagyok (itteni idő szerint természetesen). Fele család munkában, öcskös suliban, kiskölykök vagy alszanak, vagy játszanak. Dadus főz, mos takarít, babázik... Mira? Hát igen... kellett neki egy nővér, hogy ne érezze magát egyedül szóval mit csinál?
Először megebédelünk közösen, majd a következő 3 dolog történik naponta más más sorrendben, hogy azért legyen egy kis változatosság:
Először megebédelünk közösen, majd a következő 3 dolog történik naponta más más sorrendben, hogy azért legyen egy kis változatosság:
1. tanul
2. alszik
3. maláj tv-t néz
Én eddig mit csinálok? Ha van internet, néha feljövök msn-re, megnézem az iwiw-em, az e-mailjeim, válaszolok annak a kevés embernek, akinek nagyon köszönöm, hogy ír nekem, és esetleg megírom a blogom. Ha nincs internetem, megtanulom kezelni végre a photoshop-ot és az itt készített fotóimat próbálom javítgatni tetszésem szerint... Sajnos az egyetlen játékot a gépemen már végigvittem, és apu végül nem töltötte le nekem elutazás előtt azokat, amiket kértem, úgyhogy játszani se igazán szoktam. Akkor mit csinálok? Néha tanulgatok, ami azt illeti angolból elég szorgalmas lettem, vagy kifekszem az ágyra, esetleg leülök a légkondi elé, hallgatok egy kis zenét és gondolkodok... De lassan már a gondolkodni valóból is kifogyok, úgyhogy gyakorlom a hogyan tudunk ébren lenni gondolkodás nélkül állapotot....
Ez volt a bili egyik része, de csak most jön a második...
Ha tollasozni nem is, de az utca végén található, a háztól 10 méterre lévő játszótérre, had mehessek már ki legalább a szomszéd gyerekkel (azaz Sivával), akit még ismernek is nagyon jól, legalább egy fél órára. Rendicsek menjél. Hát nagyon boldog voltam már ennyitől. Elmehetek az utca végéig. Wow! Ezazz! Na ebből is csak jó nagy szar lett. Sivával elmentünk sétálni kb. 2 utcányi távra és már csörgött a telefon bang...! Ennyi.... Én voltam a hülye... de ezt majd részletezve később.
Annyira vészes gáz nem volt ebből. De azért megdöntötte a bilit megint...
Következő, amikor már egy úszómedencényi kaksi ömlött ki abból a bizonyos biliből..
Kedves szombati nap... mi jó is történt veled!
Pénteken késő este kaptam egy sms-t az AFS-es nigériai sráctól, hogy a többi Kuantani cserediákkal elmennek bowlingozni a mall-ba (az egyik bevásárlóközpont) és már nagyon hiányolnak a társaságból, szóval 14-kor találkozzunk itt meg ott.
Annyira jól esett, hogy még emlékeznek rám és hívnak magukkal és már annyira de annyira hiányoznak, hogy nagyon... ők picit közelebb állnak hozzám mint itt akárki más, jobban meg is értenek és jobban open minded emberek mint itt akárki más, és érdekesebben is. Ráadásul tényleg nagyon megkedveltem őket, és egy kedves szombati napon mi más vágyam lehetett volna, mintsemhogy velük tartsak egy kicsit végre kikapcsolódni. Persze nem üdülni jöttem ide, de viszont azért is jöttem ide, hogy új kapcsolatokra és barátokra tegyek szert, de otthon ülve ez elég nehéz.
A sírás határán álltam, amikor olvastam az sms-t és sajnos már előre tudtam a választ.
Természetesen rákérdeztem Miránál és elmagyaráztam neki ez mennyire fontos nekem. Eddig semmiről nem nyilatkoztam annyira nagyon konkrétan, mindig alkalmazkodtam ahhoz, ami nekik jobb, és most az egyszer elmagyaráztam, hogy ezt tényleg nagyon szereteném, hát mi járt cserébe?
Mira mosolyogva vállatvont és azt mondta "hát tudod hogy úgysem lehet..."
Bazz legalább megkérdezte volna, hogy a retekbe máááár... wáááh...
Én hiába próbálnám, ha egyszer nem ebszélnek angolul én meg összesen annyit tudok malájul, hogy: enni, inni, zuhanyozni, aludni, forró/csipős, köszönöm és tele vagyok... ( + - egy két kifejezés, szeretlek, hiányzol, hülye vagy és az ehhez hasonló legfontosabb dolgok...)
Na de mi benne a legszebb drága barátaim?? Szerintetek mit csináltunk szombaton?
Anyuka öcsivel elzúztak falura, szóval egész hétvégén nem voltak otthon.
Apuka feljött Kuala Lumpur-ból (KL) bement a szobájába és egész nap nem is láttam.
Mira tv-t nézett egy ideig, majd miután belenézett a matekkönyvébe, 5 perc se kellett ahhoz, hogy elaludjon, egészen késő-késő délutánig, majd felébredt kajált, nézett egy kis tv-t, megkérdezte mit csinálok, smsezett 160-at mindeközben, majd elment aludni.
Én eddig megcsináltam 120 képet a photoshopban (nem most nem túlzok a 120-al, nem hasraütött szám) és rágtam a kefét... nyamm-nyamm... finom volt!
Végül eljött az a pillanat, amikor már az egész világ a kiborult bili ürülékében úszkált és én annak valahol a legmélyebb pontján éreztem magam. Ez a pillanat ma jött el...
Mivel semmit nem tudok itt csinálni, elhatároztam, hogy elmegyek különtanárhoz angolt és malájt tanulni. Találkoztam egy nagyon aranyos, vidám francia nővel, aki itt lakik a közelben már egy jó ideje, és abból él hogy nyelveket és egyéb tantárgyakat tanít az itteni kölyköknek. Nem is vészes az ára, és végre értem valakinek a kiejtését. Gondoltam egyet kettőt, és úgy döntöttem ez jó lesz nekem. Hasznos is, és ami már szinte hihetetlen, hogy én írom le, üdítő is. (Tanulás üdítő... khöm... khöm... nem, nem vagyok beteg, azt hiszem...)
Tényleg örülök, hogy tanulhatok, mert megkönnyíti itt a helyzetem, és mostmár eltelt egy hónap, és szeretném minél előbb úgy érezni, hogy úgy tudok beszélni angolul, ahogy csak akarok. A malájt is el szeretném sajátítani, hogy végre ne Mirának kelljen beszélni a szülőkkel, mert az nagyjából annyiból áll, hogy két válrántással elmondja mit szeretnék, kérdeznek valamit, válrántással közli, hogy nem tudja, a fejéről lerí, hogy fosik az egészre, és ha az anyuka mond valamit, egy válrántással továbbáll... bezzeg ha azt mondanám a pasijával találkoznánk... ajajj lenne itt szervezkedés, hazudozás...
Szóval a tanulás tényleg fontos, de a másik ok az, hogy végre egy kicsit kimozdulhatok itthonról. Már az is örömet szerez, ha kiléphetek a ház kapuján, nem hogy még 4 utcányival odébb eltölthessek heti 3 órát! Tehát a családmentesség és a kimozdulás a másik ok.
Miután előadtam a fantasztikus ötletemet a családnak a nyelvtanulással, beleegyeztek, de előbb találkozni akartak a tanárral... rendben, ez érthető...
Ma meg is történt ez a kellemes kis találkozó, és mit értek meg egyszercsak a malájul folytatott beszélgetésből, na mit? Jajj hát persze, hogy Mirának is kell angol különórára járnia, mintha pont velem egy szinten lenne angolból, és ugyanúgy lehetne nekünk elmagyarázni a dolgokat, menjünk csak egy időpontban közösen, nehogy véletlenül magamra maradjak egy tanárral, akinek igazából személyes különórákért fizetnék.... Amikor ezt meghallottam... Az arcom eltorzult az izmaim görcsbe álltak, a torkomban gombóc volt, és legszívesebben felugrottam volna sikítva őrjöngve, hogy na mostmár aztán le lehet rólam szállni, de erre mit tettem... Bőrt húztam a fogamra, és bosszankodtam magamban... Lenne jobb ötletetek?
Ezt már nem akartam elhinni, hogy egy nyomorult különórára, ami 4 utcányira van innen, heti egyszer, 3 órára NEM MEHETEK EL EGYEDÜL...!!!
Ez volt a bili egyik része, de csak most jön a második...
Ha tollasozni nem is, de az utca végén található, a háztól 10 méterre lévő játszótérre, had mehessek már ki legalább a szomszéd gyerekkel (azaz Sivával), akit még ismernek is nagyon jól, legalább egy fél órára. Rendicsek menjél. Hát nagyon boldog voltam már ennyitől. Elmehetek az utca végéig. Wow! Ezazz! Na ebből is csak jó nagy szar lett. Sivával elmentünk sétálni kb. 2 utcányi távra és már csörgött a telefon bang...! Ennyi.... Én voltam a hülye... de ezt majd részletezve később.
Annyira vészes gáz nem volt ebből. De azért megdöntötte a bilit megint...
Következő, amikor már egy úszómedencényi kaksi ömlött ki abból a bizonyos biliből..
Kedves szombati nap... mi jó is történt veled!
Pénteken késő este kaptam egy sms-t az AFS-es nigériai sráctól, hogy a többi Kuantani cserediákkal elmennek bowlingozni a mall-ba (az egyik bevásárlóközpont) és már nagyon hiányolnak a társaságból, szóval 14-kor találkozzunk itt meg ott.
Annyira jól esett, hogy még emlékeznek rám és hívnak magukkal és már annyira de annyira hiányoznak, hogy nagyon... ők picit közelebb állnak hozzám mint itt akárki más, jobban meg is értenek és jobban open minded emberek mint itt akárki más, és érdekesebben is. Ráadásul tényleg nagyon megkedveltem őket, és egy kedves szombati napon mi más vágyam lehetett volna, mintsemhogy velük tartsak egy kicsit végre kikapcsolódni. Persze nem üdülni jöttem ide, de viszont azért is jöttem ide, hogy új kapcsolatokra és barátokra tegyek szert, de otthon ülve ez elég nehéz.
A sírás határán álltam, amikor olvastam az sms-t és sajnos már előre tudtam a választ.
Természetesen rákérdeztem Miránál és elmagyaráztam neki ez mennyire fontos nekem. Eddig semmiről nem nyilatkoztam annyira nagyon konkrétan, mindig alkalmazkodtam ahhoz, ami nekik jobb, és most az egyszer elmagyaráztam, hogy ezt tényleg nagyon szereteném, hát mi járt cserébe?
Mira mosolyogva vállatvont és azt mondta "hát tudod hogy úgysem lehet..."
Bazz legalább megkérdezte volna, hogy a retekbe máááár... wáááh...
Én hiába próbálnám, ha egyszer nem ebszélnek angolul én meg összesen annyit tudok malájul, hogy: enni, inni, zuhanyozni, aludni, forró/csipős, köszönöm és tele vagyok... ( + - egy két kifejezés, szeretlek, hiányzol, hülye vagy és az ehhez hasonló legfontosabb dolgok...)
Na de mi benne a legszebb drága barátaim?? Szerintetek mit csináltunk szombaton?
Anyuka öcsivel elzúztak falura, szóval egész hétvégén nem voltak otthon.
Apuka feljött Kuala Lumpur-ból (KL) bement a szobájába és egész nap nem is láttam.
Mira tv-t nézett egy ideig, majd miután belenézett a matekkönyvébe, 5 perc se kellett ahhoz, hogy elaludjon, egészen késő-késő délutánig, majd felébredt kajált, nézett egy kis tv-t, megkérdezte mit csinálok, smsezett 160-at mindeközben, majd elment aludni.
Én eddig megcsináltam 120 képet a photoshopban (nem most nem túlzok a 120-al, nem hasraütött szám) és rágtam a kefét... nyamm-nyamm... finom volt!
Végül eljött az a pillanat, amikor már az egész világ a kiborult bili ürülékében úszkált és én annak valahol a legmélyebb pontján éreztem magam. Ez a pillanat ma jött el...
Mivel semmit nem tudok itt csinálni, elhatároztam, hogy elmegyek különtanárhoz angolt és malájt tanulni. Találkoztam egy nagyon aranyos, vidám francia nővel, aki itt lakik a közelben már egy jó ideje, és abból él hogy nyelveket és egyéb tantárgyakat tanít az itteni kölyköknek. Nem is vészes az ára, és végre értem valakinek a kiejtését. Gondoltam egyet kettőt, és úgy döntöttem ez jó lesz nekem. Hasznos is, és ami már szinte hihetetlen, hogy én írom le, üdítő is. (Tanulás üdítő... khöm... khöm... nem, nem vagyok beteg, azt hiszem...)
Tényleg örülök, hogy tanulhatok, mert megkönnyíti itt a helyzetem, és mostmár eltelt egy hónap, és szeretném minél előbb úgy érezni, hogy úgy tudok beszélni angolul, ahogy csak akarok. A malájt is el szeretném sajátítani, hogy végre ne Mirának kelljen beszélni a szülőkkel, mert az nagyjából annyiból áll, hogy két válrántással elmondja mit szeretnék, kérdeznek valamit, válrántással közli, hogy nem tudja, a fejéről lerí, hogy fosik az egészre, és ha az anyuka mond valamit, egy válrántással továbbáll... bezzeg ha azt mondanám a pasijával találkoznánk... ajajj lenne itt szervezkedés, hazudozás...
Szóval a tanulás tényleg fontos, de a másik ok az, hogy végre egy kicsit kimozdulhatok itthonról. Már az is örömet szerez, ha kiléphetek a ház kapuján, nem hogy még 4 utcányival odébb eltölthessek heti 3 órát! Tehát a családmentesség és a kimozdulás a másik ok.
Miután előadtam a fantasztikus ötletemet a családnak a nyelvtanulással, beleegyeztek, de előbb találkozni akartak a tanárral... rendben, ez érthető...
Ma meg is történt ez a kellemes kis találkozó, és mit értek meg egyszercsak a malájul folytatott beszélgetésből, na mit? Jajj hát persze, hogy Mirának is kell angol különórára járnia, mintha pont velem egy szinten lenne angolból, és ugyanúgy lehetne nekünk elmagyarázni a dolgokat, menjünk csak egy időpontban közösen, nehogy véletlenül magamra maradjak egy tanárral, akinek igazából személyes különórákért fizetnék.... Amikor ezt meghallottam... Az arcom eltorzult az izmaim görcsbe álltak, a torkomban gombóc volt, és legszívesebben felugrottam volna sikítva őrjöngve, hogy na mostmár aztán le lehet rólam szállni, de erre mit tettem... Bőrt húztam a fogamra, és bosszankodtam magamban... Lenne jobb ötletetek?
Ezt már nem akartam elhinni, hogy egy nyomorult különórára, ami 4 utcányira van innen, heti egyszer, 3 órára NEM MEHETEK EL EGYEDÜL...!!!
A G Y C U N A M I
A kocsiban megkérdeztem Mirát, hogy tényleg akar e különórára járni, vagy csak az anyuka mondta azt, hogy menjen. Kedvtelen fejjel annyit mondott, hogy "háááát, már azelőtt is jártam különórákra, hogy idejöttél volna, csak a vizsgáim miatt most abbahagytam... de ha már te is mész én is megyek..." de kérdezem: "De Mira még nincs is vége a vizsgáidnak, szóval akkor most igazából nem is akarnál jönni csak anyuka mondta ezt?" válasz: "Nem, nem anyu csak annyit mondott, hogy hasznos nekem..." kb ilyen rohadtúl de bazira nincs kedvem ott rohadni fejjel. Egyértelmű, hogy anyuka arra kötelezi Mirát, hogy azért járjon különórára, mert én is arra járok... emberek ez BETEG!!
(Siva ott volt a kocsiban, és látta a tököm kivan tekintetet a fejemen, tehát azóta nem hagy békén és óránként rámír egy sms-t, hogy: Jól vagy? --> aranyos de fárasztó és egy idő után idegesítő)
Összefoglalva:
(Siva ott volt a kocsiban, és látta a tököm kivan tekintetet a fejemen, tehát azóta nem hagy békén és óránként rámír egy sms-t, hogy: Jól vagy? --> aranyos de fárasztó és egy idő után idegesítő)
Összefoglalva:
Eddig nagyon toleráns jókislány voltam, mindent nagyjából úgy csináltam, ahogy mondtak, felvettem a szokásaikat, ami azért nem is olyan könnyű egy európai számára, nem rinyálok ha szar a kaja és hogy minden nap, az általam amúgy is utált, de itt még kifejezetten szar minűségű tejnélküli kávét is kell innom. Eddig egyszer nem rinyáltam amiatt, ha nem engedtek el valahova vagy ha valamit nagyon szerettem volna. Mindig hozzájuk alkalmazkodtam, hisz ez a feladatom. De mivel ez egy úgynevezett kultúrális CSEREprogram, úgy érzem a csere azon alapul, ha egy picit ők is figyelembe veszik az én szokásaimat... egy nagyon nagyon pöpit.
De egy hónap után, azt kell hogy mondjam, hogy nagyjából semmit nem láttam, nem hogy Malájziából de még Kuantanból sem, nem igazán tudok barátkozni, mivel az AFS-esekkel nem tudom tartani a kapcsolatot mert nem engednek el, az iskolai barátaim meg hiába hívnak akárhova is, mindig nemet kell mondanom nekik, így hát ők is bazira kezdenek ráunni a folytonos hiábavaló meghívásokba, tehát mostmár elhívni se szoktak sehova... Ezazzz!
Egy kicsit bizony csalódott vagyok, mert tényleg nagyon aranyos a család, általában nagyon kedvelem őket, sok pozitivat is lehetne mondani róluk azt hiszem, de ez így nem okés nekem...
Nem azért fizettem ki (nem én, hanem a családom) egy rakat pénzt azért, hogy nap mint nap otthon üljek, és nézzem, ahogy a hugom álmában forgolódik, hanem azért mert látni akarom Malájziát, Kuantan-t új embereket, és új barátságokat akarok kötni, amik később még a hasznomra is válhatnak. Rendben, tudom, hogy nem üdülni jöttem ide, és nem is várom el azt, hogy olyan szabad legyek, mint Magyarországon, de ennél azért egy kicsit több szabadság KELL... legalább tollasozni emberek... tollasozni... 2 utcával odébb...
A kedves drágalátos AFS-nek, ha véletlenül ráakadna a blogomra, megüzenném, hogy kössz, hogy megkönnyítitek a diákjaitok életét az olyan aranyszabályokkal mint például:
--> AFS-es diák nem úszhat...! Haha^^
A családomban senki sem tud úszni, én igen, de ha véletlenül ők fürdőznének valahol és épp megfulladni készülnének ígérem nem úszok a segítségükre!
És köszönöm, hálásan köszönöm, hogy még küldtetek egy kedves sms-t is a családnak, hogy a H1N1 miatt, még nagyobb óvatossággal engedjék el akárhova is a gyerekeket és figyeljenek a higéniára.
Örülök, hogy ekkora a törődés, csak az a gond, hogy ebben a családban az összes kis piti szabályt komolyan veszik betűről betűre, ami egyébként ha az ember végigolvassa az össze 19638 törvényt kiderül számára, hogy teljességében logikátlan, ellentmondásos és lehetetlen, hülyeség.
Tehát mivel már későre jár, és holnap iskola, (ami a következő hülyeség, hogy az iskolában több esélyem van elkapni a H1N1-et mint kb akárhol máshol) elmegyek aludni, hogy holnap újra a saját egzotikus börtönömben ébredhessek.
Apu, anyu!
Mivel tudom, hogy ti is olvassátok a blogot, nem véletlenül az a cím, hogy kiakadtam. Tehát ez itt most egy kiakadás volt, nem gondolkodás! Nem mindig ennyire drámai a helyzet, és nem fogom felkötni magam, csak meggágyulok itt a 4, 180°C-os fal közt. Ez annyit jelent, hogy nem kérek nyugodj le sms-t, és gondolt át mit írsz a blogodba mert akárki olvashatja sms-t, mert tudom és nem segít... Hiányoztok, és szeretlek titeket!
Most meg egy fokkal jobb érzéssel, hogy ha máshol nem is, és talán nem is úgy ahogy a gondolataimban fejeztem ki magam (az 18+ karika lenne), de kiadhattam ezt magamból, távozok az álmaim egyik szebb világába remélhetőleg.
Jó éjt! Hiányoztok!
De egy hónap után, azt kell hogy mondjam, hogy nagyjából semmit nem láttam, nem hogy Malájziából de még Kuantanból sem, nem igazán tudok barátkozni, mivel az AFS-esekkel nem tudom tartani a kapcsolatot mert nem engednek el, az iskolai barátaim meg hiába hívnak akárhova is, mindig nemet kell mondanom nekik, így hát ők is bazira kezdenek ráunni a folytonos hiábavaló meghívásokba, tehát mostmár elhívni se szoktak sehova... Ezazzz!
Egy kicsit bizony csalódott vagyok, mert tényleg nagyon aranyos a család, általában nagyon kedvelem őket, sok pozitivat is lehetne mondani róluk azt hiszem, de ez így nem okés nekem...
Nem azért fizettem ki (nem én, hanem a családom) egy rakat pénzt azért, hogy nap mint nap otthon üljek, és nézzem, ahogy a hugom álmában forgolódik, hanem azért mert látni akarom Malájziát, Kuantan-t új embereket, és új barátságokat akarok kötni, amik később még a hasznomra is válhatnak. Rendben, tudom, hogy nem üdülni jöttem ide, és nem is várom el azt, hogy olyan szabad legyek, mint Magyarországon, de ennél azért egy kicsit több szabadság KELL... legalább tollasozni emberek... tollasozni... 2 utcával odébb...
A kedves drágalátos AFS-nek, ha véletlenül ráakadna a blogomra, megüzenném, hogy kössz, hogy megkönnyítitek a diákjaitok életét az olyan aranyszabályokkal mint például:
--> AFS-es diák nem úszhat...! Haha^^
A családomban senki sem tud úszni, én igen, de ha véletlenül ők fürdőznének valahol és épp megfulladni készülnének ígérem nem úszok a segítségükre!
És köszönöm, hálásan köszönöm, hogy még küldtetek egy kedves sms-t is a családnak, hogy a H1N1 miatt, még nagyobb óvatossággal engedjék el akárhova is a gyerekeket és figyeljenek a higéniára.
Örülök, hogy ekkora a törődés, csak az a gond, hogy ebben a családban az összes kis piti szabályt komolyan veszik betűről betűre, ami egyébként ha az ember végigolvassa az össze 19638 törvényt kiderül számára, hogy teljességében logikátlan, ellentmondásos és lehetetlen, hülyeség.
Tehát mivel már későre jár, és holnap iskola, (ami a következő hülyeség, hogy az iskolában több esélyem van elkapni a H1N1-et mint kb akárhol máshol) elmegyek aludni, hogy holnap újra a saját egzotikus börtönömben ébredhessek.
Apu, anyu!
Mivel tudom, hogy ti is olvassátok a blogot, nem véletlenül az a cím, hogy kiakadtam. Tehát ez itt most egy kiakadás volt, nem gondolkodás! Nem mindig ennyire drámai a helyzet, és nem fogom felkötni magam, csak meggágyulok itt a 4, 180°C-os fal közt. Ez annyit jelent, hogy nem kérek nyugodj le sms-t, és gondolt át mit írsz a blogodba mert akárki olvashatja sms-t, mert tudom és nem segít... Hiányoztok, és szeretlek titeket!
Most meg egy fokkal jobb érzéssel, hogy ha máshol nem is, és talán nem is úgy ahogy a gondolataimban fejeztem ki magam (az 18+ karika lenne), de kiadhattam ezt magamból, távozok az álmaim egyik szebb világába remélhetőleg.
Jó éjt! Hiányoztok!
Csáóó
sorry :(
VálaszTörléscannot understand..