Próbálkozzunk újra a képfeltöltéssel :)
Ezek mind AFS-es képek =)
18 szeptember 2009
Happy Birthday to Me :D
Ezt a hetet könnyen fel tudom idézni.
Először Mira közölte velem, hogy hiába könyörögtem egy hétig azért, hogy nem akarok semmit szülinapomra, csak elmenni bbq-t csinálni a tengerparton az afsesekkel, nem mehetek el. Viszont de jó nekem csinálhatok egy szülinapi partit, amire akárhány embert meghívhatUNK. Tehát magyarul csinálhatok egy partit, amin senkit sem ismerek. Yesss!
Következő hír: milyen jó lenne, ha főznél valamilyen magyar kaját a születésnapodra a vendégeknek?
Jó rendben, bevallom ez nem hülyeség, csak hát nem olyan könnyű ám.Egész héten főzöcskéztem suli után. mindegyik ételem ehetetlenül undorítóra sikerült, legalábbis szerintem, és hát Miráéknak se ízlett éppen, ami érthető volt. De nem olyan könnyű ez, hiszen más konyha, más eszközök, más fűszerek, más hozzávalók… minden más! Ja, és útközben kiderült, hogy nagyjából 50-60 főre kéne főzni… meghívtam az osztálytársaim, az afseseket, és az angol tanáromat a lányával együtt, ez nagyjából 25 embert jelentett, a többit Mira szedte össze, és halvány, lila gőzöm sincs kik lehettek!
Végül szombaton (mivel akkor volt a „party”), úgy döntöttem megpróbálom még egyszer, és pár órával a kezdés előtt, neki álltam sütni, főzni. Lehet nem a legmagyarosabb kajákat csináltam, de a lényeg, hogy ők nem igazán ismerték: a gulyáslevest, tócsnit és a palacsintát narancsos-almás csokoládéöntettel. A legszebb az egészben, hogy otthon se sikerülhettek volna sokkal jobban ezek az ételek. Mindegyiknek egészen isteni íze volt! Mindenki evett rendesen a kajámból, sőt azok fogytak el először, mind az utolsó szálig! És persze ami külön öröm, hogy közben volt lehetőségem sokat beszélni anyummal, és tanácsot és recepteket kérni tőle =)
Végülis ez a kisebb összejövetel egész jól sikerült. Elbeszélgették az emberek az időt, megismerkedtek a többi afs-es diákkal, ami nagy szenzációt jelentett a számukra. Mindenki rögtön elkérte a telefonszámukat, stb. … Majdnem mindenkitől kaptam valami apróságot, ami nagyon aranyos tőlük. A családtól már külön szeptember 2.-án kaptam ajándékokat, főleg egy – két ruhadarabot, öcsémtől meg egy „festményt”…
Azért nagyon sajnáltam, hogy nem jött össze az a kis BBQ a parton… =(
Ja, majd nem el is felejtettem, szeptember 2-án, mivel az suli nap volt, nem igazán tudtunk ünnepelni, de Siva hozott be sütit a suliba, amit az osztállyal meg persze vele a szünetben elfogyasztottunk. Sajnos a malájok nem ehettek, mert nekik kötelezően böjtölniük kell publikus területen, de ők akkor nem is tartózkodtak az osztályteremben, mert iszlám órájuk volt. Végül az osztály elénekelte nekem a Happy Birthday – t 2 fajta kínaiul és angolul =) Nagyon aranyos volt tőlük.
=))
Először Mira közölte velem, hogy hiába könyörögtem egy hétig azért, hogy nem akarok semmit szülinapomra, csak elmenni bbq-t csinálni a tengerparton az afsesekkel, nem mehetek el. Viszont de jó nekem csinálhatok egy szülinapi partit, amire akárhány embert meghívhatUNK. Tehát magyarul csinálhatok egy partit, amin senkit sem ismerek. Yesss!
Következő hír: milyen jó lenne, ha főznél valamilyen magyar kaját a születésnapodra a vendégeknek?
Jó rendben, bevallom ez nem hülyeség, csak hát nem olyan könnyű ám.Egész héten főzöcskéztem suli után. mindegyik ételem ehetetlenül undorítóra sikerült, legalábbis szerintem, és hát Miráéknak se ízlett éppen, ami érthető volt. De nem olyan könnyű ez, hiszen más konyha, más eszközök, más fűszerek, más hozzávalók… minden más! Ja, és útközben kiderült, hogy nagyjából 50-60 főre kéne főzni… meghívtam az osztálytársaim, az afseseket, és az angol tanáromat a lányával együtt, ez nagyjából 25 embert jelentett, a többit Mira szedte össze, és halvány, lila gőzöm sincs kik lehettek!
Végül szombaton (mivel akkor volt a „party”), úgy döntöttem megpróbálom még egyszer, és pár órával a kezdés előtt, neki álltam sütni, főzni. Lehet nem a legmagyarosabb kajákat csináltam, de a lényeg, hogy ők nem igazán ismerték: a gulyáslevest, tócsnit és a palacsintát narancsos-almás csokoládéöntettel. A legszebb az egészben, hogy otthon se sikerülhettek volna sokkal jobban ezek az ételek. Mindegyiknek egészen isteni íze volt! Mindenki evett rendesen a kajámból, sőt azok fogytak el először, mind az utolsó szálig! És persze ami külön öröm, hogy közben volt lehetőségem sokat beszélni anyummal, és tanácsot és recepteket kérni tőle =)
Végülis ez a kisebb összejövetel egész jól sikerült. Elbeszélgették az emberek az időt, megismerkedtek a többi afs-es diákkal, ami nagy szenzációt jelentett a számukra. Mindenki rögtön elkérte a telefonszámukat, stb. … Majdnem mindenkitől kaptam valami apróságot, ami nagyon aranyos tőlük. A családtól már külön szeptember 2.-án kaptam ajándékokat, főleg egy – két ruhadarabot, öcsémtől meg egy „festményt”…
Azért nagyon sajnáltam, hogy nem jött össze az a kis BBQ a parton… =(
Ja, majd nem el is felejtettem, szeptember 2-án, mivel az suli nap volt, nem igazán tudtunk ünnepelni, de Siva hozott be sütit a suliba, amit az osztállyal meg persze vele a szünetben elfogyasztottunk. Sajnos a malájok nem ehettek, mert nekik kötelezően böjtölniük kell publikus területen, de ők akkor nem is tartózkodtak az osztályteremben, mert iszlám órájuk volt. Végül az osztály elénekelte nekem a Happy Birthday – t 2 fajta kínaiul és angolul =) Nagyon aranyos volt tőlük.
=))
17 szeptember 2009
„Nemzeti ünnep”
Vasárnap éjfélkor ünneplik itt a nemzeti ünnepet, ami igazából hétfőn van. Nem tudom, igazából mit takar ez az ünnep, de valami fontosat biztos. Minden augusztus 31.-ét tűzijátékkal és el ne felejtsem, kajálással töltenek! Mak su (nénikém), a férje és a fia elvitt minket, azaz Mirát meg engem, előszőr a tengerpartra, ahol nem találtunk már parkolóhelyet és eszméletlen nagy tömeg volt, aztán inkább visszafordultunk és elkocsikáztunk a világ vége után két saroknyira lévő helyre, ahol focimeccset nézve ittunk egy kakaót és toast mellet valami tengeri herkentyűt ettünk, aminek förtelmes íze volt. Ennyivel le is tudtuk a nemzeti ünnepet. Hazajöttünk és megint csak aludtunk.
Tudom elég rövideket írok, ami szokatlan tőlem, de nyugi, nem vagyok beteg, csak mivel mostanság ritkán van internetem, és bármikor visszakérhetik tőlem, jobb kis adagokban feltölteni a dolgaim. Mint írni egy- egy hosszút, amihez senkinek semmi kedve hozzáfogni, és csak hónaponként feltölteni.
Bocsiii, puszi!
Tudom elég rövideket írok, ami szokatlan tőlem, de nyugi, nem vagyok beteg, csak mivel mostanság ritkán van internetem, és bármikor visszakérhetik tőlem, jobb kis adagokban feltölteni a dolgaim. Mint írni egy- egy hosszút, amihez senkinek semmi kedve hozzáfogni, és csak hónaponként feltölteni.
Bocsiii, puszi!
Szünetben
Csütörtökön, mint mindig különórám volt, amit mindig nagyon - nagyon élvezek. Kedvelem a tanárnőt, és a lányát is, és mindent megtesznek értem, hogy kellemesebben érezzem magam Malajziában. :)
Péntek szombat vasárnap totálisan kiesett nekem, valószínűleg azért, mert csak otthon ültem és gépeztem vagy tv-t néztem, amíg Mira meg az anyuka minden este elment kaját árulni. Szokásommá vált segíteni a dadusnak vigyázni a babára, mivel csak mi hárman voltunk otthon. Néha ha el akart menni zuhanyozni, vagy épp összezuhanni készült a fáradtságtól átvettem a munkáját. De végülis élveztem, mivel imádom ezt a kisbabát. állandóan mosolyog, alig sír, bár elég aktív. Megtanultam, hogyan kell elaltatni, pelenkát cserélni, etetni. Mivel és hogyan tudom lekötni, és amire igazán büszke vagyok, megtanítottam, hogyan kell állni segítség nélkül. =) Még nem igazán megy neki, de néha már 15-20 másodpercet is tud egyedül egy helyben állni! <3
Péntek szombat vasárnap totálisan kiesett nekem, valószínűleg azért, mert csak otthon ültem és gépeztem vagy tv-t néztem, amíg Mira meg az anyuka minden este elment kaját árulni. Szokásommá vált segíteni a dadusnak vigyázni a babára, mivel csak mi hárman voltunk otthon. Néha ha el akart menni zuhanyozni, vagy épp összezuhanni készült a fáradtságtól átvettem a munkáját. De végülis élveztem, mivel imádom ezt a kisbabát. állandóan mosolyog, alig sír, bár elég aktív. Megtanultam, hogyan kell elaltatni, pelenkát cserélni, etetni. Mivel és hogyan tudom lekötni, és amire igazán büszke vagyok, megtanítottam, hogyan kell állni segítség nélkül. =) Még nem igazán megy neki, de néha már 15-20 másodpercet is tud egyedül egy helyben állni! <3
Második találkozás
Szerdán ha jól emlékszem csak otthon ültem. Mira bement anyukájának segíteni, eladni a kajákat, de nekem semmi kedvem nem volt ott poshadni, úgyhogy otthon maradtam. Mivel nagyon rossz kislány vagyok, megkérdeztem, hogy elmehetek e Sivával sétálni, és mivel megengedték, így is tettem (majdnem). A séta célja igazából a közelben lévő étterem volt. Gyorsan megettünk egy-egy roti canai-t és megittunk egy – egy milo-t (kakaó), majd haza is jöttem. Kifeküdtem a tv elé majd pár óra múlva jött a bazi nagy vacsora. Megint halálra zabáltuk magunkat majd, tv-t néztem, mivel az internetet Mira magával vitte.
Csütörtökön, mint minden délelőtt, Mira megkérdezte, hogy be akarok e menni az anyuka boltjába. Mivel szerdán bazira unatkoztam, de tudtam, hogy csak az étteremben ülni még rosszabb, támadt egy ötletem. Megkérdeztem tesómtól és anyukától, hogy lehet-e az, hogy bemegyek velük az étterembe, majd elsétálok a Mega Mall-ig és vásárolgatok magamnak dolgokat. Azt mondták oké, de már a kocsiban kiderült, hogy hiába kezdtem örülni, hogy végre elmehetek valahova egyedül. Mira nagyjából 20 méter után rákérdezett, hogy akkor el akarok e menni shoppingolni, és mondtam, hogy persze azért jöttem el, mire ő beközölte, hogy felhívták az apukát és ő nem engedte meg, hogy egyedül elmenjek vásárolni, mert az veszélyes… ennél nagyobb hülyeséget már igazán nem találhatott volna ki. De ugye itt nem az van, hogy a családfő beleegyezése nélkül is történhet akármi, ha ő azt mondta, hogy nem, akkor nem. Viszont itt bekövetkezett az a pont, hogy kiakadtam és ennek hangot is adtam Mira és az anyuka előtt. Elmondtam, hogy ez nem egészen jó így nekem, és Mirának sem, hiszen neki semmi kedve nem volt velem tartani shoppingolni, nekem viszont semmi kedvem nem volt a boltban ülni, akkor már inkább otthon maradtam volna. Elmondtam, hogy ezt egy picit túlzásnak tartom, vagy akkor keressünk más megoldást, például megkérdezhetem az AFS-eseket, vagy a barátaimat, hogy esetleg nincsenek-e épp az egyik mall-ban (mivel 2 nagy pláza van az egész városban) és ha ott vannak, akkor csatlakozok hozzájuk és máris nem vagyok egyedül, de nekik ez sem felelt meg. Persze azért ráírtam az AFS-esekre, és ők épp az east cots mall-ban voltak együtt. Mira teljesen egyetértett velem, az anyuka is megértett, de egyikőjük se tehet semmit, mert az van amit az apuka mondd, a férfi, a családfő… nem hinném, hogy egy európai nő is elviselné ezt. Aztán óvatosan felajánlottam Mirának, ha úgy gondolja, beszélhetek az afs-es „őrangyalommal” , hogy beszéljen az apukánkkal, és nagy meglepetésemre ő rögtön rákérdezet: „tényleg, tudna, jajj igen ez szerintem jó ötlet, majd beszélj vele igen-igen”. Végül aznap annyi lett, hogy Mira eljött velem, és elmentünk az east cost mall-ba (ecm) találkozni a többi cserével. Eltöltöttünk együtt egy kis időt, de mivel ők sem tudtak csinálni semmit, inkább úgy döntöttem, hogy menjünk el Mirával ketten körülnézni a boltokban. Jó sok időt eltöltöttünk nézelődéssel, majd vettünk egy jó nagy adag fánkot, és elindultunk vissza, hogy odaérjünk vacsorára az anyuka boltjához. Majd beültünk a büféjébe, telekajáltuk magunkat éééééééééééééés…
Az anyuka nyert a lottón!! Valami 12000 RM körüli összeget!!! Sikított kettőt örömében (persze csak hülyéskedésből nem igazi sikítás volt az) majd mosolyogva tovább zabált. =) Azért mekkora már, hogy pont most, pont ő nyer a lottón?? :D:D
Késő este hazamentünk és aludtunk egy nagyot!
Csütörtökön, mint minden délelőtt, Mira megkérdezte, hogy be akarok e menni az anyuka boltjába. Mivel szerdán bazira unatkoztam, de tudtam, hogy csak az étteremben ülni még rosszabb, támadt egy ötletem. Megkérdeztem tesómtól és anyukától, hogy lehet-e az, hogy bemegyek velük az étterembe, majd elsétálok a Mega Mall-ig és vásárolgatok magamnak dolgokat. Azt mondták oké, de már a kocsiban kiderült, hogy hiába kezdtem örülni, hogy végre elmehetek valahova egyedül. Mira nagyjából 20 méter után rákérdezett, hogy akkor el akarok e menni shoppingolni, és mondtam, hogy persze azért jöttem el, mire ő beközölte, hogy felhívták az apukát és ő nem engedte meg, hogy egyedül elmenjek vásárolni, mert az veszélyes… ennél nagyobb hülyeséget már igazán nem találhatott volna ki. De ugye itt nem az van, hogy a családfő beleegyezése nélkül is történhet akármi, ha ő azt mondta, hogy nem, akkor nem. Viszont itt bekövetkezett az a pont, hogy kiakadtam és ennek hangot is adtam Mira és az anyuka előtt. Elmondtam, hogy ez nem egészen jó így nekem, és Mirának sem, hiszen neki semmi kedve nem volt velem tartani shoppingolni, nekem viszont semmi kedvem nem volt a boltban ülni, akkor már inkább otthon maradtam volna. Elmondtam, hogy ezt egy picit túlzásnak tartom, vagy akkor keressünk más megoldást, például megkérdezhetem az AFS-eseket, vagy a barátaimat, hogy esetleg nincsenek-e épp az egyik mall-ban (mivel 2 nagy pláza van az egész városban) és ha ott vannak, akkor csatlakozok hozzájuk és máris nem vagyok egyedül, de nekik ez sem felelt meg. Persze azért ráírtam az AFS-esekre, és ők épp az east cots mall-ban voltak együtt. Mira teljesen egyetértett velem, az anyuka is megértett, de egyikőjük se tehet semmit, mert az van amit az apuka mondd, a férfi, a családfő… nem hinném, hogy egy európai nő is elviselné ezt. Aztán óvatosan felajánlottam Mirának, ha úgy gondolja, beszélhetek az afs-es „őrangyalommal” , hogy beszéljen az apukánkkal, és nagy meglepetésemre ő rögtön rákérdezet: „tényleg, tudna, jajj igen ez szerintem jó ötlet, majd beszélj vele igen-igen”. Végül aznap annyi lett, hogy Mira eljött velem, és elmentünk az east cost mall-ba (ecm) találkozni a többi cserével. Eltöltöttünk együtt egy kis időt, de mivel ők sem tudtak csinálni semmit, inkább úgy döntöttem, hogy menjünk el Mirával ketten körülnézni a boltokban. Jó sok időt eltöltöttünk nézelődéssel, majd vettünk egy jó nagy adag fánkot, és elindultunk vissza, hogy odaérjünk vacsorára az anyuka boltjához. Majd beültünk a büféjébe, telekajáltuk magunkat éééééééééééééés…
Az anyuka nyert a lottón!! Valami 12000 RM körüli összeget!!! Sikított kettőt örömében (persze csak hülyéskedésből nem igazi sikítás volt az) majd mosolyogva tovább zabált. =) Azért mekkora már, hogy pont most, pont ő nyer a lottón?? :D:D
Késő este hazamentünk és aludtunk egy nagyot!
09 szeptember 2009
Első találkozás
Hali!
Hétfőre konkrétan nem igazán emlékszem, úgyhogy nem tudom, mit írjak, de arra emlékszem, hogy aznap nagyon - nagyon vártam, hogy mikor találkozhatok már az AFS-esekkel, úgyhogy megkérdeztem Mirát lehet e holnap (múlt hét kedden) és azt mondta talán igen. Úgyhogy írtam Mubaraknak egy sms-t, hogy jó e neki a holnap, es természetesen jó volt neki. (Amúgy azt hiszem egész nap az anyuka boltjában ültünk és halálra untuk magunkat.)
Keddre meg is beszéltünk egy találkozót. Pontosabban egy mozit Mubarakkal és Leoni-val (német lány) és persze Mirával, mert neki velem kellett jönnie. A Mega Mall-ba mentünk. Mivel egy pár perccel előbb érkeztünk, csak Mubarak ült ott a starbucks egyik asztalánál. Rögtön felismertem, és odamentünk hozzá. Első reakciója volt, hogy megölelt, ami ennyi idő után eszméletlen jól esett, viszont Mira arcán egy pillanatra aggodalmat véltem felfedezni, hogy vajon most őt is meg akarja ölelni egy fiú?!? De Mubarak nem hülye, úgyhogy nem tette. Közben kiderült, hogy nem csak Leoni jön velünk, hanem Anna (olasz csaj) és Robin (német srác) is. Folyamatosan érkeztek, kisebb nagyobb késésekkel, és mindenkit öleléssel köszöntöttünk. Közben Mubarakkal folytatott beszélgetésünk alatt kiderült, hogy ő muszlim. Mira nem igazán akarta elhinni, mert számára a muszlim az olyan embert jelenti, aki zárkózott és nem modern, például nem ölel meg lányokat. Szerencsére nem csak nekem kellett böjtölnöm, hanem a csapatban még ketten böjtöltek Mirán és rajtam kívül. Már az elején is sokat viccelődtünk, hülyültünk, ami nagyon jó volt. Jól esett kicsit ellazulni végre olyan Európai (világi) módra. Miután mindenki megérkezett, felmentünk a mozikhoz, de kiderült, hogy van egy óránk a film kezdetéig. A film amit a többiek kiválasztottak a „District 9” volt, ami mindenféle űrlényről és ilyesmiről szólt, és persze 18-as karikás, ami miatt Mira aggódott, de persze simán bemehettünk. Ebben az egy órában elmentünk boltokat nézni, shoppingolni. Vettem magamnak egy jó kis fölsőt =). A lényeg az, hogy nagyon jól éreztem magam velük. Összefutottunk más AFS-es diákokkal is, úgyhogy nagyjából az összes Kuantanban tartózkodó külföldivel találkoztunk. Majd megnéztük a filmet, még elmentünk játszani egy kicsit, majd nekünk sajnos vissza kellett mennünk az anyuka éttermébe 19 előtt, hogy ott együnk. Gyors búcsú után, azért megkértem Mirát, hogy ugorjunk be a mekibe egy sajtburgerért elvitelre.
Visszatérve a boltba nagyon jó hangulatban voltam még mindig. Végre kimozdulhattam és láthattam a többi cserét is. Megszólalt az a hang, ami jelzi, hogy kajálhatunk, úgyhogy óriási zabálásba kezdtünk (megint)…
Hétfőre konkrétan nem igazán emlékszem, úgyhogy nem tudom, mit írjak, de arra emlékszem, hogy aznap nagyon - nagyon vártam, hogy mikor találkozhatok már az AFS-esekkel, úgyhogy megkérdeztem Mirát lehet e holnap (múlt hét kedden) és azt mondta talán igen. Úgyhogy írtam Mubaraknak egy sms-t, hogy jó e neki a holnap, es természetesen jó volt neki. (Amúgy azt hiszem egész nap az anyuka boltjában ültünk és halálra untuk magunkat.)
Keddre meg is beszéltünk egy találkozót. Pontosabban egy mozit Mubarakkal és Leoni-val (német lány) és persze Mirával, mert neki velem kellett jönnie. A Mega Mall-ba mentünk. Mivel egy pár perccel előbb érkeztünk, csak Mubarak ült ott a starbucks egyik asztalánál. Rögtön felismertem, és odamentünk hozzá. Első reakciója volt, hogy megölelt, ami ennyi idő után eszméletlen jól esett, viszont Mira arcán egy pillanatra aggodalmat véltem felfedezni, hogy vajon most őt is meg akarja ölelni egy fiú?!? De Mubarak nem hülye, úgyhogy nem tette. Közben kiderült, hogy nem csak Leoni jön velünk, hanem Anna (olasz csaj) és Robin (német srác) is. Folyamatosan érkeztek, kisebb nagyobb késésekkel, és mindenkit öleléssel köszöntöttünk. Közben Mubarakkal folytatott beszélgetésünk alatt kiderült, hogy ő muszlim. Mira nem igazán akarta elhinni, mert számára a muszlim az olyan embert jelenti, aki zárkózott és nem modern, például nem ölel meg lányokat. Szerencsére nem csak nekem kellett böjtölnöm, hanem a csapatban még ketten böjtöltek Mirán és rajtam kívül. Már az elején is sokat viccelődtünk, hülyültünk, ami nagyon jó volt. Jól esett kicsit ellazulni végre olyan Európai (világi) módra. Miután mindenki megérkezett, felmentünk a mozikhoz, de kiderült, hogy van egy óránk a film kezdetéig. A film amit a többiek kiválasztottak a „District 9” volt, ami mindenféle űrlényről és ilyesmiről szólt, és persze 18-as karikás, ami miatt Mira aggódott, de persze simán bemehettünk. Ebben az egy órában elmentünk boltokat nézni, shoppingolni. Vettem magamnak egy jó kis fölsőt =). A lényeg az, hogy nagyon jól éreztem magam velük. Összefutottunk más AFS-es diákokkal is, úgyhogy nagyjából az összes Kuantanban tartózkodó külföldivel találkoztunk. Majd megnéztük a filmet, még elmentünk játszani egy kicsit, majd nekünk sajnos vissza kellett mennünk az anyuka éttermébe 19 előtt, hogy ott együnk. Gyors búcsú után, azért megkértem Mirát, hogy ugorjunk be a mekibe egy sajtburgerért elvitelre.
Visszatérve a boltba nagyon jó hangulatban voltam még mindig. Végre kimozdulhattam és láthattam a többi cserét is. Megszólalt az a hang, ami jelzi, hogy kajálhatunk, úgyhogy óriási zabálásba kezdtünk (megint)…
Falun
Hééhó!
Újra itt… Mindig csak pótolgatok és pótolgatok. Ez általánosan azért van, ha még nem mondtam volna el, mert ha van internetem, az msn-t használom, ha nincs internetem, vagy filmet nézek, vagy nem gépezek.
A szombati kirándulásnál tartottam…
2,5 fél órás út alatt, sok mindent lehet látni. Bár nem mindig volt napfényes idő, egész szép látvány tárult elém kiérve Kuantanból. Az út, ami bár jobb, mint Magyarországon itt is elég lyukacsos és buckás, egy őserdőn keresztül haladt át. Rengeteg pálmafaerdő, és dzsungel van errefelé, mind olyan zöld, ami otthon nem igazán létezik. A pálmafás részek bár szépek és egzotikusak számunkra, elég unalmasak, viszont a dzsungel-es résznél, bár első ránézésre olyan, mint egy átlag erdő, sokkal érdekesebb dolgokat lehet felfedezni. Például az út szélén megpihenő majomcsaládokat. Egyszerűen imádom a majmokat =) . Persze nem kell rögtön gorilla méretek elképzelni, ezek inkább olyan kis világosbarna fél méteres szőrgombócok. Az idősebb hímeken mondjuk van egy kis husi, és a pofikájukon van egy kis ősz sörény, gondolom a rangjukat jelzik vele. De nem csak időseket, nagyon fiatalokat is látni. Kis csupasz golyófejű izék (jobb szó nincs rá), amik a mamájuk hasáról lógnak le, amúgy nagyon édesek. Rengeteget láttunk belőlük. Néha meg is állt az apuka a kocsival, hogy le tudjam őket fényképezni, de sajnos nem sikerült valami jól. Kiérve a dzsungelből, megálltunk egy – két helyen kaját venni estére. Az út mentén rengeteg kajapiac volt, úgyhogy választék akadt bőven. Az érkezés kicsit (nagyon kiábrándító volt). A városka ahová megérkeztünk, egy eszméletlen piszkos, mocskos, régi és undorító hely volt. A házak (ha lehet ezeket annak nevezni) tuskókon álltak, mivel alattuk büdös, szeméttel teli mocsár volt, minden fából volt, így a járdahidak is, amik bármelyik pillanatban összeomolhatnak… Alatta a mocsarasban, szemétguberáló rákokat lehetett találni. Pfffuuujjj! Életem egyik legundorítóbb helye volt az biztos, és sajnos még el fogok menni oda párszor. A faviskóban a fél rokonság ott volt: nagyjából 15 gyerek, 6 felnőtt, + Mira + én… Eszméletlen unalmas és mocskos volt minden. Az a „fürdőszoba” (ha-ha-ha) viszont életem nem egyik, hanem A legundorítóbb helye volt. Rémálmaimban nem láttam ilyet… Horrorfilmekben is csak kedvesebb helyeket láttam ennél. Képzeljetek el egy félkész, poshadó, nedves,gombás, nyálkás, beton, sötét pincekamrát, ami nagyjából 1,5x1 méter „nagyságú”, í közepén egy lyukkal, amibe az emberek az ilyen olyan dolgaikat végzik… egy bazi nagy poshadt, ragacsos, vizes hordót és ennyi és mezítláb kell bemenned oda, ha budira vagy zuhanyozni akarsz menni. Hát én inkább nem akartam, de mivel kérdezősködtek miért nem, meg úgy néztek rám, mint valami érthetetlen, piszkos, büdös emberre, inkább elmentem, és átestem életem egyik legszörnyűbb élményen. Ezután közös zaba volt a családdal, és természetesen a földön, egy pokrócon ettünk (de tányérból nyugi). Majd mindenki a földön aludt… mivel a padló is deszkákból állt, másnapra elég kemény hátfájásom volt. Hajnali 5-kor felébresztettek mindenkit, hogy reggelizzünk, mivel később böjt van. Szörnyű volt olyan korán felkelni és halálra enni magam, de legalább nem telt sok időbe visszaaludni. Sajnos nem sok idő kellett ahhoz, hogy a kölykök felkeljenek és újra mindenki hangoskodjon, úgyhogy nem igazán tudtam kialudni magam. Szerencsére Mira beközölte, hogy apukának vissza kell mennie KL-be, szóval már aznap hazamegyünk. Számomra ez egy csodás, boldogító hír volt =)
Vissza fele úton semmi érdekes nem történt, úgyhogy nincs mit írnom szerencsére (legalábbis erről, de még be kell pótolnom majdnem 2 hetet…).
Úgy döntöttem inkább sok kisebb postot fogok írni, legalábbis majd igyekszem így tenni, mivel most már tényleg túl hosszú lenne lenyomni egybe az utóbbi 2 hetet.
Pusszi
Újra itt… Mindig csak pótolgatok és pótolgatok. Ez általánosan azért van, ha még nem mondtam volna el, mert ha van internetem, az msn-t használom, ha nincs internetem, vagy filmet nézek, vagy nem gépezek.
A szombati kirándulásnál tartottam…
2,5 fél órás út alatt, sok mindent lehet látni. Bár nem mindig volt napfényes idő, egész szép látvány tárult elém kiérve Kuantanból. Az út, ami bár jobb, mint Magyarországon itt is elég lyukacsos és buckás, egy őserdőn keresztül haladt át. Rengeteg pálmafaerdő, és dzsungel van errefelé, mind olyan zöld, ami otthon nem igazán létezik. A pálmafás részek bár szépek és egzotikusak számunkra, elég unalmasak, viszont a dzsungel-es résznél, bár első ránézésre olyan, mint egy átlag erdő, sokkal érdekesebb dolgokat lehet felfedezni. Például az út szélén megpihenő majomcsaládokat. Egyszerűen imádom a majmokat =) . Persze nem kell rögtön gorilla méretek elképzelni, ezek inkább olyan kis világosbarna fél méteres szőrgombócok. Az idősebb hímeken mondjuk van egy kis husi, és a pofikájukon van egy kis ősz sörény, gondolom a rangjukat jelzik vele. De nem csak időseket, nagyon fiatalokat is látni. Kis csupasz golyófejű izék (jobb szó nincs rá), amik a mamájuk hasáról lógnak le, amúgy nagyon édesek. Rengeteget láttunk belőlük. Néha meg is állt az apuka a kocsival, hogy le tudjam őket fényképezni, de sajnos nem sikerült valami jól. Kiérve a dzsungelből, megálltunk egy – két helyen kaját venni estére. Az út mentén rengeteg kajapiac volt, úgyhogy választék akadt bőven. Az érkezés kicsit (nagyon kiábrándító volt). A városka ahová megérkeztünk, egy eszméletlen piszkos, mocskos, régi és undorító hely volt. A házak (ha lehet ezeket annak nevezni) tuskókon álltak, mivel alattuk büdös, szeméttel teli mocsár volt, minden fából volt, így a járdahidak is, amik bármelyik pillanatban összeomolhatnak… Alatta a mocsarasban, szemétguberáló rákokat lehetett találni. Pfffuuujjj! Életem egyik legundorítóbb helye volt az biztos, és sajnos még el fogok menni oda párszor. A faviskóban a fél rokonság ott volt: nagyjából 15 gyerek, 6 felnőtt, + Mira + én… Eszméletlen unalmas és mocskos volt minden. Az a „fürdőszoba” (ha-ha-ha) viszont életem nem egyik, hanem A legundorítóbb helye volt. Rémálmaimban nem láttam ilyet… Horrorfilmekben is csak kedvesebb helyeket láttam ennél. Képzeljetek el egy félkész, poshadó, nedves,gombás, nyálkás, beton, sötét pincekamrát, ami nagyjából 1,5x1 méter „nagyságú”, í közepén egy lyukkal, amibe az emberek az ilyen olyan dolgaikat végzik… egy bazi nagy poshadt, ragacsos, vizes hordót és ennyi és mezítláb kell bemenned oda, ha budira vagy zuhanyozni akarsz menni. Hát én inkább nem akartam, de mivel kérdezősködtek miért nem, meg úgy néztek rám, mint valami érthetetlen, piszkos, büdös emberre, inkább elmentem, és átestem életem egyik legszörnyűbb élményen. Ezután közös zaba volt a családdal, és természetesen a földön, egy pokrócon ettünk (de tányérból nyugi). Majd mindenki a földön aludt… mivel a padló is deszkákból állt, másnapra elég kemény hátfájásom volt. Hajnali 5-kor felébresztettek mindenkit, hogy reggelizzünk, mivel később böjt van. Szörnyű volt olyan korán felkelni és halálra enni magam, de legalább nem telt sok időbe visszaaludni. Sajnos nem sok idő kellett ahhoz, hogy a kölykök felkeljenek és újra mindenki hangoskodjon, úgyhogy nem igazán tudtam kialudni magam. Szerencsére Mira beközölte, hogy apukának vissza kell mennie KL-be, szóval már aznap hazamegyünk. Számomra ez egy csodás, boldogító hír volt =)
Vissza fele úton semmi érdekes nem történt, úgyhogy nincs mit írnom szerencsére (legalábbis erről, de még be kell pótolnom majdnem 2 hetet…).
Úgy döntöttem inkább sok kisebb postot fogok írni, legalábbis majd igyekszem így tenni, mivel most már tényleg túl hosszú lenne lenyomni egybe az utóbbi 2 hetet.
Pusszi
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
