Tábor

Szerencsére nem kellett korán kelni a tábor miatt, mivel a szülinapi party miatt elég későn feküdtem le. Volt bőven időm aludni, zuhanyozni, összepakolni…Bepattantunk a kocsiba és elvittek a megbeszélt találkahelyre, ott kiraktak és elhúztak =) . Végre nélkülük! Sokan már ott voltak, úgyhogy csatlakoztam hozzájuk. Három vagy négy kocsival mentünk le Sungai Lambing-ig, ahol én már voltam, ugyanis kiderült, hogy ez az a falu, ahol 2 héttel azelőtt voltunk (múzeum, bácsikánk boltja, fodrászat). Meglepődtem, amikor megérkeztünk, és észrevettem, hogy tudom, hogy hol vagyunk. A szállásunk teljesen megfelelő volt. A zuhanynál volt meleg víz <3, a wc-k közül meg választhattunk, hogy angol wc-t vagy malájt akarunk. (Nem volt nehéz döntés.) Egy rövid ideig ismerkedtünk a lakhelyünkkel, végig hülyülve, énekelve, majd elvittek minket ebédelni a faluba. Állítólag ott csinálják Pahang tartomány egyik legjobb tésztás kajáját. Tényleg nem volt rossz, de nekem jobban ízlik a budaörsi Auchan Thaiföldi éttermének a tésztája. Visszamentünk a szállóba, ahol volt kínai karaoke, amiből senki semmit sem értett, de jót röhögtünk rajta. Eszméletlen nyomiii! XDAmúgy ha már itt tartunk, felsorolom kik is voltak ott:

- Vicky (Ausztria)
- Leonie (Német)
- Saba (Német)
- Robin (Német)
- Anna (Olasz)
- Martina (Olasz)
- Mubarak (Nigéria, Hong Kong)
-Elise (Francia)
- Elise itteni maláj nővére, akinek túl bonyolult neve van
- Steven (Kína)
- Anita (Magyar)

Ami még fontos, hogy ugyebár még tart a ramadan, de a tábor ideje alatt senki sem böjtölt közülünk.

Mivel karaokezni nem tudtunk, tekintve a szerény kínai tudásunkra, inkább csak énekeltünk mindenféle dalokat a mikrofonba. Miután a dalokból is kifogytunk, inkább csak zenét hallgattunk a telefonokról, amiket persze a mikrofon elé tettünk, hogy hangosabban szóljanak. Vicky és Anna nagyon aktívak voltak, úgyhogy táncoltak nekünk, ha azt táncnak lehet nevezni… =D
Aztán Mubarak kitalálta, hogy játszunk egy játékot, aminek a lényege, hogy egy körben állunk, és valaki a kör közepében van, és az a valaki kiválaszt egy személyt, odamegy hozzá és azt mondja, hogy: nagyon-nagyon szeretlek, szerelmes vagyok beléd, és ha te is szeretsz, kérlek, mosolyogj nekem… a kiválasztott személynek pedig nem szabad nevetnie, és azt kell válaszolnia, hogy: én is szeretlek, de sajnálom, nem mosolyoghatok. Persze mind ezt angolul. Az első fél órában nagyon vicces volt, és csináltunk is pár videofelvételt a mosolyogni vágyó fejekről, de aztán elég unalmassá vált a játék.
A vacsora házilag készített kínai kaja volt, disznóhúsból. Azt viszont elfelejtették, hogy Mubarak és Elise tesója muszlimok és ők bizony nem esznek disznóhúst. Nekik hoztak a faluból csirkét, és ők jártak jobban, mivel a disznóhús, az ő szótárukban nagyjából ehetetlen disznózsírt jelentett.
Azt hiszem egy kis magyarázattal tartozom, hogy Malajziában, miért kínai karaoke és kínai kaja van. Ugyebár ahhoz, hogy afs-es diák legyél, elég nyitottnak kell lenned minden újdonságra. Na, most ez ugyanígy érvényes arra, ha nem diák vagy, hanem például szervező. A malájok nem ép nyitott emberek, semmilyen tekintetben sem, úgyhogy ők nem igazán vesznek részt ilyen programokban. A maláj AFS többnyire kínai, és néhány indiai tagból áll. Elvétve természetesen akadnak malájok is, mint például néhány „őrangyal”, de az ő feladatuk elég minimális. Tehát azok az emberek, akik szervezik nekünk a dolgokat, majdnem mindannyian kínaiak, így kínai programokat is szerveznek. A táborban kínai volt a karaoke, kínai volt a kaja, és megtanultam pár kínai szót is, Steven-nek köszönhetően, mivel ő meg nem tud angolul. A közösségi programok, amiket kipróbálhatunk a következőek: részt venni kínai operában, megtanulni az Oroszlán táncot, ami szintén egy hagyományos kínai tánc, és ha tudunk játszani valami hangszeren, akkor csatlakozni az itteni kórushoz vagy ilyesmihez. Persze örülök, hogy megismerhetem a kínai kultúrát is, de azért nem tartom túl jónak azt, hogy Malajziában semmi olyan programot nem találnak ki,ami a Maláj kultúrához kapcsolódik.

Vacsi után lezuhanyoztunk, átöltöztünk pizsamába, majd természetesen csöndben összegyűltünk a közös teremben, miután a felnőttek elaludtak. Beszélgettünk még pár órát, és végre úgy tudtunk beszélgetni, mint ahogy általánosan szoktunk, tabuk nélkül. Nem kellett vigyázni, hogy hoppá, mit fognak gondolni rólam, ha ezt és ezt mondom, vagy megsértem e őket ezzel vagy sem, mivel itt mindenki nyitott és „normális” volt. Nekem nagyon tetszett Mubarak egy monológja a vallását tekintve. Ha visszagondoltak arra, amiket írtam, láthatjátok, hogy bár Mubarak muszlim, hozzáér és megölel lányokat. Megkérdeztem tőle, hogy akkor ez most hogy is van, és elmagyarázta, hogy ő hívő, nem vallásos, és csak azért, mert régen valaki kitalálta, hogy nem érhetnek egymáshoz ellenkező nemű emberek, ő nem fogja ezt követni. A vallása amúgy is azt mondja, hogy szexuális úton nem érintkezhet nőkkel, házasság előtt, nem azt, hogy nem érhet hozzájuk. Persze, kíváncsi voltam, úgyhogy megkérdeztem, hogy ez mondjuk azt jelenti, hogy még sohasem csókolózott, és ő csak nevetett, hogy: hogy a francba ne csókolózott volna? Mondta, hogy természetesen már volt pár barátnője ezelőtt, de nem feküdt le egyikkel sem. Ez érthető. Tehát ő nem imádkozik ötször egy nap, nem jár állandóan templomba, nem öltözködik hagyományos ruhákba, hozzáér sőt sok minden mást is csinál lányokkal, ha ramadan van, böjtöl, nem eszik disznóhúst, és ünnepli a vallásos ünnepeket, de az ostoba hagyományokat nem követi. Ő azt állítja, hogy a vallásnak haladnia kell a korral, mert a vallás lényege nem az, hogy őrizgessük a réges-régen emberek által kitalált hagyományokat, hanem az, hogy higgyünk az istenünkben. A vallásosság megkövetel pár szabályt, de dönthetünk úgy, hogy ezeket megszegjük. Például Mubarak minden évben böjtöl egy hónapot, de dönthet úgy, mint például a tábor idején, hogy megszakítja a böjtölést, és nem igazán foglalkozik azzal, hogy most bűntudatot kéne éreznie vagy sem. Viszont nem eszik disznóhúst és ezt be is tartja, mivel ő így döntött. Ez a fajta felfogás sokkal közelebb áll hozzám, és sokkal szimpatikusabb is, és ami az egészben a legviccesebb, hogy annak ellenére, hogy Mira azt mondja ő nem modern, és ő minden ostoba, őrült babonában és hagyományban hisz, és betűről betűre követi a vallást, ha kérdezek valamit, hogy miért van így, miért csinálja azt amit csinál, nem tud válaszolni rá, viszont ha Mubarakot kérdezem a muszlim vallásról, annak ellenére, hogy sokkal modernebb és nyitottabb felfogású, ő mindenre tud válaszolni. Most ezek után csak egyszerűen egy kérdést tudnék feltenni:

Ki az igazán jó hívő/vallásos ember: az, aki nem követi a szabályzatot, de tudja mi miért van, és mit miért tesz, és tényleg hisz az istenében, vagy az, akinek konkrétan hangyaleheletnyi fogalma sincs arról, hogy miben hisz, vagy nem hisz, de mindent szabályszerűen követ, mert így tanították/nevelték?

Mindenki döntse el maga.

Ja, és még egy érdekesség, hogy annak ellenére, hogy Mubarak muszlim, hisz az ufókban. =D

Na szóval egy jó kis beszélgetés után, mindenki megéhezett, de szerencsére pont abban a teremben tárolták a másnapi (vagyis aznapi) reggelit. Toast kenyér, mogyoróvaj krém, kókusz lekvár, kakaó, nescaffee és még egy csomó minden. Főleg a mogyoró krém és a kókusz lekvár fogyott a toast kenyérrel együtt… ;)Végül jó későn ágyba zuhantunk.

Hajnali 4-5 körül már kelni is kellett, mennünk kellett a Rainbow (szivárvány) vízeséshez. Ez a vízesés arról híres, hogy reggel/délelőtt, ha valaki a vízesésnél tartózkodik, mindenfelé szivárványt lát. A másik érdekesség benne, hogy nem alakítottak ki hozzá semmilyen mesterséges környezetet, meghagyták teljes eredeti valójában. Mivel a dzsungelben található ez a hely, természetesen nem könnyű megközelíteni. Először is felpattantunk egy dzsipre, aminek nyitott volt a hátulja, és padok voltak benne, majd egy gyors indulással belevágtunk a túrába. Az indulás gyors volt, mint ahogy az út is, mivel a sofőr nem sajnálta taposni a gázt, amit mi persze élveztünk. Mubarak készített is egy negyedórás videofelvételt arról, ahogy száguldunk és sikítozunk… =D És közben még arra is vigyázni kellett, hogy ne csapjon pofán valami bambuszféle, mert az elég éles és fájdalmas tud lenni… XD
Az utat nagyon élveztük, de mint mindennek, ennek is vége lett. Egy folyó partjánál leparkoltunk, kezünkbe adtak egy-egy botot, papucsot vettünk és végül elindultunk. Figyelmeztettek minket, hogy a folyóban sok pióca él, úgyhogy legyünk óvatosak. Ezzel a hírrel nem igazán nyugtattak meg, de bátran én is átgázoltam a folyón, mint ahogy mindenki. Szerencsénkre egyikünk se találkozott piócával, amit szinte el sem akartak nekünk hinni, mivel eddig akárhány csoporttal jöttek, mindig voltak áldozatok. Az egy órás dzsungelséta alatt sok mindennel találkoztam, pl.: hüvelykujjnyi méretű hangyákkal, és mutatóujjnyi nagyságú darázsfélékkel is, és persze a kéttenyérnyi méretű félelmetes lepkékről nem is beszélve… sőt még egy kígyót is láttunk, de nyugi, épp elég messze volt. Madárcsicsergés helyett majomüvöltéseket hallottunk. Nem volt egyszerű a terep, volt ahol csak kötél segítségével tudtunk le/felmenni. Egy óra kutyagolás után megérkeztünk a várva várt vízeséshez. Gyönyörű látvány volt az biztos. A víz szitálva zúdult le a magasból, egy kisebb tóba, tele sziklákkal. Először csak lepihentünk a sziklákon, a tóparton, megfigyelve a környezetet. Meglepetésünkre nem csak halakat és kisebb rákokat, hanem igazi, óriási teknősöket is láttunk. Teljesen más érzés természetes környezetükben, szabadon látni ezeket az állatokat, nem pedig egy boltban, aquariumban, vagy állatkertben. A pihenő után úgy döntöttünk kipróbáljuk milyen teknősökkel úszkálni a vízesés alatt, hideg vízben, úgyhogy nekivetkőztünk és elindultunk először csak óvatosan a partmentén. Elértünk a vízesés alá majd miután már úgy is csurom vizesek voltunk, bemerültünk a vízbe. Szivárványt nem igazán láttunk, mivel sajnos felhős, de természetesen nagyon meleg napunk volt. A pancsolás után kiültünk száradni és enni egy kis bögrés levest.
A visszaút hosszú volt és fárasztó, de persze élveztük azt is, mint ahogy mindent, ha együtt vagyunk. A dzsippel egy másik útvonalat választottunk hazafele, hosszabb volt és kevésbé buckás, de annál gyorsabban tudtunk száguldani. Itt is nyugodtabbak voltunk, mint hajnalban, de azt hiszem ez érthető.

A délután nem volt olyan energetikus, mint előző nap, de persze elöttük az időt, mint mindig.
Ez az este kicsit hosszabb alvást igényelt, ez azt jelenti, hogy aludtunk nagyjából 3 órát.
Egy újabb hajnali keléssel elindultunk hegyet mászni hajnali 4-kor. Azért volt szükséges hajnalban indulni, mert napfelkeltét mentünk nézni, a baj annyi volt, hogy 2 órás meredek és fárasztó hegymászás után, felhős volt az ég, szóval napfelkeltét nem láttunk. De se baj, mindenki élvezte az utat két haldoklás közben… =)

Délután már indultunk is vissza, de most együtt busszal, ami az elején érdekes, majd fárasztó és unalmas volt. Természetesen itt is megbámultak, leszólítottak minket, de ehhez már hozzászokhattunk. Megérkezve Kuantanba mindenki hívta a családját, és hazaindultunk. Ez azt jelentette számomra, hogy attól a pillanattól kezdve újra koplalnom kell.

Csáó